Nők az építőiparban

Szerdáig "kiválóan" elszórakoztam a diplomamunkák javításával, szerencsére a Madam is el volt maradva az éppen aktuális medence-jacuzzi-vízesés mozaikozással, minden este hulla fáradtan ért haza, ő is passzolta az esti programokat.
Keddre sikerült visszaszerezni az addig úton lévő botjaimat, így a másnap reggelt laza átmozgató edzéssel kezdtem :-)



Próbálkoztam korábban a reggeli futkározással, de valahogy nem igazán esett jól, meghagytam a délutánokra (ma délutánig elméletben, de mára már muszáj volt a gyakorlatba is átültetni :-)). Egy-egy délutáni séta azért eddig is becsúszott a programba.







Csütörtökön kezdtük volna Lydiával kártolni az előre legyártott szálakat. Néhány kért mintát nem csináltak meg, mondván, az technikailag "lehetetlen".... De hogy a legegyszerűbbet sem sikerült??? Ami ráadásul az összes tervezett kompozitom alapja??? Ez persze akkor derült ki, amikor már nem voltérdemes felfűteni az extrúdert... így maradt péntekre a szálgyártás.
Haydon 11-re összerakta a gépet, kijött a szál, majd rám nézett, hogy ő akkor most menne is. Na ácsi, azért segítsen befűzni. Jött, hogy na azt a részt nem lehet megcsinálni, mert a hengereken szakad a szál... Kiegyeztünk abban, hogy a hengerekre befűzöm én a cuccot, az nem gond, de a csévélővel még sosem sikerült megbirkóznom. Kaján vigyorral várta a küzdelmet, de mákom volt, első próbálkozásra fent volt a szál a hengereken.... ő meg persze elszakította a csévélővel. Kisebb harcok árán, de sikerült mindenhova befűzni, innen kezdve jött a dögunalom. Otthagyni nem lehet a gépet, ha bármi gáz van, azonnal ugrani kell, és leállítani, de amíg megy, csak óránként egy kis granulátumot kell tölteni a pocakjába... És ez íííígy ment este fél 6-ig.
Az esti programot passzoltam, lefárasztott a nagy extrudálás, zuhantam volna az ágyba (mint kiderült Vera is), de Nadine-ék nem hagytak punnyadni.
Első kör a városon kívüli "The Island" nevű hely, állítólag tutti a buli, Harley találkozó van. Aha, matt részeg pocakos öreg csókák próbálják felcsípni fruskákat. Egy darabig közelről szemléltük az esetet, de kellően gyorsan meguntuk. Nagy dorbézolást ez után sem csaptunk, laza vacsi a Leonardo's-ban (most csak öten ugráltak körülöttünk, és mindhárom manager kijött csacsogni velünk), tekintettel hogy Vera másnapra melót tervezett, én pedig bekuncsorogtam mellé magam segédmunkásnak.



Eredetileg reggel 7-re tervezte az indulást, de tekintettel a szombatra gyorsan 8 lett belőle. Walmer felé menet felvettük Waltert, Vera másik segédjét, vagy 3 helyi OBI-t végigjárva beszereztük a szükséges vágótárcsát, ragasztót, egyéb hiányzó cuccost, és felvonultunk a terepre.


A művésznő magyaráz


Rajztehetség és mérnöki tapasztalat :-)

Vera nem nagyon tudta, milyen faladatot bízzon rám, gondolom fél éjszaka álmatlanul forgolódott emiatt, mire kitalálta, hogy majd a darabolandó csempéket jelölgessem. Kiváló, bármit, ami segít :-)



Én rajzolgattam, Walter darabolt, Vera pedig agyalt, hogy az éleket hogyan csinálja meg. Simán egymás mellé rakni a csempéket nem jó, vagy oldalról, vagy felülről , de bénán néz ki. Alkalmi munkásként könnyen küldöm őket a csalánosba, mondtam, hogy vágjanak vékony csíkokat a csempéből, hátul szögben le kell csiszolni, hogy háromszög legyen a keresztmetszete, és kiváló éldarabokat nyernek.... Ötleteim is lettek volna még, liba is volt bőven, de rögtön az első verziót megvették :-)



Walter próbadarabot csinált, nem is akkora szívás, mint ahogy vártuk, és kiválóan működik a megoldás :-)
Így, hogy beváltam trógernek, kaptam is újabb feladatokat. Jacuzzi pucolás, felesleges malterdarabok kivésése az üresen hagyott csempe-helyekről.... Ezen jól elszórakoztak, mikor hallották a kopácsolást, rögtön felismerték a stílusbeli hasonlóságot Michelangeloval :-)).







Mindez persze tűző napsütésben. A Madam nemrég esett át egy jófajta napszúráson, felkészülten jött. Nálam az otthon hagyott cuccok listáján első helyen a napszemüveg szerepel.... pár óra rajzolgatás és kalapálgatás után Vera rám szólt, hogy csináljak valamit a fejemmel, mert úgy nézek ki, mint egy német... Bőszen el is kezdtem kenegetni magam, és láss csodát, csak első ránézésre égtem le, igazán sehol nem lett érzékeny a bőröm :-)





Este 6-kor szedelőzködni kezdtünk, estére még volt egy meghívásunk Mattiew (Vera fia) barátjának 21. szülinapjára (a legkomolyabb szülinapi bulik). Sok energiánk nem maradt, de megbeszéltük, hogy legalább a vacsora kérdése megoldódik, kicsit eljópofizgattunk a tömegben, nem húzzuk nagyon az időt..... És mindezek után az éjszakát hoooooosszúúú idő óta először egyben aludtam át :-))))




Hotdog árus a bolhapiacon (de tényleg :-)))

"Lazulós" hétvége

Pénteken reggel bebaktattam dolgozni. Megkaptam az irodámat, a helyi laptopot (sajáttal nem mehetek a hálózat közelébe), néhányan a nyakamba ugrottak, hogy atyaéééég, már megint eltelt egy év, és de jó, hogy újra látnak...... Az első munka megbeszélés hétfőn, addig akklimatizálódjak.
Így letöltöttem a javításra váró dolgozatokat, és ebéd után vettem a kalapom.
Mivel előző nap esélyem nem volt a part közelébe kerülni, sürgősen pótolnom kellett az első találkozást :-) Fényképezőgép a hónom alá, és indulás a vízhez.







Ott cipő le, félig a vízben (elég hüsi...), félig a homokban lebaktattam a Boardwalkig, erősen vágytam már az itt kapható zseniális samosára.


Az este a dolijavítás jegyében telt, míg másnap délelőtt Vera szólt, hogy mostazonnyomban indulunk Cape St. Francisbe. Korábban sokat dolgozott Mush-nak, aki most meghívott bennünket egy hétvégi braaira. Gyors bevásárlás után robogtunk a bő 100 km-re levő kisvárosba. PE-ből nagyjából két helyre "szokás" kiruccanni: Jeffries Bay a nyüzsgősebb, fiatalos hely, igazi szörfparadicsom, St. Francis Bay illetve Cape St. Francis a higgadtabb generáció törzshelye, kicsit időutazós hely az ittragadt hippikkel.










Felirat a helyi bolt ajtaján :-))

Röpke parti séta után Mush és Vera elszöszmögtek a tűzzel, hússütéssel, én meg mentem vissza a dolikhoz. Vera nehezen emésztette a helyzetet, folyton rángatott, hogy nézzem meg, milyen az akármelyik fa a kertben, éppen milyen madár szállt a bozótos szélére.... mire a kaja elkészült, sikerült teljesen kizökkenteniük :-)


A zöldség szekció







Mozaikok a nyaralóból (by Ms. Vera Clarke):




Reggel laza kávézgatás után Mush bejelentette, hogy neki most rögtön indulnia kell a reptérre felvenni valakit, de mi maradjunk nyugodtan, ameddig csak akarunk. Vera még eltévézgetett volna, de gyorsan belátta, hogy ezt otthonról is vígan intézheti, így pakoltunk és mi is hazahúztunk.
Még éppen időben, hogy kiszaladhassak a bolhapiacra körülnézni.

Jubileum: 10 :-))

Bár a 10. afrikai úttal rutinosnak számíthatnék, de a mostani utazás sem sikerült teljesen zökkenőmentesen. Az utolsó két nap hajtása után bezuhantam a minibuszba, és a felújítás alatt álló gyorsforgalminak köszönhetően hamar feladtam, hogy megpróbáljam nyomon követni, merre is járunk. Mint kiderült, elmentünk az „Anyátok közt” főcímtere mellett, aztán valahol Kispest környékén egy pillanatra képben voltam, de gyorsan visszasüppedtem a jótékony homályba. Valahol a külső Üllői úton jártunk, mikor letértünk róla, átrobogtunk egy csomó fekvőrendőrös kis utcán, érzésem szerint nagyjából párhuzamosan az Üllőivel, majd bő 15 perccel később újra a főúton voltunk és a sofőr fülig érő vigyorral mondta, hogy jók vagyunk, sikerült megelőzni egy buszt :-)

Frankfurtig izgalommentes volt a történet, ott viszont sokan cuppantunk rá a karcsú gépek között „megbújó” A380 bálnákra. Nagyon fentem rá a fogam, tudtam, hogy azzal jövök Johannesburgig. A járatunk gyűjtőhelyén csomóan tömörültünk az ablaknál, kattogtak rendesen a fényképezőgépek. Belülről nem igazán lehetett érezni a bálnaságát, igaz, a bejárathoz közel ültem, és nagyon nem mászkáltam út közben (tulajdonképpen egyszer sem álltam fel.... ilyen se nagyon szokott lenni). Gáti Bandi egész jó helyet csekkolt, az egyik vizes blokknál az első sorban ültem, folyosó mellett, végig nyújtott lábbal :-))))) Nem is aludtam még végig egy utat sem így, legfeljebb amikor a Swissair talán utolsó afrikai járatával mentem haza és egy egész sorban hason fekve nyúlhattam el... és a várakozásokkal ellentétben mégsem kellett magam mézzel kenegetni, hogy megcsípjen a cecelégy :-) bár a hatás sajnos átmeneti volt, de határozottan javuló tendenciát mutatok :-)
Útlevelem ismét csak nem kapta meg a kegyelemdöfést. Sokadik utolsó útja ez, már tavaly sem nagyon akartak beengedni, mondván, hogy tele van, de azóta sem sikerült az utolsó két üres oldalra pecsétet szerezni, pedig próbálkoztam rendesen... Korábban itt is egy egész oldalt felhasználtak, színes nyalókákat ragasztgattak, de most csak egy pecsétet kaptam. Egy használt oldalra.... ki kell találnom valami jó kis pecsételős utat a közeljövőre :-)))
A csomagbegyűjtéstől tartottam egy kicsit. Tavaly a drogos kutya kilőtte a banánomat (szerencsére nem a kender mintákat), most a Verának hozott téliszalámit féltettem. Amíg a törékeny cuccoknál a botjaimra vártam, meg is jelent kutya, de simán nem érdekelte a szalámi. Huhh....

A botokra viszont hiába vártam. Mentem reklamálni, emberünk nem nagyon értette, hogy a sétapálcákat miért adom fel csomagként. Ha szükségem van rá (szemmel láthatóan gond nélkül járok botok nélkül is), miért nem használom, ha meg nem kell, hagyjam a francba otthon.... Viszont a hiányzó botok fejében megjavíttattam velük a szakadt fülű bőröndöt. Bár próbáltam az itthoni szervízelésre rábeszélni őket, ezt nem hagyták, azt mondták, hogy az egy óra múlva induló járatom elé simán befér egy bőröndjavítás. Tiltakozni nem nagyon volt erőm, így követtem Kathy-t a becsekkolós pultok mögötti bőröndjavító műhelybe. Tényleg simán belefért a javítás, tovább tartott a bőröndből kihajigálni a cuccaimat, mint maga a javítás.
Túl sok időm azért nem maradt, tepertem a becsekkoláshoz. Mivel a bőröndjavítás miatt ugrott a védőfóliázás, kicsit átszerveztem a bőröndöket. A két üveg bor már jöhetett a kézipoggyászba, itt nem zavarnak senkit, cserébe két doboz szaloncukor ment a nagy bőröndbe. Az ellenőrzős nőnek viszont nem tetszett, hogy 16 kg a kézipoggyászom, mondta, hogy cuccoljak át valamit a nagyba. Mindent kiraktam, kivéve a borokat és a laptopot, de még mindig elégedetlen volt. Meguntam kötözködését, a dzsekimet felvettem, zsebeibe begyömöszöltem egy-egy üveg bort, és a csak laptoppal terhelt bőrönddel már simán ment minden. A nagy csomag feladása után persze első dolgom volt, hogy mindent visszacuccolni a kézipoggyászomba, innen kezdve a kutyát sem érdekelte, milyen nehéz.

A botjaim azóta sincsenek meg. Illetve majdnem megvannak... vagy voltak.... Kontaktként Vera számát adtam meg, ő pedig meló közben nem hallotta meg, mikor másnap hívták telefonon. Mire vasárnap kereste őket, a csomag már úton volt vissza Johannesburgba. Ma újabb próbát tettem a visszaszerzésre, de még semmi érdemi hírem nincs :-((( kezdenek hiányozni... (kár, hogy a botok repült mérföldjeit nem kaphatom meg, simán meglenne lassan az ingyen jegyem akárhova....).
A reptéren kivételesen Nadine, Michael és egy karton Savanna vártak, Vera még csempézett. Gyors kipakolás a kérómban (új hely, szeretem :-)), és elhúztunk feltölteni a hűtőt. Michael még hazahozott minket a motyóval, de gyorsan lelépett próbálni (vasárnapra koncertet terveztek), mi pedig Nadinenal vagy kétszer megmásztuk elméletben a Mont Blanc-t.




Konyhám, nappalim, dolgozóm....

Idővel megjelent Vera, kikelt magából, hogy nem erről a kéróról volt szó a megállapodásban, amikor lefoglalták a szállásomat. Lerohant a recepcióra, intézkedett, és átköltöztetett a szomszéd apartmanba, ennek mégiscsak jóval nagyobb a terasza, és még ha belógnak is a fák, de csak-csak a tengerre néz :-)

Az egész terasz az enyém :-)))


Kilátás a teraszról: az utca végén az óóóóóóceán :-)))


A lusta netezés: a kecó egyetlen hibája, hogy távol esik a wifitől, így csak a legritkább esetekben netezhetek "otthonról". Viszont a fal túloldalán, a lépcsőházból már működik :-) Ha nincs kedvem lemenni a társalgóba vagy az eresz alatti asztalhoz, csak kiülők az ajtó elé :-)

Este még toltunk egy laza focacciat a Leonardo’s-ban, a ház vendégeként :-) Már indulás előtt egy hónappal lezsíroztam az asztalfoglalást a főnökkel, aki nem győzött hálálkodni, hogy végre valaki elrángatta hozzá Verát :-) Vacsi közben jókat vigyorogtunk a süketek párbeszédén... Vera valamiért elkezdett az ex-gyilkosokról beszélni... nem nagyon fogtam a dolgot, egy feleség még csak-csak lehet ex, de nálam ha valaki egyszer gyilkos, az az is marad.... ő meg engem nem értett, hosszú percek után derült ki, hogy az axe-murderer baltás gyilkosról csacsogott :-)

Aki bújt, aki nem, MEGYEK :-)