Bencétől jött a hír, hogy az alternatívaként felvetett Santiagoba repülés sajnos nem működik (azóta ezt nem érezzük olyan nagy bajnak, tekintettel a ma hajnali földrengésre).
Normával befejeztük az első mintasorozat előállítását, bár tervbe vettük egy cikk legalább vázlatos összelapátolását, ez egyenlőre késik - őrült napjai vannak mostanában, és mellé baromi csúnyán megfázott. Délután elszaladtam egy kiszemelt Patagóniás pulcsit feltérképezni (persze másik lett belőle, de így sem rossz), ahol aztán infarktusközeli állapotba kerültem, mert nem találtam a hitelkártyámat. Rekordsebességgel rongyoltam haza. Menet közben elkezdtek jobbra fordulni a dolgok, Bence felfért az utolsó gépre, amivel elérheti a Calafatei csatlakozást, és otthon persze én is megtaláltam a hitelkártyát, sőt erősen közeledett az "asado idő" Normáéknál.
Norma szokás szerint jött értem, majd begyűjtöttük a család jelentős részét, először Laura húgát, majd Carot, az anyósát és annak testvérét. Közben Sebastian és persze Alejandro már otthon sürgölődtek a bárány körül.
Már majdnem kész :-)
Közben előkerült Tali, aki meglepetésként a "Lo el gordo Echeverria" nemzetközi étterem étlapját állította össze.
Étterem a kövér Echeverriához
Remekül szórakoztunk, míg Norma megmagyarázta a mögöttes jelentéseket. Aztán előkerült az előétel. A magyarázat közben a) nem volt tiszta, a mulita alatt milyen kis állatot értenek, azt hittem, csak móka az egész. Még akkor is, amikor az asztalra került a sült tatu. De aztán tényleg elkezdték enni, pár falat erejéig én is beszálltam, persze a nők-lányok közül egyedüliként.
Sült tatu
Ízre nem volt rossz, de elég fura szaga volt. Kéredeztem Normát, honnan a fiúk nagy lelkesedése, azt mondta, szerint azért szeretik ennyire, mert machóságukat megmutatva saját kézzel szokták a fenevadat levadászni.
Az előző ébren töltött éjszaka után ez az este is hosszúra nyúlt, így abban maradtunk, hogy Norma csak 11 körül jön értem, addig nagyjából kialszom magam és összepakolok. Éppen úton voltunk hozzájuk egy gyors ebédre a tegnapi bárányból (nyami-nyami, nagyon finom volt), mikor jött Lukastól az üzenet, hogy tökéletes a tenger, mehetünk szörfözni.... :-((( ezt már sajnos csak jövöre, vagy amikor a következő projektünket támogatják.
Búcsú (remélhetőleg csak ideiglenes) Mar del Platatól
Buenos Airesben leszállva már Bence üzenete várt, hogy -bár 5-re beszéltük meg a találkozót az Obeliszknél- ő már ott van, mehetnék egyenesen oda. Így az Aeroparque előtt felpattantam a 45 buszra, majd sétáltam negyed órát aztán fülig érő vigyorral érkeztem az Obeliszkhez.
A szállásra baktatva megtárgyaltuk az elmúlt napok eseményeit (hogy sikerült az utolsó esélyt megragadva feljutnia a repcsire, milyen volt a három nap várakozás, nálam mi volt....).
Megállni tilos - de nagyon
San Telmo
Megszabadultunk a csomagoktól és elindultunk enni-inni-várostnézni. Szállásunk a San Telmo negyed közelében volt, így ott kezdtünk, találtunk is egy kocsmát, ami kellően népszerűnek tűnt, így mi is beültünk egy velcome sörre-empanadara.
San Telmo ellenfényben
Elétálgattunk egy darabig, emgtaláltuk a környékbeli egyik kedvenc teremet, ahol most nem csak kávézók voltak, egy csomó kézműves is kipakolt. Köztük egy fickó, aki érmékből fűrészlete ki az érdekesebb részeket, legnagyobb csodálkozásomra 3 magyar érme (és persze alatta egy Dél-afrikai 5 randos - ez jel :-))) is volt a kollekciójában.
Kipipáltuk a Casa Rosadat (a helyi elnöki palotát, ha jól emléxem),
a Puerto Madeirot majdnem világosban
és naplementében
aztán hullafáradtan baktattunk haza.
Pirkadat - már a gépből
Ma regel hajnalok hajnálán, fél 4-kor kellett kelnünk, hogy elérjük a gépek Ushuaiába, illetve igazándiból El Calafatéba. Annó tervezgetés egy fázisában Bence lemodani tervezte az utat, de találtunk egy elfogadható árú járatot Calafatéba, ami először Ushuaiában, a világ legdélebben fekvő városában száll le. Szerintem itt ingott meg az elhatározás :-))
Tűzföld
ez is :-)
Ushuaia messziről
Leszállás 70 km/h szélben
Ushuaia reptér
Ushuaiában sajna nem szállhattunk ki, gyors tankolás, takarítás és az új utasok beszállítása után már mentünk is tovább.
Calafatéban ugyan a mérések szerint a szélerősség meg sem közelítette a tűzföldit, de így is igen kemény volt.
Szállásunkat Bence szervezte le egy "fogadj be, majd én is befogadok valakit" hálózaton keresztül. A lány megírta, hogy melyik szállodához vitessük el magunkat a shuttle busszal, majd hívjuk fel és eljön értünk. Ha nem, akkor a portán érdeklődjünk valami partmanok iránt, ő valahol abban az irányban, nagyon közel lakik. Régi kék Citroen áll az udvarban, Renault van a ház előtt. Próbáltuk hívni, nem működött. A szállodásnak sem sikerült elérnie.
Majdnem itt laktunk
Tettünk pár kört a környéken, valószínúleg meg is találtuk a házat, de Ana nem volt otthon. Végül a szállodások felajánlották, hogy ingyen behoznak minket a városközpontba (Ana háza elég távol van innen).
Bálna felhő
Éltünk a lehetőséggel, batyukkal a hátunkon, bőrönddel a hónom alatt elindultunk szállást keresni. Tulajdonképpen mákunk volt, az első helyen, ami megtetszett, elfogadható áron találtunk szállást. Gyors lepakolás után elindultunk körülnézni. A reptérről az elképesztő színű Lago Argentino mellett jöttünk el, egyértelmű volt, hogy közelről is meg kell néznünk.
Szél, tó, Bence
Lago Argentino
Ez is, kicsit magasabbról
Azért gyönyörű kavicsok is vannak
Hazafelé menet a néhány fekete kutya mellénk szegődött. Géza, Leonard és Toby. Jó darabon elkísértek, hol az úton, megvédve a környékbeli alattomosabb dögöktől, a veszélytelen időkben pedig a bozótban bandázva.
Mikor elértük a város szélét, búcsú nélkül leléptek.
A város széli aszfaltozott út (valaha reptér volt, most egyszerű útként használják)
Itt is a mi autónk - chilei rendszámmal
Furafa
3 megjegyzés:
Ezek a " moccok " követtek titeket? Bence majd fordit!
Hat igen, falkaban kozlekednek errefele az ebek. :)
Sejtettem
Megjegyzés küldése