Úton...
...útfélen... (igen, igen az ott Lucky Luciano ikertestvére :-) )
Engem változatlanul nagyon izgatott a Parque Nacional Calilegua (hegyek sziklafalak, vízesések, esőerdő szerűség - és párducok), de Andrást nem igazán sikerült ráhagolni, így -röpke Purmamarca-i megálló után- mentünk tovább Saltaba.
Purmamarca - katedrális
A 7 színű hegy (Cerro de los Siete Colores)
Szintén Purma
Bár voltak halvány emlékeim, hogy hol keressem a pár évvel ezelőtti szállásunkat, sétálgattunk egy sort, mire átláttam a helyzetet és megtaláltuk a helyet.
Másnapra András egy tópartot nézett ki. A mesterséges tó a környékbeliek egyik fő nyaralóhelye, kajakozással, bungy-val, búvárkodással...
Az eredeti empanada
A környék egyik legjobb empanadazós helyére bukkantunk, el is ücsörögtünk egy darabig, majd áttettük a székhelyet a tó keskeny része melletti híd lábához, ahonnan a bungyzó helyre nyílt remek kilátás.
Salta felé megálltunk egy közeli kisvárosban, amit a helyiek ajánlottak. Tele kovácsoltvas lámpákkal, cégérekkel...
... és izgalmas táblákkal :-)
mint "kalapos traktorosok főútja"
vagy "ide tedd a kenőpénzt"
... és dögös felhőkkel
Saltaba visszatérve aztán aztán egy előbúcsúvacsit tartottunk a főtér egyik éttermében. A kétszemélyes asado-parilla "tálat" csak néhány órás küzdelem árán sikerült letolnunk, de hihetetlen finom volt.
Utolsó napunkra Salta-i városnézést terveztünk, de nem vettük számításba, hogy Nagypéntek itt ünnep. A város kihalt volt, a város melletti hegyre viszont nem engedtek fel (persze, hiszen mindenki ott tolongott). Elbóklásztunk a közeli parkban, aztán kiültünk a főtér jól ismert, wifi-s kávézójába olvasgatni, netezni, felkészülni a hazaútra.
A temetői fasor
Yacimientos Petrolíferos Fiscales avagy Ya Paso Fangio :-)
Fangioval kérem tele, és nézze meg a keréknyomást is ;-)
A Dengue láz hatására kezdett kitörni a hisztéria. Nincs ellene védőoltás, gyógyítani nem tudják.... elég sok megbetegedés volt, mindenhol a figyelmeztetésekkel találkoztunk.
a temető falán...
a város határában...
a templom kapuján...
és a buszokon is...
Buenos Airesi átszállásunk vagy 7-8 órányi várakozással telt - volna, de ehelyett a városban bóklásztunk. Leginkább mert még tartoztam az ördögnek egy úttal. Kistesóm bálnás-zippzárú pulcsit szeretett volna, meg is beszéltem az egyik bolttal, hogy erre a napra szereznek nekem egy megfelelő méretűt. No meg a közelben beleszerelmesedtem egy gyönyörűséges RipCurl karórába (mint vérbeli szörfösnek dukált már egy ilyen :-) amúgy nem tudom minek nekem karóra, évek óta nem tudom rávenni magam, hogy használjam a meglévőt). Pulcsit sajnos nem sikerült szerezni, az órás boltot meg nem találtam sehol :-( viszont farmerban, pulóverben, 30 fokban 20 kilós hátizsákkal gyalogoltam vagy 15 km-t.... a visszaút 13 órás repülésére a békés szunyókálás biztosítva :-))
