A szállást elintéztük, még berongyoltam a már bezárt boltba húst, fát, gyufát venni, hogy a régóta szemem előtt lebegő bárány steaket megsüthessük. Sátorállítás, sütés-zabálás után lementünk az itatóhoz. Szintén a Krugerben nagyon élveztem az itatóknál kukkolással töltött estéket. Most vittük a fényképezőgépeket, állványt.... Volt is forgalom, jónéhány rinocérosz, egy elefánt, zsiráf, és számtalan zerge tette tiszteletét.
A kempingben pedig -nagy meglepetésre- nyitott kukák vannak, sehol egy pávián vagy vervet majom, hogy széthordja a szemetet, ricsajozzon. Helyettük sakálok járőröznek.
Reggel 6-kor keltünk. Na nem mintha nem tudtunk volna tovább aludni, de akkora volt körülöttünk a jövés-menés. Kimásztunk a sátorból, mire a zuhanyzással végeztem, éppen felkelt a nap.
Gyors rendezkedés és kávézás után nyakunkba vettük a parkot. Először keleti irányban indultunk. A néhány zergének való nagy-nagy örvendezés után vagy 15 km-re a kempingtől találkoztunk néhány sakállal, akik egy springbock maradékait marcangolták.
Némi fotózgatás után továbbmentünk egy itatóhoz, amiről a térkép azt állítja, hogy gyakran látni ott vadászó oroszlánt.
Vacsi maradék
Most a kivételes eset állt fent, oroszlán ugyan sehol, de jónéhány zergét, orixot, zebrát.... és egyéb vegát találtunk.
Bolhás mókus
Mátrix mókus
Bejártuk még a környéket, de semmi érdemleges nem történt. A déli pihi előtt (elképesztő a hőség) még visszanéztünk az itatóhoz. Valami döbbenetes tömeg volt ott. Ugyan semmi ragadozó, de így is szenzációs volt.
Délben bejöttünk a kempingbe. A sátor környékén elviselhetetlenül forró volt minden, könyvekkel és fényképezőgépekkel felszerelve kivonultunk a tábor itatójához. Olvasgatás, fotózás, részemről kis szunyókálás... Újult erővel vágtunk neki a délutáni szakasznak.
Jöttünk, mentünk, eccercsak egy „krétaporral” vastagon betakart szakaszhoz értünk. Ránézésre simán elsüllyedünk rajta, mint ahogy az kevésbé súlyosnak tűnő esetekben már meg is történt. Zoli kiszállt a kocsiból, előre megy, felmérni a terepet. Semmi vész, a kanyar után már jó a terep. Adja az instrukciókat, hogy nagy sebességgel kell belemenni, és simán átjutunk rajta. A kanyaron is. Hááát jó, de én nem vállalom. Már csak az hiányzik, hogy boruljak a kocsival... Sebaj, majd Zoli vezet. Hátratolatunk, lendület, nekifutás, és a kanyarban alapos megcsúszás, ugratás az „útpadkaként” funkcionáló porhalmon, és megállás orral a bozótban.
A nyitott ablakon pedig sűrű hóesésként jött be a fehér por, és borított be mindent.
Khhhmmm. Izé. Beszorultunk. Ahogy annó a Szikora Robi hasonmás butikos pasi mondta, mikor Nicolette két té e-vel beszorultunk a boltba: egy míííílllííííóóó vevő ész sze ki sze be…. Itt nem ajánlatos kiszállni a kocsiból, bárhol jöhet a gepárd, leopárd, oroszlán.... (na nem, mintha a gyalogos terepfelmérés különösebben bölcs dolog lett volna) De kénytelenek vagyunk... Zoli kiásta nagyjából a kocsit, én közben egyetlen fegyverként szúrós tekintettel lestem körbe, jön-e valami... Ám láss csodát, második tolásra kint vagyunk a bozótból, nem kellett órákon át küzdenünk. És sehol semmi ragadozó (az egyetlen alkalom, amikor ezt kellőképpen méltányoljuk). Még némi bóklászás után hazahúzott a hasunk. Megvettük a sütnivalót, és irány sátorhely. Kolbász az asztalon előkészítve, tűz ropog, várjuk, hogy parázs legyen belőle, közben letöltjük a képeket, nézegetjük őket... majd Zoli felpattan, és éktelen kiabálással elzavarja a sakált. Az megy is. Szájában az egyik csomag kolbásszal. A szenya..... Végül így is elég lett a kaja, ha nem is laktunk úgy jól, mint előző este. A további képnézegetés közben aztán éktelen trombitálást, üvöltést hallottunk az itató felől. Kiszaladtunk, de persze semmi oroszlán, csak egy nagy csapat elefánt. Iszogattak, jól elvoltak... aztán –valahol a párzási időszak környékén járhatunk- némi előjáték után az egyik tehén elhajtotta apjukat. Egy másik bika is bepróbálkozott anyunál, na ezt már nem viselte jól a sértett fél, és megpróbált elégtételt venni. Nagy küzdelem volt, már-már színházi előadásnak is beillett. Nálunk meg nem volt fényképező.... Na de majd a következő este :-)
Második Etoshás napunk volt Zoli mélypontja. Megnyerte a vezetés jogát (bal karom kellően lepirult a nyitott ablakban való könyököléstől, oldalt kellett váltanunk), egész nap meglepően nagy sebességgel és kellő sportossággal jártuk a parkot, valami komolyabb állat után kutatva. Persze sehol semmi "izgalmas".
Forgószél - valahol menet közben
De a következő reggel irgalmat nem ismerve korán keltem, és indultunk. Ez volt az utolsó napunk, nem szalaszthattuk el az utolsó esélyt... és a varázslat működött. Már a „kedvenc itatónkhoz” menet is láttunk két hiénát (rare),
és ugyanabból az irányból jövet egy véres szájú sakált. Aztán tovább haladva kb. 100 m-rel maradtunk le arról, hogy éppen előttünk menjen át egy oroszlánpár. Hümmögve-sopánkodva mentünk tovább. De szerencsénk volt, az itatónál volt még egy hím, és még kettő megjelent menet közben.
Egy darabig ott sétálgattak, iszogattak, nyújtózkodtak (szokásos reggeli piperészkedés), majd nagy nehezen döntésre jutottak, és az autónk mögött egy máterrel átmentek az út túloldalán lévő bokorhoz az árnyékban megpihenni.
Mindeközben a zergék és egyéb vegák tisztes távolban sorakoztak és várták, hogy tiszta legyen a terep és végre ihassanak. Amikor véget ért a műsor, elszaladtunk megnézni a Sprokies Woud bronzszínű, hihetetlen formájú fáit.
Búcsúzóul még visszanéztünk az itatóhoz. A bokor alatt még ott ejtőztek az oroszlánok, a tőlük 200 m-re lévő itatónál pedig hihetetlen mennyiségben nyüzsögtek a vegák. És tökre nem izgatták egymást.... Persze a 40 fok feletti hőségben megértem, hogy semmi kedvük nincs vadászni...
Gyors pakolás éa szomszédokkal váltott könnyes búcsú és telefonszám csere után még csobbantunk egyet a kemping medencéjében, aztán indultunk tovább a Waterberg Plateau felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése