Hétfőn délután -pótolva az "elmulasztott hétvégét, és versenyezve Mariana szörf oktatásával- Ariel elvitt bennünket Balcarceba a Fangio múzeumba. A múzeum két épületben van, az első nagyon szépen kialakított, kicsit Maranellora emlékeztetett. Itt főleg Fangio autói, illetve az ő korából való autók vannak kiállítva. Bár fényképezni szabad, olyan a megvilágítás, hogy nem egyszerű szép képeket csinálni.
A kedvenc Mercije
Nyolchengeres soros motor
Motorház-tető zárószerkezet
Az utolsó ezüst nyíl - immár fényezéssel
és anno, még "meztelenül", Fangioval a kormánynál
Innen sajnos idő előtt kiraktak bennünket, de a múzeum másik része még nyitva volt, ott folytattuk a nyálcsorgatást. Sajnos ez még kevésbé fotósbarát hely. Túl sok az autó, túl kevés a hely... egy parkolóházat "alakítottak át" múzeummá. Sajnos a szintek közepén elhelyezett neoncsöves világítást nem sikerült felújítani, így egy csomó autó egyszerűen hozzá méltatlan körülmények között van kiállítva (legrosszabb helyzetben a negy kedvencen, Giovanni és Luciano dédnagyapja, egy gyönyörűséges vászontetős Fiat van, egy sarokban, az oszlop mögött, bármiféle megvilágítás nélkül....)
Itt is neki gyűjtöttek....
Korabeli szponzor...
...és biztonságtechnika
Nagyapó
Ön(arc)kép
T modell. Mint kiderült, itt rengeteg van belőle, pl. Norma papájának is van egy...
Péntek délután a hét utolsó hivatalos programjaként Arielt doktorrá avattuk. Laza 45 perces előadással megvédte a doliját, a három bíráló kérdéseire válaszolt, és túl is volt a megpróbáltatásokon.
Dr. Ariel
A hétvége a születésnapok jegyében telt.
Péntek este kezdtük, akkor Alejandro szülinapját ültük meg egy laza 50-60 fős házibuliban.
A menüben nem csalódtam, az asadóra húzott bárány valami elképesztően omlós, szaftos, finom volt.... még úgy is, hogy nagy bánatomra nem a ház ura által készített, csak valami "vacak" bolti csimicsurrit kaptam hozzá. Álmaimban....
és "az ALKOTÓ"
A felnőttekkel viszonylag visszafogottan ment a kommunikáció, végül a törpék között kötöttünk ki. Eleinte nem nagyon akartak angolul megszólalni, leginkább mert anyuci ott állt mellettük, és folyamatosan rugdosta őket, hogy kérdezzenek valamit tőlünk... ez kb. a hogy hívnak-ban merült ki. Amint anyuci békén hagyta őket, rögtön beindult a kérdésgyár, jöttek a kisebbek is, na ők aztán mindenről megkérdezték, milyen színben szeretjük legjobban... a ceruzát, a tollat, a papírt, az autót, az inget, a pólót, a széket, a házat, a szobát..... és minden egyebet.
Talia
Karo (Szilvana pedig már valahol a szobájában...)
Az egész buli erősen emlékeztetett a bazi nagy görög lagzira, emberestül, kajástól, traktástól.... de baromira élveztem.
Hajnali kettő körül Norma haza vitt bennünket. Sok időnk nem maradt aludni, reggel fél 9-re jött értünk Mariana és barátja Lucas. Egész héten próbáltak minket rávenni, hogy menjünk le a partra szörfözni. Bár kedvünk volt, többnyire elég sokáig dolgoztunk, akkor már nem nagyon láttuk értelmét nekiszedelőzködni... na de majd most, frissen, kipihenten :-)
Marianáék egy amolyan "buli" mikrobusszal jöttek értünk. Kívülről lefóliázva, belülről átalakítva, tele szörfökkel, ruhákkal, a buszban lakás egyéb kellékeivel. Meg két másik tanonccal. Most dél felé indultunk el, Lucas közben folyamatosan figyelte a partot, hol milyenek a hullámok, majd mikor meghallotta, hogy még nem jártunk ott, Miramar mellett döntött. Na nem mentünk be a városba, előtte egy kis eldugott, csak szörfösök által használt partra mentünk le.
Először Luca élvezkedett egy sort, tartott egy röpke két órás bemutatót, majd jöttünk mi, a zöldfülűek.
A Mester
Szintén ő, gyakorlás közben
és még több róla, persze csak spanyolul (ez itt a reklám helye :-) )
Illetve az enyém zöld, Andrásé gyorsan elkezdett érettebb színűre váltani. Snowboardos háttere miatt nem okozott neki komolyabb gondot már a második menetben állva maradni a deszkán. Nekem azért küzdősebb volt, de néhány szerényebb-komolyabb sérülés árán olyan felállás félét én is tudtam produkálni.
Utánunk jöttek a tanoncok, itt a lány (és azóta másoknál is ezt tapasztaltuk) volt az ügyesebb. A srác hamar abba is hagyta, bár nem a lelkesedésével voltak gondok, sikerült akkorát buknia, hogy két szkeget (ugye így hívják??) is sikerült letörni a deszkáról, combja, karja ennek megfelelően tele volt elég mély vágásokkal...
Hazafelé menet megálltunk egy elitebb strandon kajálni. Mariana szülei itt béreltek sátrat, így viszonylag egyszerűen bejutottunk. Salátázás és egy liter bubis víz letolása után csobbantunk egyet a medencében (igen, alig 100 m-re a tengertől), és húztunk haza. Délutánra még terveztünk némi shoppingolást, de végül mindketten a csendespihenőre szavaztunk. Estére ugyanis Mariana szülinapi bulijára voltunk hivatalosak.
Nem lakik messze tőlünk, kisebb kerülőkkel (próbáltunk neki virágot keríteni, de csak egy doboz csokra sikerült úgy este fél 10 táján szert tennünk) lesétáltunk hozzá. Újra csak megállapítottam, hogy a helyiek vezetési stílusa meglehetősen civilizálatlan. A szörfözésnél alaposan megütött bal bokámmal sántikáltam át a zebrán, zöld lámpánál, mikor a buszos majdnem elütött. Kellően kiakadtam, leüvöltöttem a fejét, persze magyarul, amit ő a nyitott ajtón át döbbent fejjel hallgatott végig.
A tanszéki ismerősökön kívül volt néhány új arc is a bulin. Végignézegettük a nap képeit, a Lucasról készült videókat, röhögcséltünk egy sort, majd Lucas elővette a porszívóügynök bőröndjét, tele Timex órákkal. Szinte mindegyiket végignézegették az egyik sráccal, de a végén csak megköttetett az üzlet, a srác a buli végén széles vigyorral és az új órával a karján indult haza.
Vasárnap kíméltük Arielt, had pihenje ki a Ph.D. védés ünneplését (később látva a képeket nem volt ez rossz döntés), ismét szörfözést választottuk. Most egy városi strandra mentünk le, közvetlenül a Nemzetközi Halászati Kutatóintézet és a haditengerészeti bázis (hajók, tengeralattjárók a parton) mellett.
Két újabb tanonc (itt is a lány az ügyesebb....) után enyém volt az első kör (már csak egy gyakorlós deszkánk volt). Lucas megadta az instrukciókat, én elindultam, felálltam, és SZÖRFÖZTEM!!! Elsőre :-))))))) nem csak olyan kis kezdetleges felállás próbálkozás volt, tényleg mentem :-)))
Persze utána még jött néhány bénább próbálkozás, de már nem volt olyan nagy szám, ha sikerült felállni.
Az egész csapat le volt hidalva a fejlődéstől. Mondtam, hogy -mint ahogy annó Törpencs a síeléssel- már eleget láttam, hogy kell csinálni, menni fog :-)
