Az indulás előtti napon új rekordot sikerült felállítanom a hazaúttal. Valami gebasz volt az M0-n, így aztán az Intézettől a Budafoki útig terjedő -vagy 300 m-es- szakaszt bő egy óra alatt siekrült abszolválnom. Gondoltam, ha ilyen ütemben érek haza, lekésem a gépet....
Arra emlékeztem a foglalásból, hogy a szokásokkal ellentétben most nappal repülünk, de arra nem, hogy 6.20-kor indulunk. A minibusz rendelésnél esett le az állam, mikor közölték, hogy 3.50-re jönnek értem. Ez kafa.... 3-kor kelhetek.... Végül szót fogadtam Endrének, és inkább nem feküdtem le éjjel, kiiktatva az elalvás lehetőségét. Este még pályáztam, szöszmögtem, addig-addig, míg a pakolásra maradt 15 percem, majdnem lekéstem a minibuszt :-)
A reptéren aztán már volt időnk. Be is álltunk a bőrönd fóliázóhoz, reménykedve, hogy még 6 előtt kinyit. Volt néhány üveg bor a tasóban, jobban szeretem, ha ilyenkor kicsit összehúzzák a bőröndöt a fóliával, nem lötyög benne minden (ééééés, életemben talán először, csak 2,5 kg túlsúllyal vágtam neki a világ másik felének :-) ).
Végül megérekezett a csomagolóember (addigra vagy 50-en álltak mögöttünk a sorba), röpke kirakatnézegetés után pedig már szálltunk is fel... Frankfurtig sima utunk volt (elvégre Bencénél megrendeltem, megkaptam, köszi :-)), ott pedig gondoskodtunk a következő szakasz (13 óra, jajjjj) nyugalmáról. Az egyik shopban ír whiskey kóstoló volt. Egy kis szigetről származott a lé, ahol speckó hordókat és valami komposzt szerű izével való füstölést használnak a gyártáshoz, amitől először a nagyon finom füstös ízt lehetett érezni, némi „mező növényei” beütéssel, ami aztán nagyon gyorsan átváltott a lassan elszopogatott hamutartó effektusra... egy darabig még nézelődtünk, hátha kóstolhatunk mást is, ami elveszi ezt a szájízt, de már semmi érdemlegeset nem találtunk.
A repcsin a középső blokkba kerültünk, kinézni nem lehet, saját monitorunk nincs, mint azt a South Africannél megszoktam, a közös, már lila képet adó monitorokon lehet valami érdektelen műsort nézni... nincs mese, alvás :-)))) az „átdorbézolt” éjszaka után ez nem esik nehezemre. Egy darabig. De még félútnál sem járunk... Nosza, laptop elő, van még mit írni a pályázaton. Egy darabig. Az aksi sem bírja Buenos Airesig. Aludni már nem nagyon tudok, a maradék 5 órát olvasás szerű kómázással töltöm... de egyszer csak megérkeztünk.
Kiszállás, bőrönd begyűjtés (megvan, egyben van, nem úszik a jóféle villányiban), pénzváltás, terepfelmérés, hogy jussunk be a városba.
Tömegközlekedés 2 pezo (120 Ft), Tienda León (kb. minibusz maxiban) 142 pezo, taxi szintén 140-től indul.... Kaland az élet, csórók vagyunk, persze, hogy a 8-as buszt választjuk. A megálló sincs túl messze, busz is hamar jön.... az első gond a jegyvásárlás. No nem a kommunikáció miatt, egész jól megértetjük magunkat a sofőrrel, csak nem hajlandó pénzt váltani, jegyet pedig csak érmével lehet venni. Végül az egyik utassal megegyezünk, és indulhatunk. Eleinte a prérin (bocsi, pampákkon) döcögünk a lepukkant fapadossal, be-be térve valami kisfaluba, aztán a nyomornegyedeken át (András látott egy szép esetet: betört kirakat előtt három összevert fickó feküdt megbilincselve, mellettük a rádiózó rendőr), majd bejutottunk valami bizalomgerjesztőbb részre. Nem volt ismerős a terep, így nem szálltunk le. Mikor már túl voltunk a másfél óra buszozáson, és újra sötétebb részeken haladtunk át, kezdtem aggódni, hogy nagyon eltévedtünk. Közben jött az ellenőr (ez már helyi idő szerint is este 10 után volt, otthon ez éjjel 2-t jelent), akitől kiderítettük, hogy még legalább 10 perc a városközpont.
A lehető legjobb helyen pattantunk le a buszról, még 6 blokkot kellett taxiznunk a szállásunkig. A hostelben másnapra vártak minket. A 21-i szállásfoglalásomat 32-kére igazolták vissza. Gondoltam, másfél cm-rel jobbra nyomta a billentyűt, nem reklamáltam. De ezek szerint ők ezt 22-ként dekódolták. Sebaj, van hely, jöhetünk. A szobatárs két holland srác, és két argentin Tucumánból. A szobafoglalás után velük megyünk boltba (úgy éjfél magasságában), hogy valami folyadékhoz jussunk... Egyikük beszél angolul, a másikkal spanyolul próbálkoztam. Ha lassan is, de elkezdtek visszatérni az emlékek... muszáj, májustól újra tanfolyam :-)
Reggel sokáig (vagy fél 9-ig) aludtunk, lassú szedelőzködés, reggeli után abban maradtunk, hogy ha a taxi 40 pezoért kivisz minket a belföldi reptérre, akkor ne vacakoljunk a busszal... Indulás előtt volt még kis időnk, fél órára kiszaladtunk várost nézni, a taxinkkal egyszerre értük vissza a hostelhez.
A becsekkelés után futottunk még egy kört a reptérrel szemközti folyóparton, gondoltam megmutatom Andrásnak a kedvenc „focizni tilos” táblámat, de azóta bővült a tilalmak köre, és mindezt egy gyűjtőtáblán közlik a jónéppel.
Az utolsó repülős szakasz alig egy óra, a gép sincs tele, simán át tudtam somfordálni egy ablak melletti helyre. Az út eseménytelen, az egyetlen „izgalmat” a gépen utazó argentin TV sztárok jelentették.
A reptéren egész csapat, Norma, Mariana és Ariel vártak bennünket. A szállás baromi jó. Bár a lakáson lenne mit felújítani, nagy baj nincs vele, viszont teljesen a városközpontban van, és három teraszáról látszik az óceán.
Mivel egy éjszakát már ágyban párnák között töltöttünk, nem nagyon kellett piperészkednünk a szállásfoglalás után, rögtön indultunk várost nézni. Mar del Plata (az argentin Siófok) rendes tengerparti város, így a kikötővel kezdtük (természetesen csak miután felnyaláboltuk Taliat, örök kísérőnket, Norma legkisebb lányát).
A kikötőben rengeteg narancssárga halászhajó, és még több fóka (no, nem az a mezei, ezek nagyrészt sokkal nagyobbak, és sörényük van - mármint a hímeknek).
Itt elnézelődtünk egy darabig, volt valami rögtönzött showműsor is, aztán leadtunk Marianat, felvettük Selinát, és elmentünk a nem túl távoli Santa Clara del Mar városkába.
A régi mexikói élményekhez hasonlított a hely, csak föld út van, mindent belep a homok, és nagyon színes apró házikók sorakoznak a parton.
A nézelődés mellett a Posta del Angeles c. kávézó-étterem volt a cél. Tényleg jópofa hely, nagyon finom helyi sörrel és még finomabb rokforttal-sonkával töltött empanadával.
A hétfő egész nap az Eureka jegyében telt, egy röpke sétányi-fagyizásnyi kimenőt engedélyeztem magamnak (pályázat leadás szerdán, jó lenne kedd reggel elküldeni a végleges verziót, lehessen nyomtatni, spirálozni, postázni....).
Este a házunk melletti téren már a másnapi ünnep előkészületei zajlottak, a felállított színpadon éppen egy metál banda beállása ment, a körforgalom közepén lévő szobrot emberek fotóival dekorálták.
Először úgy tudtuk a Falkland (bocsesz, ez itt nem járja Malvin szigeteki) háborúra emlékeznek, utólag kiderült, hogy a diktatúra idején eltűnt emberekre, az ő fotóik vannak kiakasztva.
Napkelte az egyik teraszról :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése