A gleccseres nap után megszabadultunk a felesleges terhektől és csak a következő négy nomád naphoz szükségesnek tartott cuccal a hátizsákban nekivágtunk az útnak.
El Chaltén - első pillantásra
A kocsit a park kapujában hagytuk, és elindultunk felfelé. Bence persze képben volt, hogy melyik napra mit tervezett, és próbált időnként engem is felvilágosítani, túl sok minden nem ragadt rám a tervekből, csak hogy csúcsot támadunk és nem hegymászók számára is teljesíthető. Ennyi kb. elég is volt.
Indulásra készen
Az első nap könnyűnek ígérkezett. Csak a kempingig kell elsétálni. Ja. Felfelé. 20 kg hátizsákkal. Na jó ennyire nem volt macerás, de az első félóra felfelé a tűző napsütésben nem esett különösebben jól. Ahogy ezen a szakaszon túlestünk, már nem volt túl nagy megrázkódtatás a visszalévő út. Annyira, hogy menet közben módosultak a tervek és egy távolabbi kempingbe mentünk.
Már magasabban
Köves út
Oda is elég hamar megérkeztünk, így a sátorállítás után összenéztünk, hogy menni kéne még valahova.
Házépítés
Ivóvíz - a finomabb
Bence ki is nézte a Piedras blancas nevű helyet, ami egy gleccser vége tóval, úszkáló jéghegyekkel.
Máára elég volt :-)
Egy darabig mentünk, de egy mocsaras rész közepén elégnek tűnt a napi megpróbáltatás, visszafordutunk, és a folyó parti kövön piknikeztünk-napoztunk "estig".
A Fitz még felhőben
A nap fél 6 táján eltűnt a Fitz mögött, rohamosan elkezdett hűlni az idő, így gyorsan haza mentünk. Egy darabig még tébláboltunk a sátor körül, de fél 8 körül (legalábbis én) már a hálózskban kómáztam.
Másnap vacogós ébredés után (9 óra körül mértünk 8 fokot) gyors pakols, sátorbontás és indultunk Cerro Madsen-t hódítani.
Fitz Roy napsütésben
Az út eleje meredek ösvény fel a Laguna de los Tres tóhoz, ami a Fitz "tövében" található egy hegytetőn. A kirakott tábla szerint az utolsó 500 m különösen nehéz és veszélyes. Bence szeme az eddiginél is jobban csillogott, az enyém az eddiginél is szűkebb lett. Igazándiból nem volt egy különösebb megpróbáltats. Illetve nem lett volna, ha nem kell a batyut is magunkkal cipelni..... Bence persze szaladt felfelé, szippantotta a csúcs, engem meg húzott lefelé a gravitáció. Mire felértem, eldöntöttem, hogy az a csúcs még várjon csak rám egy darabig. A döntéstől aztán jól megnyugodtam, mire az utolsó bucka mögül kiértem, már nem is éreztem a hátizsák súlyát.
A tóparton aztán jól megbeszéltük, hogy motyó nélkül egy darabon elkísérem, aztán majd valahol valamikor találkozunk, vagy a tóparton, vagy a lefelé úton, vagy a tegnapi kempingben.
Indulás tovább
A délutánt egy napozásra kitalált sziklán töltöttem, olvasgattam, kómáztam, kicsit botorkáltam a hegyoldalon, elsétáltam a tó túlpartjára hogy megnézzem az egy emelettel alattunk lévő tavat, meghallgassam a vízesés dübörését.
Jó helyre vittem a botokat
Lefelé
Pipa :-)
Mindeközben Bence:
Úgy jöttem ide Patagóniába, hogy muszáj meghódítanom legalább egy, német nyugdíjasoknak nem igazán ajánlott csúcsot. Még otthon ki is néztem magamnak a Fitz tövében fekvő és az említett csúcsra szép időben überbrutál kilátást nyújtó Cerro Madsen hegyecskét. Ugyan csak 1806 m magas, de messze ez a legmagasabb különösebb alpinfelszerelés nélkül abszolválható csúcs a környéken. No mondom, ide felkúszunk...
Cerro Madsen
Fitz Roy a térképen és élőben
Alulnézetből, a Lago de los Tres tavacska partjáról nézve nem jelent különösebb kihívást az orom; szikla, sziklácska, kő, firn, hófolt felváltva, még kicsit több mint két Eiffel-toronynyi szintkülönbség. Sima liba.
Firnen felfelé
Ahogy azt Móricka elképzeli... Miután Janka inkább a tó partján elköltött fiktív koktélok és banán-splitek mellett döntött a hegycsúcs helyett, még egy darabig semmi különösebb meglepetés nem ért; szikla, sziklácska, kő, firn, hófolt felváltva. Konkrét ösvényt csak nyomokban tartalmazott a gerinc, azt is csak egy rövid szakaszon még az elején.
Lago de los Tres a gerincről
1400 m körül egyszerre több "átalakulás" is bekövetkezett. Egyrészt egyre nagyobb és egymáson egyre jobban mozgó sziklák vették át kisebb és könnyebb társaik szerepét, miközben a meredekség a függőlegeshez közelített, a gerinc szélessége pedig már csak pár méterre zsugorodott. Ezen a ponton gondolkoztam el először, hogy tulajdonképpen mit is keresek itt az Andok egy kitett sziklanyergén a következő fogást keresve ráadásul halálosan egyedül... Ekkor láttam meg két fekete pontot nem sokkal alattam, de egy másik útvonalon közeledve felém. Találkoztunk, bemutatkoztunk, elszörnyedtek. Utóbbi mozzanatot az eredményezte, hogy észrevették a hátamon a teljes 4 napos felszerelésemet, sátorral, hálózsákkal, karabineren lógó fém bögrével, ruhákkal, GPS-szel, kütyükkel stb... És hát jogosan tették fel a kérdést, h minden oké-e odabent az agyamban, hogy ezt a cirka 20 kilót ide felcipelem, (miközben az egyikükön a túrabot mellett egy apró hátizsák volt csak, a másikon még az se) mire igyekeztem a "legfább" fapofát vágni és határozott bólogatásokkal jelezni, hogy persze, persze, persze. Képzelem mit gondolhattak magukban, dehát kell, hogy legyen valami kihívás is a dologban, "üresen" nem olyan nagy poén felmenni egy hegyre... (mint később kiderült, üresen is imádkoztam volna eleget...)
Így aztán hármasban folytattuk a tanácskozást, hogy merre menjünk tovább a megnehezült terepen. Úgy pontosabb a fogalmazás, hogy merre másszunk tovább. Ugyanis innentől a csúcsig tartó szintben 400 m, távban meg nem sokkal több utat konkrétan sziklamászással tettük meg. Nemegyszer bouldereztünk végig , másztunk meg függőleges, nem túlságosan tagolt, csak a cipőnk hegyének helyet szorító sziklarepedésekkel rendelkező sziklafalakat, ahol csak egyetlen rossz lépés és....és erre gondolva instant halálfélelem a szakadék és alant a gleccser felett függve az említett pakkal a hátamon. Néhol a sziklamászást 70 fokos meredekségű kuloár-mászás cifrázta egyáltalán nem könnyítve meg előrejutásunkat a firnen.
Közel az "álcsúcshoz"
2 óra ideg- és nem utolsósorban fizikumörlő kaptatás után elértük a csúcsot...illetve azt hittük, hogy a csúcson vagyunk, de az elöl mászónk pár méterrel feljebbről lekiáltott, hogy ez egy kisebb mellékcsúcs. Lejjebb kell menni egy kicsit és "körülboulderezve" ezt a "mellékvágányt" felmászni az igazi, tűhegynyi sziklacsúcsra. Remek. Az utolsó pár méteren már szinte rúdmászóknak éreztük magunkat, amikor végre felértünk a zsebkendőnyi csúcsra. Hárman egyszerre nem is fértünk el fent, egy ember mindig egy 2 méterrel lejjebbi sziklanyergen állt (mert a leüléshez kicsi volt a hely...), amíg a másik kettő nézelődött, ujjongott, fotózott a csúcsról.
A Madsen és mögötte a Fitz a "mellékcsúcsról"
Ez még nem az...csak a kicsikéről egy körbetekintés ;)
A kisebb csúcs az igaziról :D
A táskák pont elférnek a csúcson...
A Fitz Roy 3405 m-es csúcsa
Ez a kalóz én vagyok :)
Cerro Madsen, csúcs
Kilátás El Chaltén felé a csúcsról
Igazán azonban csak ekkor kezdetem el rágni a kefét, ugyanis a lefelé út még hátravolt. Köztudott, hogy a hegymászóbalesetek háromnegyede ereszkedés közben történik, hiszen itt most nem részletezett okok miatt, több szempontból is sokkal nehezebb egy hegyről lejönni, mint felmászni rá... Jelen esetben kb 10 percet filóztunk a tű tetején, hogy hogyan kezdjünk egyáltalán neki az ereszkedésnek. Szerencsére a csúcs sziklatűjének pár méterét 20 perc alatt lekűzdöttük, onnan pedig még cirka 10000000 kitett hegyoldal és mélység okozta infarktus után 1 óra alatt leértünk a mászást már nem igénylő, de még mindig igen nehéz, térd- és combizom-próbáló sziklás, köves alsó gerincre. Onnan még 40 perc és megtörve bár, de halva nem, lent voltunk a kiinduló pontunknál, az 1170 m magasan fekvő tengerszem partjánál.
A mini expedíció nem jöhetett volna létre, ha a patagón idjárás ura a rá jellemző zord arcát mutatja, azonban szerencsére március 3-án szabadságon volt... Utunk során több tonnányi szikla hullott a mélybe, kisebb sziklalavinákat okozva alattunk. Aki akarja visszateheti őket a helyükre. Nem ajánlom.
1 megjegyzés:
Csak kerülj a kezeim közé!!
Egyébként meg gratulálok!
Szép további napokat!
Megjegyzés küldése