A motyót behajigáltuk a kocsiba és indultunk is pingvinre lesni.
A kapuban befizettük a fejenként 1000 pezós díjat, és mentünk tovább a part felé. Ahol ismét leperkáltattak velünk 5000 pezót fejenként. Csodálkoztunk rendesen, hogy nekünk már van jegyünk, de kiderült, hogy az csak az odavezető útra szólt. Hm....
Nem túl barátságos fogadtatás
Egy csoport mellett elhaladva aztán egyszerre kaptuk fel a fejünket a "hasonlítanak a pingvinekre" mondat hallatán. Kolozsvári magyarokkal találkoztunk, akik Dél Amerika körüli hajóutjukon vetődtek ide. Egy darabig velük mentünk, hallgattuk, milyen remek is a hajós utazás, és mindketten jól megállapítottuk, hogy na ilyenre nem akarunk még jó sokáig benevezni...
Egy pingvin
Sok pingvin
Táncoló talpak
A Pengüineria nekem kicsit csalódás volt, valahogy sokkal több totyogósra készültem. Bár lehet, hogy mi mentünk rosszkor, mert ilyenkor vannak vadászni-halászni, és csak azt a néhányat láttuk, akik házra vigyáztak, és a viszonylag rossz idő ellenére kidugták az orrukat az oduból.
Sokat nem húztuk az időt, még sok mindent terveztünk a napra :-) Vérszemet kapva a geocashing első félsikereitől (legalábbis részemről), Bence egy csomó útbaeső ládát kijegyzetelt. Gyorsan robogtunk is az első felé, Rio Verde irányába.
Jellemző látvány - tényleg kell a féltégla a kocsiba :-)
Bár nehéz elhinni, de ez már maga a Csendes óceán
Rio Verdét sokat emlegettük a héten. Bence folyamatosan bújja az argentina útikönyvet, és talált benne egy nekem való szállást, ami a vasárnap esti hatamas tűzön sütött mérhetetenül nagy és finom báránysültről híres. Hiába próbáltam korábban rávenni, hogy ahelyett, hogy Punta Arenasban lógatjuk lábunkat, jöjjünk már át ide. Ő közelebb lehetne a hegyekhez, vízhez, én meg megkapnám a régóta vágyott patagón báránysültemet.
Egy Csendes óceáni (olyan skandinávosan fjordos a környék, igazándiból kis tónak látszanak a vizek, de már az óceánhz tartoznak) kompkikötőnél megálltunk, kicsit nézelődtünk, és indultunk az első láda keresésére. Rövid bóklászás után a viziszörny monumentális szobrától nem messze meg is lett.
Kincsesláda
A zsákmányszerzés öröme :-)
A dobozban aztán olyan kincseket találtunk, mint egy zsebkendő, valakinek a valamilyen versenyen szerzett aranyérme, 50 chilei pezo (amit aztán 1:1-ben becseréltünk 50 Ft-ra), és hasonló apróságok. Dokumentáltuk, hogy ott jártunk, megtaláltuk, fúj a szél, és már mentünk is tovább a következő láda felé.
Bikaveszély
A következő láda, mint kiderült, kissé távolabb volt az úttól, hagytuk, mentünk tovább. A soron következőt viszont csak pár méterre, egy régi híd tövében kellett keresni.
Feltúrtuk az összes szóba jöhető helyet, de nem találtuk meg :-(
Kerestük itt...
meg itt...
néztük onnan...
de sehol nem találtuk.
Aztán hagytuk az egészet, mentünk tovább. Puerto Natalesben gyorsan találtunk egy szuper szállást, tök jó áron. Bence ledőlt egy órára, nem érezte magát túl jól, én meg felderítettem a terepet. A Punta Arenasi szállásunk minden lakójával sikerült itt, laza 300 km-rel arréb is összefutni, némelyikükkel a szomszéd szobában :-)
Este Bence leült leveleket olvasni, én fent csomagoltam ki a laptopot, mikor bevillant, hogy a külső vinyát, amire mindketten mentettük az összes eddigi képeinket, és számtalan más, pótolhatatlan cucc van rajta, bizony-bizony ott hagytam Punta Arenasban, a közös gépbe dugva. Reggel kicsit tompán ébredtem, feltöltöttem a blogbejegyzést, aztán mentem reggelizni, és a kettő között bizony-bizony nem húztam ki.
Bence közben belázasodott, naaagyon hiányzott neki az oda-vissza út 5-600 km-e. Mondtam, hogy akkor szépen ágyban marad, kúrálja magát, én meg a legrövidebb aszfalt úton leszaladok érte. Majd óvatos leszek... Persze ha lenne valaki, aki a mostani vendégek közül erre jár....
Közben Cs. Peti kedves ismerősöm (akinek az Erzsi a mamája ;-) ) skypeon bejelentkezett New Yorkból. Kicsit altattam a dumcsit, éppen próbáltuk kideríteni a korábbi szállás elérhetőségét, de se a neten, se a telefonkönyvben, se a tudakozóban nem tudtak róla semmit. Este 10 körül megpróbáltam rávenni a helyi recepcióst, hogy a Punta Arenas-i szállással szemben lévő másik, ismert elérhetőségű hotelt hívja fel, hogy onnan menjenek át a backpackersbe elkérni a telefonszámukat, meg kideríteni, hogy megtalálták-e a kütyüt. A srác mondta, hogy ez már túl bonyolult, és késő is van, hagyjuk az egészet. Erősen készültem a kardomba dőlni, mikor Peti bedobta, hogy felhívja őket, csak hát nem beszél spanyolul... óóóó, sebaj, a lonely planet szerint az Estanciában kiválóan beszélnek angolul. Sikerült is szóba elegyednie velük, de a leányzó egyedül volt a recepción, így azon nyomban nem tudott intézkedni. Egy későbbi visszahívás során aztán meglett a telefonszám, Peti hívta is a régi szállásunkat, de a leányzó azóta sem tanult meg angolul, így egy vendég segítségével kézzel-lábbal spangolul kommunikálták le, hogy megvan a kütyi, vigyáznak rá, de az egyetlen jelenlegi vendég nem akar ide jönni. De e-mail címet, telefonszámot cseréltünk -a laza New York-i kurflival- és élővé vűlt a kapcsolat.
Este jött is egy emil a sráctól (szállóvendég), hogy ha akarom, egy buszosnak oda tudják adni a kütyüt, itt meg várjuk a buszmegállóban :-) Juhhhé, akarom :-))))
Így a mai napot relaxálással új szállás keresésével (sajnos a szuper helyünket nem biztosítottuk be két éjszakára) és az esti 9 órás busz várásával töltjük :-)
Az új helyen kipakolás közben Bence benyúlt a zsebébe, és a Punta Arenas-i szállásunk szórólapját emelte ki, az összes elérhetőséggel :-)))
Azóta a kütyü megjött, Bence jól van, megkaptam a bárányomat vacsira, aksikat feltöltöttük, kaját megvettük, reggel indulhatunk a hegyekbe :-)
1 megjegyzés:
Végre! Végre! Pingvinek!!
Megjegyzés küldése