A nap a nagy visszafordulások miatt kerül be a világtörténelembe. Reggel viszonylag korán keltünk, megnéztük reggel is a vízesést. Rendhagyó módon nem a kijelölt ösvényen indultunk el, a sátrazós helyek mellett kimentünk a szakadék szikláira nézelődni, onnan baktattunk át a publikus helyekre és másztunk át a kerítésen a szabadon bejárható területre. A kerítésnél mintha valami napozott volna a kövön… először közönséges macskának néztük, de aztán láttuk, hogy a Table mountainról, Tsitsikammából (ejtsd Cicikama, bár szerintem Csicsikama) ismert mountain dassie az (még mindig az elefánt legközelebbi rokona). Na, jól el is fényképezgettük őket.
Aztán az ott köröző, néha leszálló sast (biztos nem az, de nem igazán vagyok tisztában a rendszertani besorolásával, így az egyszerűség kedvéért nevezzük sasnak). Aztán a virágokat, sziklákat, bokrokat… legkevésbé a vízesést. Szép, szép, csak nem lehet jó szögből megközelíteni a fotózáshoz.
Mire visszaértünk a sátrat lebontani, összepakolni, a kismajmok megszállták a terepet. A kocsi mellett nézegettem a térképet, de még így is bemászott egy a hátsó ülésre (szerencsére nem páviánok voltak, így viszonylag egyszerű volt elzavarni).
Egy gyors kávé után elindultunk Namíbia felé. A rövidebb úton. Ami földút. Ez nem baj, szeretjük, pláne, ha rögtön az elején kitesznek egy 100 km/óra-s (!!!!) sebességkorlátozó táblát.
Mentünk, mentünk, egyre kisebb utakon, egyre mélyebb homokcsapdákkal….
egyre kihaltabb minden… aztán az utat lezárt egy nagy kapu.
Itt derült ki, Zoli észrevette a kereszteződést, de azt hitte, az csak a városba vezet be, így nem szólt. Sebaj, időnk tenger, Afrikában vagyunk, benyánk van bőven, visszafordultunk, vagy 40 km-rel visszább meglett a kereszteződés, robogtunk tovább, immár a jó irányban, az utolsó 50 km-re Dél-Afrika az innen kezdve luxusnak tekinthető aszfaltozott úttal búcsúzott tőlünk. 2 óra körül megérkeztünk a namib határra.
Kitöltöttük az összes papírt, lepecsételték a kilépésünket, az átkutató helyen csak kihallgattak, aztán továbbengedtek a namib oldalra. El is indultunk, majd 5 km után visszafordultunk. Valamit biztosan elbénáztunk, még egy másik ajtón is be kellett volna mennünk, ahol tuttira ott ülnek a namib határőrök. Ennyire nem lehet messze a másik oldal. A határon elég furán néztek ránk, de megnyugtattak, hogy nem, nem rontottunk el semmit, menjünk csak tovább, meg fogjuk találni a másik oldalt. Mondtuk, hogy mi már 5 km-t mentünk, de nem találtuk sehol. De ott van az, menjünk csak, de legyünk kitartóbbak, a másik határoldal 17 km-rel odébb van. Ott is letudtunk mindent, befizettük az úthasználati díjat, és tepertünk tovább a Fish River Canyon irányába. Már a határnál odajött hozzánk egy idősebb fickó, hogy vajon miért fordultunk vissza… Mondtuk, hogy azt hittük eltévedtünk… Ő is mondta –jókor, addigra már mi is tisztában voltunk vele-, hogy elég messze van egymástól a két oldal. Később a benzinkútnál is odajött, hogy merre megyünk, ismét „hasznos infoval” szolgált, igen, a kiválasztott út a jó irány… de kedvesen meghívott bennünket a farmjára, akármeddig ott maradhatunk nála.
A Fish River Canyon olyan, mint a Grand Canyon, csak kicsit kisebb (ez a kivételes eset, tavaly ugyanis megtanultuk, hogy „in Africa everything is bigger”). Szállásként az Ais-Ais resortot néztem ki, ez kanyon alsó részén lévő „wellnesstelep”, forróvízű forrással, mindenféle egyéb lehetőségekkel. Ide sem érkeztünk korán, de még nem volt vége a napnak, ugyanis kiderült, hogy a helyet átépítik, teljen szét van verve minden. Azért bementünk kicsit körülnézni. A forrás tényleg baromi meleg (65 fok körüli). Zoli talált benne egy kavicsot, amibe rögtön beleszeretett, természetesen ki kellett bányásznia. Persze puszta kézzel nem ment (bár megpróbálta). Végül a kerítés egy letört darabjával sikerült kibányásznia.
Valahol út közben - nem hagyhattam ki
Ezek után ismét visszafordultunk, megtettük a 25 km-t a kanyonhoz vezető útelágazásig, ahonnan még 56 km kemping, és természetesen ismét tök sötétben érkeztünk meg.
Naplemente út közben - Quiver tree
A sátorverésnél kicsit tökölődtünk, ugyanis amikor a kiválasztott helyen nekiálltunk volna felállítani, egy lány odajött szólni, hogy előző éjjel páviánok jöttek a helyünk melletti kukához, és éktelen nagy ricsajt csapva őket halálra ijesztették. Próbáltunk kukától távol eső helyet találni, de esélytelen volt….
Kihasználva a teliholdat, még fényképezgettünk egy kicsit, aztán elhúztunk aludni.
