Bár másnapra még terveztünk egy levezető piknikes kirándulást Sacramento és Sardinia bay között, számba véve a tennivalóinkat ezt gyorsan lemondtuk. Maradt a hiányzó ajándékok beszerzése (amíg még van autónk és eljutunk a sarki közérten kívüli helyekre is... bár a vártnál kevésbé volt eredményes), a bolhapiac (innen a tervezettnél több dolog jött velünk), az autó kitakaríttatása (na, ez is húzósabbra sikerült a tervezetnél, a tisztogató „hangyák” vagy másfél órán át küzdöttek, elsősorban a minden résbe, hajlatba, recébe beült porral.... bár látványos volt a javulás, tudtuk, hol keressük a maradékot..... és meg is találtuk :-) ). És persze délután kezdődött a konferencia, amire le kellett vetkőznünk magunkról a „bozótot” és visszavedleni „komoly tudóssá” :-)))))))
Az intézeti munkatársak nagyon megörültek, hogy épségben túléltük Namíbiát (bár a bizarr kirándulásaimat már régen megszokták), aztán ámulva hallgatták a kalandokat... Közben befutott egy csomó régi ismerős Pretóriából, Zoli régi kollégái Harrysmithből... tényleg, mintha itthon lettünk volna.
Este nem mentünk rögtön haza (a konfi a Boardwalkon van, szemben a Leonardo's-zal, egyik kedvenc helyünkkel), Veráékkal oda beszéltünk meg találkozót. Bár ő már látott korábban konferenciásan felöltözve, Kashával és a közben hazatért Nadine-nal rendesen elcsodálkoztak, mennyire mások vagyunk ezzel az imidzzsel :-)
A konferencia jó volt, meglepően sok engem is érintő-érdeklő előadás volt (nagy kedvencem a kis francia volt, terepszínű naciban, hol szandálban, hol bakancsban, zseniális nanocellulózos előadást nyomott le.....) Az esti bankett valahol sacramento felé, egy ültetvényen volt. Előtte még hazamentünk átöltözni, kicsit dolgozni.... Közben az idő is helyreállt, kezdte a napos felét mutogatni, hazafelé így persze a parton kellett mennünk. Talpig micikében, cipő le, és irány habok közé... persze csak diszkréten. Na, azért remekül mulattunk a spontán divatfotózáson :-).
Telefonom tönkrement még a kiránduláson, azóta folyamatosan cserélgettük a kártyákat Zoli telefonjában... szóval óránk csak a laptopokon maradt. Ami viszont az otthoni időt mutatta, ami egy órával hátrébb volt.... Mit szépítsük, egyszercsak észbe kaptunk, hogy bár úgy tűnik, van még egy óránk, de igazándiból most kéne a találkozóhelyen lennünk... gyors sms Verának, hogy hajítsa el a kezében lévő csempéket és lécccccilécccccilécccccci vigyen el minket az ültetvényre (ezen a ponton lépett át megítélésünk a „szórakozott tudós” kategóriába. A buli jó volt, afrikai dobosok nyomták a héttérben (köztük a tavaly Fraser boltjában megismert Abraham), minket meg valamelyik helyi törzs stílusában kipingáltak....
Mindkettőnk fellépése kedden délután volt, bár én most „lustára” vettem a figurát, és csak poszterrel szerepeltem (a tervek szerint Zoli is poszterezett volna, de nem lett kész időre, és végül berakták egy elmaradt orál helyére). Veráékkal korábban megbeszéltük, hogy bejönnek meghallgatni, és rendes premierhez méltóan egy csokor virágot dobnak a színpadra az előadás utáni meghajlásnál.... és meg is jelentek egy csokor gazzal.... Nem sok hiányzott hozzá, hogy kidobják a környékünkön ülő összes hallgatót, az egész jobb oldal rázkódott a visszafogott röhögéstől.
Késő délután intézetlátogatás (Rajesh tényleg eszméletlen jól intézi a dolgaikat, hihetetlen mennyiségű új gépet, műszert szereztek be az elmúlt évben). Az állófogadás után segítettünk elpakolni a lányoknak. Lydia jelezte a nagyfőnöknek, hogy lám-lám, jó volt a buli, még a vendégek is maradnak mosogatni. Abisha rám nézett, vendég? ő nem vendég, „she is one of us” (nemhiába imádom a pasit :-)))
Este Barney’s, búcsú Nadine-tól, ő lelép a barátaival Jeffries-be egy hosszú hétvégés megabulira, legközelebb csak akkor találkozunk, ha átruccan Magyarországra....
A laza savannázgatásból táncolós party lett, aminek az „öreglányok” kipurcanása vetett véget.
Hogy Zoli otthon miért mászott az asztal alá..... ???
erre saaajnos már én sem emléxem :-)
Szerdára már csak fél nap konfiprogram jutott, így estére nyugodtan bevállaltunk egy főzős búcsúbulit, hazamenős óránk már bántóan hangosan ketyegett. Lokál barátainkon (Veráék, Reena, Mara, Kasha) kívül meghívtuk Zoli volt professzorát és feleségét.
Jó kis borozgatós, csirkepaprikásozós este lett belőle (hihetetlen, már többször tapasztaltuk, mindenki a nokedlitől van teljesen elájulva....). Kedvencem, mikor Mara összeszedte minden bátorságát, megkérdezte, kihasználtuk-e a nászutaslakosztály kínálta lehetőségeket. Tényleg nem??? És a sátorban az összezártság? Az sem? Még csak egy cseppnyi kísértés sem? Hááááát, ő itt már tehetetlen :-)))))
Csütörtökön még utolsó vadászat dél-afrikás rögbi mezre a Törpöknek (Murphy persze beleköpött, nemrég nyerték meg világbajnokságot, az egész városban nem lehetett mezt kapni, vagy csak horror áron), aztán csomagolás és indulás a reptérre. Bekeretezve az utat, a reptéren, miután problémamentesen feladtuk a csomagokat (így is lehet??????), letoltunk még egy szavannát, könnyes búcsút vettünk Verától......
és elkezdtük a jövő októberig tartó álmodozást Afrikáról.
