A határátlépés most sem lett egyszerűbb, de míg befelé csak a chilei adminisztrációval kellett megküzdenünk, most mindkettővel. Sok ablakon átvágva magunkat végül sikerült pecsétet szereznünk az útlevélbe, az autó papírjaira és roboghattunk tovább.
Az argentin határ belépő oldala: nincs kecmec, hogy jó lenne, ha a Malvin szigetek Argentínához tartoznának.... Argentinok, és kész....
Bence régóta fente a fogát a Rió Turbio-i megállónkra. Az elérhető közelségben levő kincsesládák felderítésekor talált a helyre. Egy rémisztő faszobrokkal teli erdőben van elrejtve a láda. Az idő pont alkalmazkodott a hely hangulatához, esős, borongós időben, a Hannibál X. részének zenéjére vonultunk be. A szobrok közt volt néhány semleges-szerű, de kimondottan barátságosat nem igazán találtunk.
Fél nő
István király
Ólomkatona
Pityu, meló :-)
Banya
Banya portré
A hajótörött utolsó segítségkérése vagy a bányászok lázadása
Fekete özvegy
Önfojtogató
Nap vagy....
Izzó rőzsebokor
Megtört Ikarosz
Harisnyás fa
1/2 Mosfilm
Megfeszítve
Marabu (bár kétlem, hogy ezen a vidéken túl sok röpködne...)
Szélapó
El Calafatéba visszatérve már magától találta meg a kocsi az utat a régi szállásunkra. A srácok ismerősként üdvözöltek, meg is kaptuk a régi szobánkat.
Még két egész napunk van Calafatében, de csak vasárnapra van autónk, így amíg lehet, kidogjuk az orrunkat a sétálóutcán túlra. Mindenképpen meg akartuk látogatni Anát, akivel Bence az elszállásolásunkat megszervezte, de végül nem jött össze. Körülnéztünk, mit lehet még a környéken fél nap alatt csinálni, persze újabb hegycsúcs-támadás lett belőle.
Anát otthon találtuk, szegénynek a két állása melletti egyetlen szabadnapjába -amit a házikó rendberakásával töltött- rondítottunk bele. De nagyon kedvesen fogadott bennünket, Bencével mint régi haverokkal csacsogtak. Vagy két órát dumcsiztunk, a végén elmondta, hogy jutunk el a kiszemelt hegyhez, és melyik étterembe érdemes menni igazi patagón báránysültet enni.
Demi Moore-ral és Johnny Depp-pel a konyhában
Az út egy része ismerős, az első gleccserhez vezető út fele, onnan meg a hazafelé kiválasztott földút. Most a porolás helyett a pocsolyákkal szórakoztunk.
A tenger kettéválasztása...
A park bejáratánál gyors tájékozódás, aztán nyomás tovább a hegyre vezető úthoz.
A ránk leső veszélyek:
A korábbiak fényében nem egy őrült nagy kihívás, 1282 m magas bucka, 1100 m a szintkülönbség, laza séta a legelőn felfelé, gradiens irányban. Ennek megfelelően, míg az igazán kafa gyerekek az Everestet oxigén palack nélkül másszák meg, mi a Cerro de los Cristalest vizes palack nélkül céloztuk meg.
Na nem, mintha így terveztük volna, csak valahol félúton jártunk már, mikor eszünkbe jutott, hogy vizet nem szereztünk. Végül abban maradtunk, hogy megyünk, amíg megyünk, majd meglátjuk mi lesz..... Bencét persze ismét beszippantotta a hegy, félút környékén közölte, hogy ha ez ilyen lesz továbbra is, ő bizony elmegy a csúcsig. Ment is, ezerrel. Én meg a magam kis szokásos tempójában baktattam. Közben persze -tudva, hogy nincs mit inni- veszettül szomjas voltam. Bezzeg ha a pólómat kicsavarhattam volna.... Alattunk a Lago Roca és a Lago Argentino hol mélykék, hol smaragd színű hatalmas víztömege, csak egy nagyobbacska ugrás a hegyről... de akkor indulhatok újra felfelé... a végén már a szél is patak hangon csobogott.... persze ezen a hegyen nincsenek patakok.
Félúti panoráma
Út közben kitaláltam, hogy ezt a hegyet nekem is meg kéne másznom, legalább a háromból egy feladatot én is kipipáljak. Araszolgattam felfelé szépen, ki is néztem egy nagy sziklát, mint csúcsot. Mondjuk csodálkoztam, hogy Bence még nem integet a tetejéről, de biztos talált valami más feladatot.
Persze a sziklának köze sem volt a csúcshoz, újabb "hegy" rejtőzött mögötte. Arra is felmásztam, de amögött is újabb pukli. Kezdett tele lenni a hócipőm, a kondorok kezdtek körözni a fejem felett.
Bakta-bakta felfelé
Végül egy nagy sziklánál piknikezett pár ember, mellettük Bence. De mögötte még egy pukli... gyanús, hogy ez sem a csúcs. Mint kiderült még csak 800 akárhány méternél jártunk, még 3/4 óra a csúcs. Jó. Én itt várok. Gyönyörű a hely, remek a kilátás, süt a nap, nincs őrjöngő szél... nekem van kitalálva. Bence persze indult felfelé. Ha a mezei halandóknak 45 perc az út, ő fent lesz 25 perc alatt, kicsit nézelődik, 10 perc alatt lent van... addig én remekül elleszek itt.
Napozás kilátással
Majdnem így is lett. 30 perc kellett felfelé. A többi stimmelt.
1 megjegyzés:
Ezek a szobrok roppant rémisztőek,még szerencse,hogy elengedtek benneteket!
Megjegyzés küldése