Bár a szállásfoglalás nem teljesen a tervek szerint alakult, viszonylag rövid egyeztetések árán sikerült egy használhatónak tűnő túratervet összerakni.
Az eredeti elképzelés szerint péntek délután leszaladunk, valahol a Bohinji tó mellett alszunk egy kempingben, szombat reggel felmegyünk a Planika menedékházhoz, ha időben felérünk, megmásszuk a csúcsot és visszamegyünk éjszakázni, másnap reggel (ha még nem volt, csúcsot hódítunk és) lejövünk a hegyről és hazadöcögünk.
Ehhez képest sem a Planikában, sem a Kredaricában nem volt már hely, viszont Bence beosztása úgy alakult, hogy már péntek reggel indulhatunk, nyertünk egy napot. Újratervezés indult, szállást sikerült foglalni Vodnikovban, visszafelé meg kitaláltuk, hogy más úton, a Hét tó völgyében jövünk le, a Koča pri Triglavskih jezerih-ben alszunk. Első napra van kb. 1300 m szint, a másodikra bő 1000 fel a csúcsig, és 1200 lefelé a menedékházig. Onnan meg már csak le kell sétálni a kocsihoz. Sima liba.
Minden a tervek szerint alakult, 7-kor felvettük Bencét, röpke shoppingolás után robogtunk Várpalotára. Átcuccolás a nagy autóba, kis technikai szünet, kávé, bambi és mentünk is tovább. Eleinte szikrázó napsütésben haladtunk, mire Bled környékére értünk, szokás szerint szakadt az eső. Ezen már nem is csodálkoztam, még sosem láttam a tavat napsütésben.
Gyors csomagolás, átöltözés után nekiveselkedtünk a 4 órásnak ígért útnak. Bár voltak bíztató jelek, kék foltok az égen, gyorsan biztossá vált, hogy a Tátrai elázásunkat vissza fogjuk még sírni, azzal együtt is, hogy most felkészültebbek voltunk.
Kilátástalan...
Az út eleje nem volt egy nagy izgalom, viszonylag hosszasan kellet laposon-enyhe lejtőkön araszolgatni, mielőtt ténylegesen elindulhattunk felfelé.
Az alsó szakasz egyetlen "unaloműzője"
Végül eljött az első komolyabb emelekedő, hosszabb is, meredekebb is, nembaj, ezt szeretjük. Szokás szerint fel is futottam rá, majd elkezdődött hosszadalmas-fájdamas haldoklásom. Az rendben van, hogy felmegy a pulzus, liheg az ember, na de ennyire.... és ilyen sokáig... és hogy ennyire ne akarjon elmúlni....
Nem nagyon értettem helyzetet, nem szokott ez ennyire megviselni. Szépen lassan kiderült, hogy az előző heti dinnyére-levesre korlátozott nyári étrend tette be a kaput. Próbálkoztam egy szendviccsel szépíteni helyzetet, de egy fél falatnyinál többet nem nagyon tudtam legyűrni a torkomon. Mentő ötletként eszembe jutott a csúcsnápolyi. Szép lassan letoltam, a végére egészen rendbejöttem tőle. Az út felénél Margóék már azt kérdezték, mit vettem be, mert már megint nem tudnak utolérni.
Menet közben úgy alaposan rákezdett az eső, így az eléggé lengén öltözött Bence memorizálta az útirányt és elrongyolt, nehogy megfázzon. Mi meg baktattunk tovább. A vártnál lassabban fogytak a méterek, de előbb utóbb csak fenyőerdő lett a lombosból, végül az is erősen megritkult. Közben szépen ránk esteledett, előkerültek a fejlámpák. Nagyon sejtelmesen mutathattunk a párolgó bozótban, teljesen "gorillák a ködben" feeling volt.
A tervezett 4 órás menetidőt igencsak túlléptük, mikor egy kanyarban egyszercsak a menedékház fényeivel találtam szembe magam. Ugyan még odébb volt, de velünk egyvonalban!!!! De köztünk egy jókora völgy sötétlett.... hamarosan azért az út fehér kövei meg-meg villantak, és látszott, hogy nem kell se fel, se le másznunk már :-))
Ez a látvány csak Bencének jutott :-)
Az ajtóban Bence várt minket a házinénivel. Már éppen zárni készültek a házat, a térerő reményében jöttek ki, hátha sikerül kideríteniük, hol tartunk, élünk-e még... elvégre Bence már vagy két órája megérkezett.
Meleg kajából, szárításra alkalmas hőmérsékletű cserépkályhából ugyan már nem jutott, de a megázás után kötelező védőitalt sikerült becsekkolni.
A ház nagyon kellemes meglepetés volt, folyó vízzel, mosdóval, árammal....
Reggel jött a következő kellemes meglepi. Na nem a reggeli kávé, az borzalmas volt, de a környező hegyek fürdőztek a napsütésben. Az előző napi viharban kilátástalannak tűnt a csúcstámadás, na de így.... teljesen más hangulatban indultunk neki a következő 1000 m szintnek.
Reggeli kilátás
A Triglav teljes pompájában
Lopakodó üzemmód :-)
Az első 500 m szintet a Planika menedékházig nagyjából szintidő alatt teljesítettük. Persze, hiszen működtek a napelemek :-) Igazándiból nem volt semmi különös, csak szimplán nagyon szép volt... Egy "komolyabb" pihenőt tartottunk, egy nyeregben heverésző birkanyájat adjusztáltunk meg. Némelyik darab meglepően kíváncsi volt, odajött hozzánk egy kis simogatásért. Nagyon helyesek voltak, de azért valamelyiküket szívesen láttam volna asadoként :-)
Dom Planika
Triglav hangyákkal
Valahol út közben
Röpke szusszanás után a hátizsákokat hátrahagyva vágtunk neki a második 500 m szintnek. Egy aprócska katlan után jött a szikla. Eleinte még csak sétálgattunk a köveken, de nemsokára eljött a kletter-es rész is. Az út a Kis Triglavon keresztül, a keskeny gerincen vezetett. A többiek csatolgattak rendesen, mi Bencével nem hoztunk beülőt. Nem is volt gondom felfelé, bár kissé aggódtam a lejövetel miatt. Főként, hogy az utat elég sűrűn szegélyezték különböző balesetek emléktáblái.
A táblákat még csak-csak megemésztette az ember, de egy lánynak a cipőjét rakták ki emlékeztetőül, mécsessel, fényképpel. Az után azért kicsit másként ment tovább az ember...
Út a gerincen
Persze gond nélkül feljutottunk. Menet közben még beszélgettem egy fickóval a lejutási alternatívákról (a másik lehetőség nehezebb, mászósabb, nem véletlenül nem nagyon megy arra senki), illetve az előző napi vihar okozta károkról (éppen egy elszakított kábelt és kilazult oszlopot fényképezett, mint sürgősen javítandó szakaszt).
Mire felértem a csúcsra, Bence már jó ideje ott volt. Megalázó volt, hogy ő a teljes menetfelszereléssel is mennyivel gyorsabb a "nagy Mont Blanc-os csapatnál". Persze csak legyintett, mikor ezt megjegyeztem neki, hogy a Cerro Madsen milyen jó kiképzés volt neki... ja... majdnem fél éve....
Lassan elkezdtek jönni-menni a felhők, úgyhogy nagyon hosszan nem időztünk a csúcson. A csapat megszavazta az alternatív lemenetelt, el is indultunk, végül mégiscsak az eredti útvonal mellett döntöttünk, újra felmásztunk a csúcsra, és a vártnál sokkal egyszerűbben jutottunk le. A legnagyobb nehézséget a meglehetősen nagy szembeforgalom jelentette, időnként népes nyugdíjas csoportok (!!) jöttek szembe.
Sűrűsödő felhők
Mire a Dom Planikához visszaértünk, eleredt az eső. Kiérdemeltnek tekintettünk egy meleg levest, be is ültünk, pihentünk egyet. Fél öt körül indultunk tovább, miheztartás végett megkérdeztük, kb. mennyire van innen a foglalt szállásunk a Hét tó völgyében. Erős 6 óra - hangzott a nem igazán biztató válasz. Fenn is akadt a szemünk, főként, hogy a lefelé vezető út felfelé mászással indult. Végül annyiban maradtunk, hogy van egy másik menedékház út közben, megpróbálunk ott helyet találni, ha nem sikerül, megyünk tovább.
Szerencsénk volt, nagy megkönnyebbülésünkre kaptunk egy 6 törpés szobát. Mire ideértünk, már rendesen szakadt az eső, ezerrel pörgött a szélkerék, és egy újabb hegy állta utunkat.
Leves, vigasz sör és az egészségügyi Slivovica után előkerült a térkép, és bár mindannyian szívesen mentünk volna a Hét tó völgye felé, irreális volt, hogy azon az úton emberi időben jussunk vissza a Stara Fuzinában hagyott kocsihoz és érjünk haza Pestre. Maradt a visszakanyarodás a felfelé választott utunk irányába.
A reggeli indulást nem könnyítette meg a patagón időjárás. Bár a hangok (szélkerék és eső) alapján sokkal rosszabbra számítottunk, nem volt valami vidám a start.
Mire a Vodnikov alatti völgybe értünk, sokat javult a helyzet, erőteljes vetkőzésnek indultunk.
Egy szimpatikus patakpartot kineveztünk fürdőszobának, és pótoltuk az elmaradt fogmosásokat, az alsóbb szakaszon pedig begyűjtöttük a felfelé kitett útjelző Cerbonás papírt.
Újratervezés
Lefelé elég jó időt mentünk, a legalsó, már civilizált területen lévő menedékházban kiérdemeltnek tekintettünk némi szénhidrát utánpótlást. Addigra már a szikrázó napsütés érlelte tovább háromnapos ájerünket.
A kocsinál lezavart röpke szöszmögés után lóra kaptunk és haladtunk a NAPSÜTÉSES BLED-I TÓ FELÉ, hogy egy-egy irodalmi krémessel javítsuk tovább az energiamérleget.
