Punta Arenas - a féktelen izgalmak városa

Az "otthon" El Calafate elhagyásával nem nagyon kapkodtunk. Kényelmesen összepakoltunk, adtunk még egy esélyt a CD írásnak (a rádióadás sajnos elég szórványos az országban, hogy legyen valami zaj a kocsiban, jobbnál jobb zenéket válogattunk össze, viszont jó eséllyel elbénáztam és adat CD-ként írtam meg õket :-(( ), megreggeliztünk, bepakoltunk és pát intettünk a kedvenc empanadasosunknak, a türkiz tónak, blökiknek (alias moccok :-)), és elindultunk Chile felé.
A kiszemelt útvonalról gyorsan lemondtunk. Egy földúton kellett volna Rio Turbio városa (gyanítom, öt háznál nem nagyobb) felé indulni. A földút általában jót jelent, bár valamivel lassabb, mint az aszfaltozott, de sokkal szebb. Ez viszont olyan pocsék volt, hogy a szokásos 60-70 km/h helyett alig lehetett 40-el menni. A hátralévõ 300 km sajna túl soknak tûnt ehhez, így feladtunk, mentünk a fõúton. A magam részérõl nem nagyon bántam, hiszen így Rio Gallegos városán kellett keresztülmenni, és valamiért (akkor még) titkon azt reméltem, hogy ott hemzsegnek a bálnák.

A feladott út

Mivel Bencének sikerült otthon hagynia a jogsiját, csak óvatosan, a városok között vezet (a városok bejáratánál biztosra vehetõ a rendõri ellenõrzés). Elméletileg. Most sikerült belefutnunk a város szélébe, míg õ ült a bal oldalon. Kérték a kocsi papírjait, jogsit.... gyorsan adtam a kocsibérlésnél kapott mappát, Bence pedig bevetette a korábban hatásosnak talált elterelõ manõvert, megkérdezte a rendõrtõl, beszél-e angolul. Jogsi kérdés elfelejtve, már csak azt tisztáztuk, hogy Chile irányába tartunk, jó utat kívánt és elengedett. A városból sokat nem láttunk, de a haditengerészet bázisára (éppen a Falkland szigetekkel szemben voltunk) sikeresen behajtottunk. Bencét erõsen frusztrálta a sok egyenruha, gyorsan kerítettünk egy benzinkutat, tankoltunk, cseréltünk és indultunk tovább. A kijárati ellenõrzésnél a szokásosnál kicsit nehézkesebben mûködött a varázsmondat, a pasi kérte a nevem is. Aztán hogy betûzzem. Végül sikerült jegyzõkönyveznie, hogy Ilona Chilébe tart.
Bálnáknak pedig nyoma sem volt :-(
Nemsokára elértünk a határra. Nem cicóztak, megmondták hogyan kell nájszli parkolni. 45 fokban, orral elõre, rendezett sorban (fényképezni sajnos nem mertünk). Kocsi lerak, papírokat összeszed és bebaktat az épületbe. A kitöltendõ papírokat kitöltöttük, és a beálltunk a szimpatikus legrövidebb sorba. Mikor sorra kerültünk, szóltak, hogy álljunk csak be szépen az azóta jócskán megnõtt másik sorba.
Beálltunk, végigálltuk, sorra kerültünk. Kaptunk másik papírt, hogy kitöltsük, addig félreálltunk. Mire elkészültünk, jött az újabb áramszünet, de úgyis majdnem kipipáltak minket, mire visszatért az áram. Kezdték elölrõl az adminisztrációt, mégiscsak rend a lelke mindennek. Bõ fél óra alatt megkaptuk a becsétet az útlevelünkbe. Jött a következõ sor, ahol újra sorba álltunk, és lepecsételték a kocsi útlevelét. Még csak 3/4 órája sorakoztunk. Séta vissza a kocsihoz (nem is tûnt fel, milyen messzire álltunk), a vámosnál megálltunk, hogy áttúrhassa a -ha lazán is- de degeszre tömött kocsit. Valami cetlit keresett rajtunk, amit mint kiderült, a harmadik sorban kaptunk volna meg. Kocsit félretoltuk, mentünk vissza a sorba. Cetlit megvolt, vissza a vámoshoz. Neki is elmondtuk, mint korábban a cetlis nõnek, hogy de nagyon tényleg nincs nálunk se hús se sajt, se gyümölcs, se... se.... se..... De már CHILÉBEN is voltunk.

Róka veszély


Nandu veszély

Végigdöcögtünk a Magellán szoros mentén, keresztül egy kihalt telepen egészen Punta Arenasig.

Magellán szoros

Szállást viszonylag gyorsan kerítettünk, bepakoltunk és elindultunk pénzt váltani. Szombat délután lévén csak egy váltót találtunk nyitva, az viszont „ma nem veszünk argentin pezót” táblát erõsített meglehetõsen maradandóan az ablakra. Tettünk néhány tiszteletkört, végül az egyre erõsödõ hangjelzéseknek engedelmeskedve egy szupermarketben beszerzendõ vacsi mellett döntöttünk.

Chile segít Chilének - gyûjtés a földrengés áldozatainak

Reggel gyors kaja és indultunk várost nézni. Sajnos lógott az esõ lába, néhányszor el is eredt, de szerencsére nem vette túl komolyan. Bence viszont elkeserített, hogy a következõ napokban nem igazán lehet ennél jobb idõre számítani. Feltérképeztük a pénzváltókat (nem javult a helyzet), majd elindultunk a partra. Nem volt egyszerû lejutni, de csak sikerült.

Halpiac feliratú raktérépület - a fegyverkereskedõk telephelye


Fürdõ a turistáknak ??




Tengeri szörny


Az indián õsanya-termékenység Istennõ megmenti Chilét a barikádokon


Fázisok


Rendõrlámpa - és a zebránál megállnak.....


Csomópont

A part nem különösebben szép, fürdeni nem lehet (na nem mintha nagyon szerettünk volna a baromi hidegben), de amint a nap kisütött, teljesen más lett a kép. A tenger szürkébõl gyönyörû kékre váltott, és megint olyan „nézni való” lett....
A part utánra Bence kinézett egy hegyoldalt a „miradorral”, ahonnan szép a kilátás a városra. Egymást váltó szegényebb és gazdagabb részeken át felsétáltunk, elnézelõdtünk, elindultunk lefelé.

Útbaigazítás


Bence kilátással


Kínzóhely


Másik adománygyûjtõ


Endre családi biznisze? ;-)



Aztán felmásztunk a domb egy másik részére, onnan is nézelõdtünk kicsit, csak hogy teljen az idõ. Még nem volt dél, de már csak a temetõ volt a terveink között, amit a Lonely Planet kötelezõ elemként említ.
A temetõ közepén Bence hoppá elkiáltással elõkapta a GPS-t, szólt, hogy mutatni akar valamit. Valahogy kétség sem fért hozzá, hogy kincskeresés lesz a dologból. Éééééés tényleg. Kinézte a GeoCashing láda adatait, mehettünk keresni. A temetõben hatalmas tuják voltak, azt hittem az egyikben lesz elrejtve a láda, de nem, a kütyü a temetõn kívülre navigált bennünket.
Meg is találtuk a helyet, egy odvas fát, de akárhogy túrtunk benne, nem találtuk a kincset.

Temetõi fasor

Késõbb ellenõriztük, nem sokkal korábban az elõzõ kincskeresõ is sikertelenül járt.
Még mindig korán volt, úgyhogy valami teendõ után jártunk. Visszaszaladtunk a backpackersbe, és megnéztük van-e más kincses rejtekhely. Két másikat találtunk, az egyik egy virtuális, ott az adott helyrõl gyûjtött információkat kell a láda tulajdonosnak elemilezni, a másik egy konkrét doboz, de az valami fura helyen, valakinél van. Az egyszerûbbel kezdtük, papír és GPS a kézben, mentünk a „jel” után. A fõtérre. Ott kiolvastuk a középen álló szobrot, kijegyzeteltük az összes választ és mentünk tovább a másikhoz. Ez is csak pár háztömbnyire volt tõlünk, de a keresett feliratot nem találtuk, amúgy is furcsálottuk, hogy Rosalindához becsöngessünk a „Linux stones” felkiáltással... hagytuk az egészet.
Lesétáltunk a partra a város másik oldalán. Ez a rész is elég lepukkant volt.

A tartomány zászlója a Dél Keresztjével


Lovas kocsi


A hely

A parton aztán belefutottunk egy félkész útba. Illetve az út teljesen készen volt, minden felfestés szegély, lámpaoszlop, megálló, pad... a helyén volt, csak éppen valahol „elvágták”.

(Fél)kész út


Az Ovisnagylány Abigélnek :-)

Még mindig nagyon korán volt, ámde kezdtük éhesek lenni, helyi pénzünk még mindig semmi, így kaja szempontjából csak a szupermarket vagy valami kártyás-fizetõs hely jöhet számba. Gyors kör után a Pizza-Gyros mellett döntöttünk, mindketten a gyrosra szavazva. Na aaaaz nem volt az étlapon. Volt helyette mindenféle szendvics, amit végül bevállaltunk. Rossz nem volt, de jó sem. És mellé giri-giri vagy mi a szösz nevû sört ittunk. Legalábbis azt hittük. De ez valami brutál mennyiségû fantába tolt kevés sört jelentette.

Cerveza Austral - legnagyobb meglepetésünkre Déli sör


Tûzoltóautóóóóóó

De még mindig nagyon korán volt.... Így Bence korábban kinézett egy domboldalt, ahova ismét felmentünk :-) elücsörögtünk,. nézelõdtünk, de még mindig korán volt... Kitaláltuk, hogy menjünk el kávézni, azzal is telik idõ. De kártyás kávéházat nem nagyon találtunk, így maradt a dokumentáció rendezése, és a felkészülés a holnapi útra :-).