Este lenéztünk a Waterfrontra, mint a város egyik központi helyére, ami éjjel is biztonságos.
A szokásos zenészek, táncosok mellett persze becserkésztük kedvenc túraboltomat, komolyabb összeget hagyva náluk.
Az estére az amcsi színészek nyomták rá bélyegüket, a zulu táncosokat Mel Gibson, az esti Savannánkat John Cusak (alteregojának) jelenléte dobta fel.
Másnap korahajnali kelés várt ránk, Niki barátnőmék gépe reggel 6.15-kor landolt, addigra meg is kellet találnunk a repteret (bár ebben is van némi rutinom, nem akartam, hogy ők érjenek ki előbb, és persze olthatatlan vágyat éreztünk egy rendes kávé iránt).
A kelés viszonylag egyszerűen ment, bár ebben sokáig nem voltam biztos. Fél-kómában néztem kinéztem az ablakon, hogy vajon mit is vegyek fel, és a szemközti járdán egy jó megtermett fekete disznót láttam sétálgatni. Nehezen hittem el, hogy Fokváros villanegyedében ez megesik... voltunk ezzel páran. A valamelyik környező országból származó biztonsági őrnek is kerekedtek rendesen a szemei, mondta, hogy nemrég jött egy kis faluból Dél-Afrikába, Fokvárosba, és ugyanúgy mélységesen meg van döbbenve, hogy ugyanúgy disznók mászkálnak az utcán, mint otthon.
A reptéren kb. elsőként érkeztünk a londoni gépre várók közül. Letoltuk a kiérdemelt kávét, kivártuk az ütemezett 20 perc késést, aztán odabaktattunk a kapuhoz.
A KV jótékony hatása
A várakozó tömege csak fogyott, fogyott.... először arra gondoltam, Niko bepánikolt, és nem szálltak fel, de akkor biztos küldtek volna sms-t... akkor csak a csomagokkal lehet baj.... aztán mikor rajtunk kívül már csak ketten vártak, megjelentek teljes létszámban, csomagostól. A reptéren nem lehet „normálisan” várni embereket, most az I "szivecske" APEH feliratú magyar zászlót lobogtattuk :-)
Miután Niki és Zoli kicsit összeszedte magát, elindultunk a Fokfélszigetre. Útközben megálltunk az egyik kedvenc strandomon, amiről Zoli menet közben kiirodalmazta, hogy a világ második legszebb városi strandja (a legszebb a Copacabana).
Nagy elszántsággal rongyoltak le a partra, hogy most aztán menthetetlenül megfürdenek benne, de a 16 fokos víz és fel-felbukkanó jéghegyek eltérítették őket.
A Fokra vezető út (Chapman’s peak) sajnos le volt zárva, egy korábbi kőomlás magával vitte az utat. Közben gondok voltak az építővel, sokat csúszik az átadás.... Mese nincs, visszafordultunk, és a tervezett műsort kicsit megváltoztatva a keleti oldalon, az Indiai óceán partján mentünk tovább. Közben -ha már úgyis arra járunk- megálltunk pingvineket nézegetni.
A Fok-félsziget Nemzeti Parkért Niki majdnem az életét (de legalábbis a bal lábát) áldozta, félig kiszállt fényképezni, én meg elbambultam, és a sorral haladva elindultam....
A parkolóban, bár jó előre beharangoztam, egy fia baboon sem volt (Erzsi számlájára írtuk, saját bevallása szerint ő taszítja a majmokat).
Kajálás után a program a szokásos volt, séta a Fokhoz, világítótorony alulról és felülről, Jóreménység fok, kavicsgyűjtés, álmélkodás...
Atlanti ocean, Niki, Zoli, Erzsi, Indiai ocean
Tomegjelenet a Joremenyseg foknal
Vacsivásárlás a helyi Tescoban (Pick and Pay), aztán a szokásos esti savannázós dumálós este a Backpackersben.
Reggel kicsit elhúzódott a felkelés, így a rövidprogramot futottuk hétfőn. Délelőtt elmentünk az Akváriumba, cápát, ráját és egyéb tengeri herkentyűt nézegetni, fogdosni. A Karácsonyra hangolódás első lépéseként a Mikulás merült le az akváriumba cápát etetni. Ebédeltünk, és más választásunk már nem nagyon volt, felvonóval (hüpp hüpp) felmentünk a Table Mountain tetejére naplementét nézni.
Menet közben Nikiből előjött az igazi APEH-os, a helyi munkásokat szállító szállító mikrobusz láttán felkiáltott, hogy ezek ám az igaz fekete munkások, hogy tarolhatna itt az APEH :-))
A látványt leginkább a gyakran elhangzó „überbeszarás” és a „húúúvazzze” jellemezte. Elbóklásztunk a tetőn, és nem értettük, mi miért nem olyan felkészülten jöttünk, mint a legtöbben: piknikes kosár és egy üveg bor (persze teljesen korrekt talpas pohárból) volt az alapfelszerelés. Némileg szépítettünk a dolgon, a büfében árultak bort, a poharat meg csak le kellett tenni a teraszon, miután elfogyott a borunk :-)
(M)desszi tesok
Legkozelebb 15 ev mulva lehet ezt latni
A Robben Island Fokváros kihagyhatatlan látnivalói közé tartozik. A börtönsziget nem egy vidám hely, de annyira hozzá tartozik nem csak az ország történelméhez, de a jelenéhez is, hogy aki erre jár, ki kell mennie. A kihajózás eseménytelen volt, próbáltunk delfint, bálnát, cápát.... valamit becserkészni, de nem igazán láttunk semmit.
A börtön túrát rövidebbnek, sokkal kevésbé szenvedélyesnek éreztem, mint a korábbi alkalmakkor. Végighurcoltak a kötelező útvonalon, ledarálták a szabványszöveget, aztán elhajtották a társaságot. (üdítő kivétel volt a túravezetőnk búcsúzása, hogy ha iszol ne vezess, te meg amúgy se vezess, inkább igyál....)
A visszaút hozott némi izgalmat, a felcsapó nagy hullámokat először vidámparki kurjongatás követte, aztán az utasok nagy része elcsendesedett, elszürkült, elzöldült....
Teritett Asztal
Visszafogott ebéd után a Waterfronton sétálgattunk, mikor a csatornában megláttunk egy sérült fókát, akit éppenhogy nem ütött el az arra járó motoros yacht. Kezét az égnek emelve sodorta víz, időnként mintha szusszant volna.
Szóltunk a forgóhíd személyzetének róla, akik értesítették a mentőalakulatokat. Amint ez megtörtént, a fóka fordult egyet, nyomott egy bukfencet (a csatorna falára behúzta a négy strigulát) és vidáman elúszott. (Másnap persze már nem dőltünk be ugyanennek a műsornak :-))
Szerdán már csak fél napunk volt, Erzsit délután vinnünk kellett ki a reptérre. Elmentünk a Jóreménység várat megnézni, kulcs-ceremóniával (a harangtorony kulcsát hurcolták fel-le), ágyúlövéssel....
Miután Erzsit útnak indítottuk, visszamentünk a kedvenc strandra naplementét nézni. Valami irdatlan erős szél fújt, rendesen radírozta a bőrünket. Nagy nehezen találtunk egy valamelyest szélvédett helyet, de már nem ejtőztünk sokat.
Hazafelé találtunk egy rövidebb utat a kertek alatt, így nem kellett az egész várost megkerülnünk, 3 km-en belül értünk haza :-)
