Part 8 - Assisi - San Marino - Ferrara - Cortina

Assisi nappal is szép volt.

A „történelmi falura” nagyon vigyáznak, az új házak is a régi, még nyerskőből épült házak stílusában készülnek, szerencsére nem engedik be az üvegpalotákat. Volt, ahol az eredeti homlokzat mögé építették az új házat. Egy-egy nyitva hagyott ajtón belesve persze kiderült, hogy belül természetesen hipermodern minden.

Először a Ferences templomot és kolostort néztük meg. A 10 évvel ezelőtti földrengésben súlyosan megsérült az épület, ennek ma már nyomát sem láttuk sehol. A szerkezetet kevlárral erősítették meg, külön műanyagos konferenciát szerveztek a földrengésben megsérült műemlék épületek megmentésével kapcsolatban. Jó munkát végeztek (ránézésre mindenképpen :-)).

A templom kétszintes, ami annyira nem nagy meglepetés, de még az alsó szint is működik. Szt Ferenc és barátai vannak a lenti kápolnában eltemetve. A fenti rész is egy kicsit zgzugos, nem a szokásos felépítésű. Az egyik „beugróban” éppen mise volt, ami szintén kicsit eltért a szokásostól, poposabbra vették a figurát, és „Napfivér, Holdnővér” stílusában gitár kíséret mellett énekelgettek.

Ezután megpróbáltunk feljutni a várba. Többször is. Követtük a jelzéseket, de hacsak nem a kerítés melletti kitaposott csalános ösvényen lehet feljutni oda, akkor zsákutcába jutottunk. Aztán próbáltuk kicsit más irányból, de ugyanide jutottunk. Már-már feladtuk, de a faluból még adtunk egy utolsó esélyt a várnak. Innen persze simán fel lehetett jutni. A vár egyik részébe, a Sokszögű toronyba egy nagyon hosszú, keskeny, alagútszerű képződményen keresztül lehet eljutni. A kilátáson kívül külön élmény volt a fent lévő család német nyelvű interaktív töri órája. A várból lefelé menet aztán megtaláltuk a hiába kereset utat. És tényleg a csalánoson kellett volna átverekedni magunkat....

Assisiből a tengerpart mentén San Marinoba mentünk. Azt hallottuk, hogy ott jó a pizza, be kellett hát ugranunk. Na jó, anno nagyon szép képeslapokat láttam róla, azért mentünk oda. Az oda vezető út nagyon szép volt, de magában a városban csalódtunk. Bár a vár tényleg szép, meg a város fekvése is érdekes, a bazár-koncentráció túl magas volt az izlésünknek. Viszont a hír igaz volt, az egész út legjobb (tonhalas articsókás) pizzáját ettem.

Úgy terveztük, hogy valahol a tengerparton alszunk, de megint az előző éjszakára emlékeztető felhő és villám uralta az eget, mentünk tovább. Aztán még tovább. Végül Ferrarában álltunk meg. A kemping 2 km-re volt a városközpottól (már korábban is tapasztaltuk, hogy ami „gyalog-távolság”, az vagy 800 m, vagy 2 km. A Sorrentoi 2 km-t 10-15 perc alatt tettük meg kényelmesen, ez vagy 3/4 óráig tartott :-))

Rita éhes volt, én a kiérdemelt esti sörömet vágytam: Utóbbit Rita erőltetésének engedve gyorsan letudtam egy bárban, de ő nem talált olyan helyet, ahol szívesen evett volna valamit. Próbálkoztunk a város szélén is, aztán a központban is, de semmi szimpi... így aztán hazamentünk. Délelőtt még bementünk megnézni a várost világosban is (sötétben kimondottan jól nézett ki). Sikerül a Budapest kávézó előtt leparkolnunk.

Döbbenetünkre az este kihalt városban most mozdulni is alig lehetett. Mondjuk a főtéren piac volt... na nem az a klasszikus zöldséges-gyümölcsös-halas, amit hiányoltam az egész út során, volt itt használt plüss állat, tundrabugyi, otthonka, ágytakaró.... minden.

Rita már Assisiben sem érezte igazán jól magát, mint mondta nem is tudta igazán megnézni-élvezi a San Francesco templomot.... így mikor az egyik templom falán ugyanezt a feliratot láttuk, mondtam neki, hogy menjünk be, darab-darab, legalább egyet lásson rendesen.... Ezen aztán úgy elkezdett(tünk) röhögni, hogy vagy 5 percig görnyedve álltunk a templom előtt, nem nagyon mertünk bemenni.....

Ferrarából már nem igazán mentünk vissza tengerpartra (bár Velencénél fordultunk igazán északnak), Cortina felé vettük az irányt.





Szerettem volna kirándulni, de itt is hol szakadt az eső, hol csak baromi felhős volt, időnként pedig -egy-egy fotó erejéig- gyönyörű kék volt az ég, így aztán leszavaztuk, és elindultunk hazafelé, és hajnalra jónéhány órányi vezetésnek nevezett egylámpás tapogatózás után, egy nappal a tervezett időpont előtt hazaértünk.

Part 7 - Vezúv, Amalfi part

Bár az idő legalább ugyanannyira párás volt, nem nagyon volt lehetőség tovább halogatni a Vezúv túrát. A hegy nagy részére fel lehetett menni kocsival, csak az utolsó szakaszon kellett - lehetett kirándulni (bár ha nagyon erőlködünk, biztosan találtunk volna lejjebb is ösvényeket, de tekintettel a 35 fokra, 99 % páratartalomra, és a számtalan helyen égő erdőre, nem nagyon forszíroztuk). Elég izzasztó volt így is, a poros-hamus-lávás úton hasonló érzés baktatni, mint az erősen homokos úton. A „bejárat” mellett vándorbotot lehetett bérelni.

Az „üzlet tulajdonosa” elég rossz szemmel nézte, hogy mi köszöntük, nem kívántunk élni a lehetőséggel, rajtunk kívül szinte mindenki beszállt a buliba. Felfelé menet egy kicsit én is, egy lefelé tartó fickó rám hagyományozta a botját, de annyira útban volt, no meg cipelni sem nagyon akartam, úgyhogy gyorsan ottfelejtettem valahol.
Menet közben (azóta megtudtam, hogy 14 %-os meredekségű az út) látszott az utolsó kitörések lávafolyama.

Valamiért úgy emlékeztem, hogy pár évvel ezelőtt volt egy „veszélytelen kitörése", de kicsit utána irodalmazva kiderült, hogy az utolsó is több, mint 60 évvel ezelőtt volt. Bár az egyik legveszélyesebb vulkánként tartják számon, az előrejelzések szerint nem nagyon várható mostanság a kitörése. A veszélyesség leginkább annak tudható be, hogy a közvetlen közelében több, mint 3 millióan laknak. A biztonsági intézkedéseknél a kitörés 20 napos (!!!) előrejelzésével számolnak, hogy a vörös zónában lakó bő 600.000 embert ki tudják telepíteni....

A kráter kis csalódást okozott Ritának, semmi vörösen izzó fortyogó nem volt az alján, csak egy 200 m-es gödör, kicsit füves, egy-két csenevész fával... de nem hazudtolta meg magát teljesen, ha nem is könnyen észrevehetően, de egész határozottan pöfögött egy, a kráter belső falán levő résen (?) keresztül.

(ez még nem az alíg észrevehető pöfögés)

Na ebből már nem szeretnék mélyet szippantani :-)

A korai „hazamenésnek” köszönhetően a 20 km-es hegyi szakaszt 2 órán belül sikerült teljesítenünk :-) Még úgy is, hogy megálltunk beváltani ígéretünket, és "feladtuk" a palackpostát

Délután még bementünk a faluba (Sorrentoba), kicsit soppingolni, nézelődni, megtaláltuk a sziklafalról a partra és a kikötőbe vezető lépcsősort, így az esti sört a parton, a naplementét nézegetve toltuk le.

A tökös ház

Lépcsősor a part szintjére

Egy újabb gusztustalan naplememte

Másnap reggel hazaindultunk. Dél felé :-) Na nem, ennyire azért nem vagyunk bénák, csak gondoltuk, az Amalfi parton végigautóznánk. Nem ért csalódás, gyönyörű volt a part, csak hát nagyon sok helyen képtelenség volt megállni, hogy egy-két képet csinálhassunk :-(

Capri szigete

Salerno mellett aztán rámentünk az autópályára, hiszen aznapra elég hosszú út várt ránk, Assisibe szerettünk volna eljutni. Az egyik benzinkútnál megálltunk egy kávéra, térképnézegetésre, útvonal pontosításra.... már jócskán magunk mögött hagytuk a benzinkutat, mire kiderült, hogy a térkép bizony ott maradt... sebaj, van nálunk egy közel 20 éves Európa atlasz, csak eltalálunk az alapján Assisibe... aztán beláttuk, hogy ezt nem kéne erőltetni, vettünk egy másikat.

Windows háttér - valahol útközben :-)

Később az út mentén beugrottunk egy szervízbe (a tulajt valamilyen Giovanninak hívták :-) ), mivel kisautóm megvakult... Bár indulás előtt pár héttel volt kötelező szervízen, mire Ausztriába értünk, már nem működtek a tompítottak.... Eddig csak az alagutakban hiányoztak, de hazafelé már nem szívesen jöttem volna a sötétben tapogatózva. Nagyon rendesek voltak, kicserélték az összes tompított és helyzetjelző izzót, kipurcant biztosítékot.... Mindezt kedvesen kommentálták, elmgyarázták, mit csinálnak, miért van erre szükség.... természetesen olaszul.... modtuk ugyan, hogy néhány szón kívül semmit nem értünk, nem zavarta őket... egy idő után már minket sem, bőszen nyomtuk a "szi szenyort" :-)

Asssisibe este fél 10 körül értünk, tűzijátéknak is beillő villám-dömping kíséretében. A falu, kolostorok, vár gyönyörűen kivilágítva a mellettünk lévő hegyoldalon... szívesen elnézegettük, amíg a szokásos táblázási szokásoknak hála a kempinget keresve kóvályogtunk. Nagyon nem vágyakoztunk egy esőben-sátorban töltött éjszaka után, így mivel a bungalót nagyon drágának találtuk, egy telepített „dormitory sátorba” költöztünk. Rajunk kívül nem volt ott más, konyhával, hűtővel, világítással felszerelt sátorban, ágyban töltöttük az éjszakát. És az egész út alatt ez volt az egyik legolcsóbb szállásunk :-)