Sütiosztó Krisnás (még az első estéről)
Útban a város felé
Reggel 11-körül elindultunk a városba, és a dóm múzeuma helyett remek érzékkel beálltunk a dóm rövidnek nem mondható sorába. Ami meglepetésünkre egész jól haladt. Mindaddig, amíg kaputól másfél méternyire nem voltunk. Akkor megállt. Vagy két órára. Ugyanis bent mise volt. Bár ez ki volt rakva a táblára, de az 5. sor alatt már senki nem olvasta a szöveget, így a tömeg egyre türelmetlenebbül ácsorgott a tűző napon. Közben kínai árusok jöttek-mentek, kendőcskéiket, gyöngyös mellényüket próbálták rásózni az óvatlan ácsorgókra. Elég volt feléjük nézni, már látták rajtunk, hogy esetleg melyik kiváló termék iránt érdeklődünk, s levakarhatatlanul nyomultak. Ha valamelyiktől sikerül megszabadulni, rögtön jött a másik. Az előttük álló mexikóiak óvatlanul megkérdezték az egyik cucc árát, aztán mégsem vettek belőle. A kínai csaj nézése már eleve törvény előtti felelősségre vonást ért volna, hát még ha értjük is, amit dünnyögött....
Nagy nehezen (mintha mise történt volna) megnyílt előttünk Európa 4. legnagyobb templomának kapuja (idézet Ms. Bácsytól). És mi csak álltunk a döbbenettől, mert a kívülről amúgy meglehetősen impozáns épület végtelen jellegtelenséget rejtett magában (idézet vége). A két órás várakozást követően három percen belül sietve léptünk le a templomból.
Próbáltuk korrigálni a hibát, és megkeresni a múzeumot (A Pieta van benne kiállítva, nem hagyhatjuk ki), ugyan elsőre találtunk egyet, de leszavaztuk, hogy az nem az. Aztán bő félóra tökölés után rájöttünk, hogy mégis. De menet közben (amíg a kiváló sorban álltunk), bezárt.
Következő állomás az Academia della Artes, az eredeti Dáviddal (amúgy a város tele van a másolataival). Fotózni tilos, természetesen ez ránk nem vonatkozik. Ezt csak a teremőr nem tudta, így a legtávolabbi sarokból üvöltve futott Rita felé, hogy „Signora, signora, no foto”, aki az egészből semmit nem vett észre, vidáman kattogtatott.... Onnan kezdve legalább tudtuk, hogy álcázni kell a fotózást (ehhez Rita gondosan vakuzásra állított a gépét.... :-)))
Az igazi Dávid
Innen az Uffizi felé indultunk. Menet közben persze le-le ragadtunk. Először egy operaénekes lány borzongatott meg minket, szó szerint égnek állt a szőr a karunkon (mind a kettőnkén, kivéve az enyémet, de az is erősen libabőrözött). Aztán az Uffizi előtti sor láttán jobbnak láttuk lepihenni a közeli tér lépcsőin. Ott egy pantomimes bohóc működött (kb. óránként váltották egymást az attrakciósok). A téren jövő-menő embereket „szivatta”, de annyira jófej volt, hogy senki nem bántódott meg. Volt, hogy lekapta valakinek a fejéről a kalapot, a tér túloldalán valakiére rátette, annak a sapiját megint továbbvitte... 5-6 sapkát-kalapot cserélt össze, utána az emberkék hirdetéseket adtak fel, hogy visszaszerezzék a sajátjukat.
Az egyik "attrakciós" készül a fellépésre
Az Uffizi hatalmas, és nagggyon fárasztó volt, fizikailag, agyilag egyaránt. Van benne pár nagyon híres kép (Vénusz születése, Príííma Vera....), és töméntelen sok érdekes, és kevésbé érdekes, vagy simán feledhető darab. Gondosan elegyítve, nehogy gyorsan kipipáld a múzeumot, menj csak szépen végig az egészen.
Az egyik Piéta
Utána dögéhesen próbáltunk meg kaját keríteni magunknak. Csak három kört mentünk, hogy a tegnap kiszemelt éttermet megtaláljuk. Persze nem lett meg, ettünk, majd próbáltuk megtalálni a tutttko internetes helyet. Meg is lett, majdnem a keresett étterem mellett :-)))
Az esti program (így 23:41 táján) a szokásos, a klotyó előtt dekkolunk, írjuk a memoárokat, töltjük a kütyüket...
Hétfőn –lévén múzeumi szünnap- a templomokat jártuk végig. Már előző nap telítődtünk kicsit a kövér angyalkákkal, azt ebben az ütemben folytattuk tovább.... Bár a Santa Croce Michelangelo, és más hírességek sírjával valóban kis kivételt jelentett.
A Santa Croce másnak is tetszett
Néhány városnéző kör után (már egészen megszoktuk, hogy a városban egész könnyen megtaláljuk, amit szeretnénk, de a kijutás gondot okoz....
most például nem volt triviális, hogy a Róma, Milánó.... stb. táblák közül ránk Pisa-ba menet a Fi-Pi-Li felirat vonatkozik).
Pisa-t két körben néztük meg. Első körben –déli 1 órakor- megvettük a belépőt a torony délután 5 órai előadására, megnéztük a katedrálist, és megcsináltuk az ilyenkor kötelező bohóckodós fotókat. A térnek, ahol a tornyon kívül még számos látnivaló van, tök jó hangulata van. Mindenki (rengetegen) torony-támasztós pozícióba próbál helyezkedni, amitől úgy néz ki, hogy az emberek fele valamiféle kínai harcművészeti formagyakorlattal próbálkozna több-kevesebb sikerrel, az emberek másik fele pedig igyekszik ezt dokumentálni... Jellemző egyébként, hogy a fotózáshoz kezünkből kiejtett ásványvizes palack is a toronnyal párhuzamos pozíciót vett fel.
Ezután megpróbálkoztunk valami szupermarket felderítésével, ami természetesen nem jött össze :-)) viszont eljutottunk Pisa kikötőjébe, ahol a fehér sziklákon megettük a közel egyhetes olasz, és a még otthonról hozott Tescos kenyér maradékát, mint utolsó fellelhető kaját a kocsiban. Visszafelé persze megint nem találtuk a helyes utat (minek a térkép a világjáráshoz :-)), bementünk egy benzinkúthoz útbaigazításért. A benzinkutas persze nem olyan nagyon foglalkozott velünk. Egészen addig, amíg egy harsány „szkúúúzi szinyor”-t el nem eresztettünk. Na, erre felkapta a fejét, és jött a „bella szinyorina......” , amitől aztán mindenki fetrengeni kezdett a röhögéstől a benzinkútnál. Annyira belelkesedett az angol-olasz kommunikációnktól, hogy amikor az osztott pályás út túloldalán robogtunk visszafelé, ezerrel integetett utánunk :-)
A torony belülről is tök jó. A tetejére vezető lépcsősort a felmászó tömegek erősen megkoptatták. Emellett természetesen a toronnyal együtt dől. Így aztán néhány lépcsőfok megtétele után hol az egyik oldalra billen az ember lánya, hol a másikra... mindezt egy korty nélkül ;-))
Pisa-ból elindultunk Róma felé. Persze nem a legrövidebb úton. Először csak Livorno környékére terveztünk lemenni, de nem számítottunk rá, hogy ennyire tele lesznek a kempingek. Végül sikerült egy olyan helyet találnunk, ami a tengerparton van, és a kocsit in bevihetjük, nem kell a kempingen kívüli parkolóban hagyni. Nem vagyok a vizitündér, de nekem is bele kellett csobbannom a vízbe. Mindehhez egy olyan naplemente volt a háttér, aminek a színeit a Corvin áruház második emeletén néhány ezer Ft-ért kapható festményekről ismerhetjük... A reggelt persze ismét csobbanással kezdtük, de már láttunk is valamit :-)) nekem teljesen új volt, hogy fekete a homok. Rita mondta, hogy persze, mert kvarcos :-)))
Mákos papucs :-)
Sikertült újra lemennünk a térképről
Araszolgattunk tovább, de a Pisa-Róma közti rettenetes 280 km körüli távolságot még mindig nem sikerült megtenni, az a fránya tenger lépten nyomon utunkat állta :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése