4. nap - Dűnék

Jelentem, ebben a sivatagban tényleg hideg van éjjel. Annó a nevadai sivatagra is ezt mondták. Tényleg lehűlt ott is levegő, úgy 30 fokig. Plusszban. Na itt olyan vacogással másztam ki a sátorból, hogy az öltözés szó szerint öltözés volt, az éjszakai cuccból levenni semmit nem voltam hajlandó, csak ráöltözni. Fél óra autózás ki a dűnékhez, még mindig tök sötétben, majd rohanás fel a D45 jelű buckára (a környéken a legnagyobb). Másik 50 turistával együtt. A második „szakaszt” én vezettem. Kicsit kevésbé szerényen úgy is mondhatnám, én tartottam fel a sort. Ritka mód rosszul esett. Olyan fújtatást rendeztem, mint talán soha, de mindenestre nagyon régen. A dűne tetején aztán jól esett megszusszanni. A napfelkelte tényleg nagyon szép volt, sokkal látványosabb, mint amire számítottam.

Utána még egy darabig fent maradtunk a dűne tetején, nézelődni, fotózni.

Amikor megláttunk egy srácot a dűne oldalában leszaladni (mindenki más a dűne gerincén közlekedett) Zolinak bevillantak a tavalyi emlékek, és lebukfencezett a tetőről. Óriási sikere volt.

A napfelkelte után kimentünk Sussuvlei-be, amiről utólag tudtuk meg, hogy a környék oázisa. Illetve onnan 5km-re álltunk meg, onnan ugyanis csak 4X4 autókkal lehet közlekedni. Brekusznak meg ugyan 4 lába, izé kereke van (ez a namib határon keresztkérdés volt), de nem homokjáró… szóval a pocakos német túristáktól eltérően mi gyalog tettük meg a süppedős homokban, 40fokos melegben az 5 km-t. Lehet, hogy jobban elfáradtunk, de tuttira szebb képeket csináltunk.

Már-már a célnál aztán megláttuk, hogy az emberek, mint a rendes hangyák, másznak fel a dűnére. Átvágva mindenen utánuk vetettük magunkat. Persze mi nem érjük be a „a szokásos teljesítménnyel”, míg a német turpisták megmásztak egy dűnét, nekünk egy másik, sokkal magasabbat is be kellett vállalnunk (ezt részben önkéntes büntiként vállaltam a reggel bénázás után), ahova már senki nem ment fel. Közben engedményként megállapodtunk abban, hogy a vissza 5 km-re benevezünk a shuttle kocsira.

Aztán a második dűnére felment egyszercsak elfogyott a gerinc (a dűnék csak a gerincen mászhatók meg), így kénytelenek voltunk lejönni, és a dűnék Mount Everestjének 2/3-nál feladni a küzdelmet. Lent aztán a Dead Valley várt minket. Minden Namíbiás útikönyvben szerepelnek képek a fehér talajról (kiszáradt tó), száraz fákról, vörös dűnékkel és szikrázó kék éggel a háttérben. Meseszép volt.

Szárazság

Délibáb

Kendőtánc

Anyúúúúú, vegyél fel!!!

Ó, drágám, de rég láttalak!

Bár még bőszen fotózgattunk, fél szemmel azt lestük, van-e még valaki a környéken, véletlenül de kelljen gyalog visszamenni a kocsihoz. Kisebb kerülőkkel aztán visszajutottunk a parkolóba, szerencsék volt, a shuttle járat is gyorsan jött…. A kempingbe menet aztán még megálltunk a D45-nél, sokkal jobbak voltak most a fényviszonyok (sokkoló módon ez a képeken nem látszik)… Egy csoport megállított minket, hogy csinálnánk-e róluk képet… Hát persze. Igen ám, de nem egy fényképezőgéppel, hanem mindenkiével :-).

Nagyon elégedettek voltak a teljesítményünkkel, türelmünkkel. Egy kivétellel. Míg Zolinak asszisztáltam, megkérdeztem őket, megtarthatnám-e a nálam lévő kb. 30 gépből az egyiket (kb.D1 Canon lehetett), egy csaj kivételével harsány igen volt a válasz. Az akció végeztével aztán a lány volt az első, aki megpróbálta visszaszerezni a gépét. Szegény komolyan gondolhatta, hogy lenyúlom a gépét :-).

A kempingbe visszaérve aztán lezuhanyoztunk hajmosás (áááááá, micsoda remek érzés :-)), és rohanás Swakopmund felé. Bár a távolság nem túl nagy, szokás szerint későn (3 körül) indultunk. Néhány fotó-megállástól eltekintve eseménytelen volt az út, és éppenhogy besötétedett, mire ideértünk (túllépve a 3000. kilométert). Közben áthaladtunk a Baktérítőn.

Meglepő módon a térítő „tetszőlegesen szűk epszilon környezetében” volt csak rádióadás. Az esetek túlnyomó többségében semmi nem jön be a kocsi rádióján. Néha viszont vagy 600 méteren át van adás… nem nagyon értjük az okát, a földrajzi viszonyok mindenestre nem indokolják a jelenséget. És persze ugyanez vonatkozik a mobil térerőre.

Szerencsénk volt, azt első helyen, ahol próbálkoztunk, kaptunk szálást. A Dune backpackers elég jó hely, viszonylag központi helyen van (végre egy kis civilizáció), olcsó (szemben a Sesriem-i fejenkét 300 namib dolláros kemping árral itt 90-ért reggelit is adnak, és a sátor helyett ágyban alszunk).