Az úgy volt, hogy az Andok hegyeivel feltöltődve nagy nehezen otthagytam Argentínát, és próbáltam megemészteni, hogy ezeket az élményeket hosszú időre kell majd beosztanom. Itthon aztán a felhalmozódott levelek közt volt egy nordicos hírlevél a nyári tervekkel. Köztük a Mont Blanc mászás a csapat merészebbjeinek. Elábrándoztam rajta, hogy de jó is lenne, de hát hogy jövök én a Mont Blanc-hoz.... az hegymászóknak való, nem a hozzám hasonló "dombi bóklászóknak". Végül egy gyors konzultáció Fecóval, aki szerint ha le tudok futni egy sziget kört, nyugodtan mehetek. Kerekedtek a szemeim, a sziget kör nem egy nagy kihívás, de hát lássuk.... délután ki is mentem, és én lepődtem meg legjobban, hogy milyen idővel és milyen könnyedén futottam le. Na jó, hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell :-)) A tavaszt-nyarat elég rendesen végig futottam-nordicoztam-túráztam (na jó, a végét kicsit lazábbra vettem, de ott voltak kompenzálásként a nagyobb túrák...), míg eljött az idő, pakoltam, indultunk.
Az első szakasz menetrendje a Triglavnál már bevált, Pesten találkozás, Várpalotán átpakolás, és onnan utazás tovább, most két kocsival. Géza remek szórakozást biztosított nekünk szinte a teljes útra, legyen szó akár politikai továbbképzésről, akár a férfi-nő kapcsolatok buktatóiról.
Nem mondom, hogy gyorsan repült el az út Chamonix-ig, de nagyjából ébren kibírtam odáig.
Nem túl vidám a helyzet
Első közelítésben a városban álltunk meg, a reggeli tejeskávé és sajtos-sonkás croissant közben begyűjtöttük Istvánt, így teljes lett a Hófehérke meghódítására készülő 7 törpés csapat.
Kicsit magunkhoz térve elindultunk feltérképezni a bérlendő cuccokat. Nekem pusztán a lábméretem alapján emelték ki a tömegből a pulóveremmel egyező, kedvenc zöld színemben pompázó bakancsot. Hmm... nem nagyon jutott eszembe a hegyen micikézni, de ha már így alakult :-)
Berendezkedünk
Sátorverés után erősen gondolkodóba estem, hogy ha most lefekszem, az éjjel fogok dorbézolni, másnap fáradtan indulok a hegyre... Így hát befészkeltem magam a csomagtartóba, hogy hol könyvvel, képnézegetéssel vagy éppen az éppen ébren lévőkkel való csacsogással verjem el az időt. Persze mire a társaság kezdett mozgolódni, én is szépen kómába estem. Fél óra pihi után aztán előmásztam, és Margóékkal besétáltunk Chamonix-ba. Az idő kezdett javulni, elbóklásztunk, nézelődtünk a Mont Blanc kerülő futóverseny forgatagában. A versenyen több kategória létezik, a durvább verzióban 166 km-en kell 9500 m szintet menni. Minderre van 46 óra, de az első befutókat 20 óra után várják.
Időközben kiegészült a csapat, a hiányzó cuccokat kibéreltünk, beszereztük, és húztunk haza vacsorázni. Attilának volt a kemping mellett egy bevált helye, nem volt kérdés, hogy oda megyünk. Fehérbor, fundű, nagy röhögések... jó kis este volt. Az előkerült, majd párszor megismételt génépi sem ártott a kedvünknek.
A jól sikerült estének köszönhetően a reggel kicsit lassabban indult be a tervezettnél. Attila még leellenőrizte, ki mit hozhat magával (az én hátizsákom dícséretet ért :-) ), gyors csomagolás, majd robogtunk Les Houches-ba, a felvonóhoz. Ott azért még engedélyeztünk magunknak egy nagy tejeskávét, péksütit és hosszú ideig az utolsó kultúr-mosdó látogatást.
Barátkoznak :-)
A felvonó után kisvonatra váltottunk. Bár az eredeti útvonalának csak töredékén járt, kb. félórás sétát váltottunk ki vele, a többség megszavazta, hogy spóroljunk az energiánkkal, vonatozzunk.
A felújítás alatt álló sínek mellett baktatva "hegymászókká" váltunk, már nem csak bóklászó turisták voltunk.
A csapat -1 (felhívnám a figyelmet a bakancsom és a pulcsim színének összhangjára ;-))
Az ösvény
Az első és második napi szállásunk valahol messze
Margó teljes menetfelszereléssel
Az első napi menet nem volt különösebben megerőltető, kb. 1100 m szint, hegyi ösvényen, kövek közt.... menet közben jöttek-mentek a felhők, de alapvetően nem volt rossz idő. Baktattunk, időnként megálltunk, pihentünk, az Egérlyuk-hoz címzett bivakháznál röpke ebédszünetet tartottunk, teszteltük a világ legszebb kilátású WC-jét.
A házban semmi, így mosdó sincs. Ezért mindenki a ház mögé-köré jár (szinte lehetetlen eléggé óvatosan közlekedni). A ház mögötti gerinc különösen népszerű, a másik oldalon elképesztő kilátás nyílik a chamonix-i völgyre, gleccserekre, hegyekre.
Tádáááámmmm, ez már majdnem a célegyenes
Átkelés a Tete Rousse gleccseren
A másnapi útvonal és cél
A ház előtt átkeltünk az ominózus Tete Rousse gleccseren, ami manapság komoly fejfájást okoz sokaknak. A gleccser alatt hatalmas vízmennyiség gyűlt össze, esélyes, hogy a jégdugó átszakadjon, és az ár akár a kisvasutat, falvakat is elmosson (volt már ilyen korábban is).
A menedékházban sikerült ágyat szereznünk, berendezkedtünk, vacsoráztunk, majd laza traccsparti közben ki-ki ugráltunk a fagyos hidegbe az eszméletlen szép naplementét fotózgatni.
És ennek tényleg ilyen színe volt
A bátrabbak
Itt fúrják-szivattyúzzák a gleccsert
Reggel aztán jött a meglepetés. Az előző napi napsütésnek nyoma sincs, sőt egy kis friss hó is esett, és jócskán lehűlt a levegő. Ez nem feltétlenül rossz hír, ugyanis röpke mászás után át kellett kelni a Grand Couloir-on. Ez egy amolyan kőomlás szerűség, ahol bármikor potyoghatnak kisebb nagyobb kövek. Nem véletlenül hívják tekepályának. Hideg időben még össze lehetnek fagyva a kövek, így jobbak az átjutás lehetőségei. Nem is volt most sem túl bonyolult, Istvánnal simán átsétáltunk az elején. A többieknek kicsit nehezebben ment a dolog, egy morzsalékosabb részen Géza megcsúszott, leült, de kisebb küzdelem árán sikerült átverekednie magát. Margó egyből hágóvasat szerelt, már kicsit módosított útvonalon jött át.
Átkelés a Grand Couloir-on
Erre a napra csak 600 m szintemelkedés volt tervezve. A felkészülésél már nem egyszer mentünk napi 1000-1200 fölött, gondoltuk, ez lesz a pihenőnap. Attila és István kellően furcsán néztek össze, mikor ezt megjegyeztük. Igazándiból a nap nehézségeként mindig csak a couloir-ról volt szó, illetve hogy egész nap látni fogjuk a célt, de adott esetben ez még sok óra mászás távolságra lehet tőlünk. Na und...... :-)
Nap közben azért többször kérdőn néztem a fiúkra, hogy "tádáááámmmm???", de mindig mondták, hogy nemnem, még nem, majd később......
Tulajdonképpen egy-két magasabb lépéstől eltekintve nem volt egy nagyon macerás út, jó kis kletteres részek voltak benne, szeretem az ilyet. Inkább a hossza miatt, és a magammal cipelt hátizsák miatt fáradtam el a végére. No meg a hideg sem volt túl pihentető, az ivócsövemben többször megfagyott a víz.
Messze még a cél
De már Tete Rousse is :-)
A menedékházba alaposan átfázva érkeztünk. És a szobában is dermesztő hideg volt. Sok-sok tea árán sikerült kicsit átmelegedni. Nagy dorbézolást nem rendeztünk, a vacsi után ágyba lettünk parancsolva, másnap reggel ugyanis fél 3-kor ébresztő, 3-kor reggeli, után pakolás, hágóvas szerelés, és indulás csúcsot hódítani.
Az éjjel sokat nem sikerült aludnom (mint ahogy az előző éjszaka sem), hol a zörgős zacskók, hol a nyitva hagyott szobaajtó, hol a tea hatása miatt nem aludtam (a házon kívül volt a WC, sokszor meggondolja az ember lánya, mennyire muszáj kimennie, mielőtt kimászna a dupla takaróval felturbózott hálózsákból).
A hajnali kelés most sem esett jól. Valami vajaskenyér félét legyűrtem a torkomon, aztán mentem szelektálni, mi maradjon a házban, mit vigyek, illetve hogy az instrukcióknak megfelelően minden nálam lévő ruhát felvegyek. Eleinte kicsit Micheline babásan éreztem magam, de gyorsan bebizonyosodott, hogy jó ez így. Arcmaszkként a homlokpánt funkcionált, ha nagyon kimelegedtem, a dzseki cipzárját huzigáltam. Persze azt azért viszonylag óvatosan, tekintettel, hogy Attila szerint -17 C körül járt a hőmérséklet, a szél pedig közelítette a 80 km/h-t.
Viszonylag lassan haladtunk, elég gyakran álltunk meg szusszanni. Az első emelkedő után hol Remi, hol Géza kért pihenőt. Szerencsére, így nem nekem kellett a renomémat rombolni, de egyszer-egyszer már erősen szugeráltam őket, hogy szóljanak már....
Aztán jött a döbbenet, Jocó, Margó férje rosszul lett. Már éjszaka is voltak jelei a magashegyi betegségnek, de mostanra már szörcsögött a tüdeje, nem nagyon volt kérdés, vissza kellett fordulnia. Remi sem volt formában, nála is mutatkoztak a jelek, így Margó felügyeletével ő is visszament a menedékházba. Attilával, Istvánnal és Gézával négyesben araszoltunk tovább.
Eleinte a sötétben fejlámpával közlekedünk, az előttünk járók, mint az egyutcás hegyi falvak éjszaka, úgy néztek ki, amint egymáshoz kötve, libasorban másztak felfelé.
A napfelkelte valami elképesztő fényeket hozott. Az afrikai szobrosan hosszú árnyékok mellett gyönyörűek voltak színek, a hógöröngyök árnyékai. A csúcs pedig (hehe, ez gyenge, de már itt marad), ahogy a Mont Blanc csúcsa a látóhatárra vetette az árnyékát, és az irdatlan szél által vitt hónak köszönhetően olyan sapkája volt, mint az üstökös csóvája. Mindez persze a giccsfaktor kedvéért lilás-vöröses-kékes-szürkés színben.
Azt sajnos sejteni lehetett, hogy ilyen viszonyok között nem lesz csúcstámadás. Azért a Vallot házig (4362 m), elmentünk. Ez egy fém doboz a csúcsra vezető gerinc alatt, az utolsó lényegi pihenő lehetőség.
Bár szigetelve gyakorlatilag nincs, valamennyire belehelhető, a szélcsend viszont üdítő :-)
Szusszantunk egyet, letoltunk néhány müzliszeletet, a kabát és vastag polár alatt hordott, szerencsére nem teljesen megfagyott vizet kortyolgattuk. A házban voltak optimisták, akik bíztak benne, hogy némi várakozás után útra kelhetnek a csúcs felé, mi ezt nem vállaltuk. Nem nagyon látszott esélyesnek a változás, inkább a gyors lemenetelt választottuk, különös tekintettel a csapat másik felére.
A visszautat sokkal lazábbra vettük, rengeteget fotóztunk, nézelődtünk. Én, a magam részéről dobtam egy hasast. Ezt valamikor az út elején "megígértem". Ennél jobb helyet nem nagyon választhattam, puha a hó, semmi kő sehol, nem is volt annyira meredek, hogy a lecsúszástól tartani kellett volna.... Míg a fiúk megdícsértek, hogy milyen rendes gyalogbéka módjára terültem ki, én orrom a hóba fúrva vigyorogtam, hogy mennyire jellemző rám a szituáció :-)
A Gouter menedékházba visszaérve jött a gyors döntés, próbáljunk meg lejutni Chamonix-ba. Kicsit még elmerengtünk rajta, hogy adjunk egy esélyt a másnapnak, de nem volt túl valószínű a változás az időben, Jocóéknak is ajánlatos volt minél hamarabb lemenni, a lefelé mászástól pedig mindannyian tartottunk egy kicsit, nem lett volna szerencsés egyenként bóklászni lefelé.
A szedelőzködés kicsit lassabbra sikerült a vártnál, késő délutánra értünk a Tete Rousse-be. A lemenetelt sokkal egyszerűbben abszolváltuk, mint gondoltuk. Eleinte hágóvasban, de ahogy kezdtem fáradni, egyre inkább összeakadtak. Végül a couloir után megszabadultam tőlük. Éppen időben, hogy jókat csúszkálhassak az olvadozó gleccseren.
A Tete Rousse-ben nem volt hely, a szokásos kisebb vagyonért alhattunk volna az ebédlőben az asztalok alatt pár órát, de a mászók hajnali kelése és reggelizése miatt garantált lett volna a mi ébredésünk is. Végül továbbmentünk az Egérlyukba. Itt for free alhattunk, ameddig tudtunk. Nagyjából én voltam a szűk keresztmetszet, mindenkénél 0 fok körüli vagy melegebb hálózsák volt, az én kis Mórickám +12 fokig garantál bármit is. Végül Attilától kaptam hálózsákbélést, pehelymellényt, kabátot.... (kíváncsi lennék, még mi mindent cipelt fel, minden eshetőségre számítva).
A lemenetelhez ismét kifogtunk egy gusztustalan naplementét, kattogtattunk is rendesen.
A Gouter ismét alulról
Készülődés a lefekvéshez
Géza kidőlt
Skaliczkiék és az Egérlyuk
A reggeli piperészkedés után lazán lesétáltunk a kisvasúthoz. Ott a csapatot (majdnem teljes felszereléssel) "vonatra raktuk", mi pedig Attilával és Istvánnal egy panoráma ösvényen sétáltunk le a felvonóhoz.
Chamonix völgye
Zorró :-)
A kempingbe visszaérve nagy pancsolást csaptunk. Már sok napja nem fürödtünk, nagyon jól esett. Kis pihi után aztán visszamentünk Chamonix-ba a bérelt cuccokat leadni, patikát keríteni, hiányzó dolgokat (pl. nekem egy szupppper túracipőt) beszerezni.
A fogmosáshoz járó kilátás
Pincérverseny
Levezetésként délutánra rövid sétát ejtettünk meg a Glacier des Bossons-hoz.
Margó és Remi
Patakon átkelés kis segítséggel :-)
Aiguille du Midi reverse
Az esti programot a génépi-s helyre terveztük, de sajnos (??) nem találtuk nyitva. A közelben két alternatíva volt, kocsma pizzával vagy micikés szálloda steakkel. Géza a kocsmára, mindenki más a rendes kajára szavazott. Arany középútként a szállodában vacsiztunk, vidámodni pedig beterveztük a kocsmát.
Amíg a szállodában az asztalunkra vártunk, került sör is, bor is, no meg István meglepetés üveg génépi-je. Fáradtkásan, éhgyomorra. Nem is veszett kárba egyetlen cseppje sem. Igen vidáman nézegettük bárányozás közben a hegyen készült képeket.
Rózsa a csajoknak
A bárban aztán rendesen levezettük a feszültséget :-) A hely igen-igen alkalmas volt erre. A pultos srácok és barátaik sem voltak már túl fittek, amolyan News Cafe-s éjszaka kerekedett, bár az asztalon-széken nem táncoltunk.
A hazajutás sem ment teljesen simán, Reminek és Istvánnak elég kalandosra sikerült. Eltévedtek, visszamentek, kirándultak egyet, mire visszataláltak a kempingbe.
Reggel aztán érezhető volt az éjszaka hatása. Eléggé szétesett csapat kódorgott a mosdó-sátor-kávé automata által határolt háromszögben.
István lelépett, ő Svájcból repült haza, mi pedig egész napos túrát terveztünk, aminek végül csak a fele lett meg, a Lac du Blanc-hoz mentünk fel. Az út is nagyon szép volt, de a hüttébe ígért vaníliafagyis almásrétes is komoly motivációt jelentett.
Visszafogott indulási próbálkozás
Sajnos rétes nem volt, se fagyi, de még az utolsó áfonyás sütit is eladták az orrunk elől :-(. Azért csipegettünk így is.
A nagy mókát a mosdóban hoztuk össze. Margó teljes természetességgel kezdte szappanozni a kezét a falra szerelt szappannal, amikor összenéztünk, kamaszlányosan idétlen röhögésben törtünk ki.
A visszaút nagy rohanás lett, hogy elérjük az utolsó felvonót. A csapat átment kőszáli kecskébe, úgy szökdécseltünk lefelé. Végül a szintidőn jóval belül, simán elértük az utolsó előtti liftet is.
Utolsó napunkra egy laza gleccsernéző sétát terveztünk be a Glacier d'Argentiere-hez. Gyors nézelődés a felső szinten (szánkózók, mászók bóklásztak a jégen), majd mentünk az alsó részre, ahol egy röpke sétával jutottunk ki a gleccserhez. Nem egy Perito Moreno, de itt is szívesen elücsörögtem volna még pár órát.
A kempingben gyorsan sátrat bontottunk, bepakoltunk, és indultunk haza. Hm.... már megint egy hely, ahonnan nem akaródzott hazajönni.... Milánóban még egy röpke kitérőt tettünk, Attilát elvittük a vonathoz, neki Toszkánában volt jelenése. Még egy gyors vacsit letoltunk az állomásnál, mediterránosan 11 körül, és már menni is kellett.... :-(
A hazaút teljesen más hangulatban telt, mint kifelé. Géza azért hozta a szokott formát. Éppen a túráról beszélgettünk, amikor egyetlen mondatba iktatott csavarral jutottunk a Mont Blanc mászástól a swinger klubokhoz, ahol hosszasan el is időztünk.... :-)
