Torres del Paine

Néhány napra újra kivonultunk a civilizációból, ezúttal a Torres del Paine nemzeti park hegyei közé vettük be magunkat.

Az időt most sem úrilányos huncutságokkal töltöttük, ismét Bence tervezett. És még mindig nem a könnyen kipipálható feladatok híve. Itt a csúcsra mászás nem jöhetett szóba, így egy hágót szemelt ki célként. Ami a park legmagasabb elérhető pontja. És a legszelesebb. És a legnehezebben megközelíthető. És még vagy 10 leget lehetne felsorolni, és egyik sem az könnyűségre vonatkozik.

Laza három napra terveztük a tartózkodást. Megérkezünk, odamegyünk a közelébe, megmásszuk, visszajövünk. Semmi cicó, csak így egyszerűen.

Aha. Addig rendben is volt, hogy megérkeztünk a parkba. A kapuban az őr kikérdezte terveinket, mondta, hogy ha nagyon fittek vagyunk, akár teljesíthető is (persze, hoyg azok vagyunk :-)) ). Két lehetőség van, vagy odafelé gyalogolunk 30 km-t, vagy felszállunk a katamaránra. 2×30 km plusszal nehezen fértünk volna be a 3 napba (én legalábbis biztosan), maradt a katamarán, de erre készültünk. A parkbelépőn és a katamarán jegyen túl kettőnknek maradt kb. 600 Ft-nyi pezónk, amivel ezen a vidéken igen-igen kevésre megyünk, de nem is terveztük, hogy bármi másra szükségünk lenne.

A hajót kényelmesen elértük, gyönyörű zöld tavon vízesések mellett, hegyek között hajókáztunk, közben kekszet kínáltak körbe.....

Egy hajóra várunk...


Csomagkupac

Kiszálltunk, röpke téblábolás után már jó nyomon jártunk. Az út sima, szinte nincs is benne szintemelkedés. Nettóban. Bruttóban meg egy kiadós hullámvasút. Hosszú emelkedők, hol meredekebb, hol lankásabb, és jókora köveken mászás lefelé. Szegény térdeim, nyafogtak rendesen....

Térkép

Az első kempinghez az ajánlott 3,5 óra helyett 2.50 alatt értünk, mély levegő, jöhet a következő 2 órás szakasz.

Útközben


Hogy ne maradjunk teljesen virágos képek nélkül :-)


Az ott szemben az út....

Na ennek már tényleg húzós volt a vége, rendes gyalogbéka módjára kidöglöttem. Az rendben van, hogy a lefelé nagy lépéseknél elgondolkodom, hogy ezt melyik térdem tudná jobban abszolválni, de amikor egy fellépésnél is elgondolkodok, hogy ezt hogyan is kéne..... De csak letoltuk 50 perc alatt. Jött a választási lehetőség, maradjunk vagy menjünk tovább, a következő kempingbe. Az én szavazatom ugye nem volt kérdéses, szerencsére Bencét is húzta már hátizsák, maradtunk. Végül is csak-csak 15 km-t szaladtunk le az összes hullámvasúttal együtt nem egészen 4 óra alatt.

A kemping a Chalténban megszokott "alap", vagyis sátorhelyek kijelölve, patak a közelben, és egy latrina. Szomszédunktól, a svájci sorozatgyilkostól megtudtuk, hogy folyóvíz van a latrinában. A patakból egy csövön vezetik oda. Bence szeme felcsillant, hogy nem kell a fák közé járnia, de a killer gyorsan tovább mondta, hogy nem kell túl sokra számítani, ugyanúgy csak egy gödör van a földbe ásva, mint az eddigi helyeken, de itt körbe van betonozva. A víz ugyan csordogál, de semmi jelentősége. Teszteltem is gyorsan a lehetőségeket, külön örömömre szolgált az ajtóban elhelyezett husáng a farkasok elkergetésére, és a seprű, ha esetleg nem sikerült volna beletalálni a viszonylag szerény méretű lyukba.

Este kinéztünk a "miradorba", a naplementére esélyünk sem volt, hat körül a hegyek körül gyülekező felhők elrendezték a napot.

Kilátás a miradorból

Gyorsan hűlni is kezdett a levegő, és az amúgy sem túl barátságos szél is alaposan beleerősített. Mese nem volt, fél 7-kor sátorzárás.
Végigjátszottunk egy ABC-nyi ország-várost. Bence olyan országokat talált ki, mit Palau és Vanuatu, persze jól megmagyarázta őket, sőt, amikor visszaérkezés után ellenőrizni akartuk, már vagy egy órája ült a gép előtt, így volt ideje egy többé kevésbé hihető cikket összerakni a wikipédián :-)

Reggel indulás, sok az a 8 órásra tervezett menetidő, az első fele csak felfelé, a "pihentető" hazaút lefelé. Kb. 1000 m szintkülönbséget kell leküzdenünk, szépen lefordítottam magamnak, hogy itt a lehetőség, mindig is meg akartam mászni a Table Mountaint, pont ilyen magas, nosza.

Szokás szerint Bence elöl, én -amíg még látom megvillanni a hátát- próbálom tartani az iramot (esélyem sincs), amikor végképp eltűnt, szépen visszalassultam a saját kis tempómra. Aztán persze a rázósabb helyeken, vagy ahol már végképp elveszettnek tűnhettem, megvárt.

Az első háromnegyed óra masszív felfelé mászással telt, egészen elégedett voltam az eredménnyel, már vagy 300 m szintet kipipáltunk az 1000-ből, amikor egy hirtelen balkanyarral erősen lejteni kezdett az út, és pillanatok alatt visszazuhantunk a kiindulási magasságra, kezdhettük elölről az egészet.

Létrás

Mire a következő kempinghez értünk, én már erősen haldokoltam. Na eddig kellett volna előző este hátizsákokkal elvánszorognunk. Életünk egyik legbölcsebb döntése volt, hogy ott maradtunk.


Gleccserkereszteződés

Persze ennyivel azért nem érhettem be, hősiesen másztam tovább. Mondtam Bencének, hogy innen kezdve ki tudja, meddig vonszolom magam (próbáltam a hazaútra is tartogatni valamit az erőmből), ne várjon meg többet, megyek amíg megyek, majd valahol összetalálkozunk. Azért még az erdős rész tetejéig többé-kevésbé együtt mentünk, a fölötte lévő brutál szeles részen már vágtázott nélkülem.

Én meg baktattam tovább. Azt gyanítottam, hogy a hágó tetejére nem megyek fel, de kellett valami "értelmes" visszafordító cél. Az idevezető hullámvasutat figyelembe véve a Table Mountain-omat bőven megmásztam, de az nem lehet, hogy csak simán hátrafordulok, és elindulok lefelé.


Kinéztem egy nagy narancssárga "drágakövet", de a tövében elmajszoltam egy kekszet, és rögtön erőre kaptam, mentem tovább.



Gleccserszél

Aztán jött a kettős útjelző karó, de közelről már nagyon jellegtelennek tűnt, mentem tovább. Később már nagyon kerestem valamit, ahol visszafordulhatok, jött az ötlet, hogy majd az első hófolttól. Járattam erősen körbe a szemem, hol lehet az első, mikor lenéztem a lábam elé, ééééés megpillantottam :-)


Ez volt a jel, eddig kellett eljönnöm, mehetek vissza.

Mindeközben Bence:

A dolog ott kezdődik, hogy a Cerro Madsen után a Torres del Paine-ban is nyilvánvalóan kell valami „leg”-et produkálni, mert csak. Ebben a nemzeti parkban hagyományosan két útvonalat szoktak ajánlani a túrázóknak. A legfrekventáltabb a 3-4 nap alatt teljesíthető ún. W-útvonal, ami nevét onnan kapta, hogy miután végigmentük rajta, ezt a betü alakzatot rajzolja ki a térképen. A másik, kevésbé népszerű útvonal a körtúra, ami nagyjából egy kört ír le a parkban. Ez egy hosszú, 7-8 napra kiírt túra (legalábbis az útikönyv szerint) és tartalmazza a W-útvonalat is. Namármost. Természetesen ezutóbbi túraútvonal legnehezebben járható (egyben az egész nemzeti park legnehezebb jelzett útjáról van szó) és legnagyobb szintkülönbségét tartalmazó részét néztem ki, mint teljesítendő feladatot. Azaz felhágni az 1242 m magasan lévő John Gardner hágóra, ami híres különösen erős széllökéseiről és a Grey gleccser felől igen meredek megközelíthetőségéről (innen mentünk). 3 napos út, az első és a harmadik a megközelítés, illetve az elpályázásoz kell, a középső pedig a rock & roll!

Második nap reggel. 10-kor útnak indulunk a hágó felé. Az első két órában semmi különös nem történik, majd hirtelen az út „toronyiránt” a hegy felé fordul és kemény kapaszkodás kezdődik felfelé az erdőben. Újabb egy óra múlva kiérek az erdőből a Marsra, a tüdőmet pár száz méterrel lejjebbről kell összekotorásznom és mellbevág az ordas „westerlies”, amiről minden Patagóniáról szóló könyv ódákat zeng. Innentől kezdve konstans, erős szembeszélben haladok a hágó felé, itt-ott az előző esti havazás nyomai (itt ugye egyébként még nyár van...) látszanak a köveken. Egy óra múlva hörgő megérkezés a célállomásra. Itt már szó szerint egy lépés előre, kettő repülés hátra reprezentálja a szélviszonyokat. +2 fok, -8 fokos szélhűtés, 30 csomós (54 km/h) átlagszél, 41 csomós (74 km/h) széllökés (azalatt az 1 perc alatt, amíg meg bírtam állni a két lábamon...)... Hódítás kipipa, fénykép, lemenekülés...hátszélben...



Mars



"Csúcssztupa" némi friss hófolttal



Koncentrálok, hogy ne fújjon el a szél...





A Grey gleccser a hágóról



A hágó másik oldala



Átlagszél

-----

Már vagy fél órája baktattam lefelé, mikor fentről döngő léptekkel Bence szaladt lefelé. Én már alig vonszolom magam, ő meg vígan szaladgál... lefelé.... nooooormááááális?????
Viszont ellestem a szökdécselős térdkímélő technikáját, és rájöttem, sokkal-sokkal egyszerűbb így az élet. Csak arra kell figyelni, hogy jobb lábra érkezzek, biztosítva a továbbjutás lehetőségét, és még néhány év haladékot adva erősen megtépázott bal bokaszalagjaimnak.

Halott fák tengere


Létra fel


Létra le


Hasadék - valahol út közben

Viszont ennek köszönhetően a vártnál sokkal kevésbé elcsigázottan értem haza. Vacsizni kimentünk a miradorhoz (egész nagy tömeg verődött össze), de szokás szerint 6 körül eltűnt a nap, jött a hideg. Röpke szöszmögés után mentünk lefeküdni. Ahogy bezártuk a sátorajtót, elkezdett esni az eső.

A reggel hozva a jósolt időt, nem indult túl szépen. Eleve sötétben kellett kelnünk, hogy a déli katamaránt elérjük, ne kelljen este fél 7-ig várni a következőre. Az eső esett, szürke, taknyos-nyálkás volt minden. Gyors pakolás után reggel nélkül kaptunk lóra és vágtáztunk a hajóig. Időnként akkora szélben (szerencsére hátszélben), hogy hátizsákkal együtt is erősen meg-meglódított, besegített a futóléptekbe.

Bár a svájci sorozatgyilkos időközben eltűnt a színről, jött helyébe egy szatír (:-)), akit alig tudtam magam elé terelni, hogy szemmel tarthassam. Végül mikor már sokan jöttek szembe, feladta a próbálkozást, és jól lemaradt.

Bő fél órával a hajó indulása előtt, csontig átfagyva (legalábbis én) értünk a hajóállomásra. Ahol jött a hír, hogy a hajó meghibásodott, nem biztos, hogy ma értünk tud jönni. Kint ordas szél fújt, szakadt az eső (kicsivel feljebb a hó), nem nagyon fűlött a fogunk még egy sátorállításhoz. Pénzünk pedig nem igen volt a szállásra. Puerto Natalesben pedig foglalt, részben kifizetett pihe-puha ágyikó várt minket. Már éppen kitaláltuk, hogyan tudnának kompenzálni egy bőséges meleg vacsorával és vetett ágyakkal, mikor valaki újságolta a német turista csoportnak, hogy jön a katamarán.
A kekszes bácsi újabb piros pontot kapott, ezúttal forró kávé is járt mindenkinek :-)








Energiapótlás - tripla dulce de leche-s szendó