Bár a helyet még otthonról kiszemeltem erre a hosszú hétvégére, az utazás valahogy mégis nyögvenyelősre sikeredett.
Kezdődött azzal, hogy Hirtsukában összefutottam Moritsuka-sannal, és megbeszéltük, hogy ha már a szomszéd állomásnál lakunk, időnként bizony összejöhetnénk egy-egy csajos partira. És az első alkalom valahogy pont erre a péntekre esett. Néhány sört letoltunk, ami nagy károkat nem okozott (bár lehet, hogy Ákosnak, akit az éjszaka közepén -hála az időtolódásnak neki a munkaidő végén- telefonon zaklattunk, más a véleménye), de a másnapra tervezett hosszú futásomat semmiképpen sem segítette :-) Mondjuk a 30 fok és az előző napi esőkből következő brutál páratartalom sem vált a javamra... 6 km után végleg leálltam, hogy majd este folytatom...
Addig pedig megveszem a másnapi vonatjegyemet, bemegyek Tokióba, kicsit sétálgatok valami izgi negyedben, aztán kis pihenés után futok legalább 15-18 km-t.
Addig jól is alakult a dolog, hogy teljes felszereléssel elbaktattam az állomásra, ahol hosszas sorbanállásba kezdtem a jegypénztárnál. Biztos lehetett volna automatából is jegyet venni, de nem a többátszállásos, helyjegyes utazásnál akartam kipróbálni a lehetőséget.
Ezzel viszont elment annyira az idő, hogy Tokióról lemondtam. Egyelőre. Helyette benéztem a szomszéd plázába egy-két ügyet elintézni (mint pl. a közelgő szülinapokra való felkészülés).
Otthon heveny döglésbe kezdtem, rásegítve egy emlékeztető Once upon maratonnal... annyira, hogy szépen lebszéltem magam a futásról. Úgyis túrázok mindkét nap, nem kell teljesen szétcsapni magam a hétvégén...
(Mind arra a távoli buszra szeretnénk feljutni...)
A hajnali (Melinda szerint reggeli) 5 órai kelés nem esett igazán jól. Az első pillanatokban nem is igazán értettem, miért szól a vekker, de hamar beugrott, hogy nem hagytam nagyon sok időt a szöszmögésre, fel kell kelni... Soványmalac vágtában időben kiértem az állomásra, másodikra meg is találtam a jó irányba mutató vágányt, és még vagy 5 percet vártam is a vonatra. Ezen is időbe telt, mire le tudtam ülni, de a másikon (Azusa Limited Express) szó szerint hering pozícióban utaztunk jó sokáig. Az út jó 2,5 óra, a felénél sikerült az átjáróba férkőzni, itt valahogy kisebb volt a népsűrűség, és páran lekucorodtunk földre :-) Ahogy beértünk a hegyek közé, kezdtek fogyatkozni az emberek a vonaton, az utolsó negyed órára már széket is találtam magamnak :-)
Matsumoto állomását rögtön megszerettem. Az emberek 95 %-a túrazsákkal közlekedett, és legalább kétharmaduknak nagyobb volt a zsákja, mint az enyém :-) Sőt, nagyrészükén kempingcucc is volt, aminek részben örültem (ők sem a házakban foglalják előlem a lehetséges helyeket), részben aggódtam miatta (biztos többet tudnak, mint én....).
Innen még egy rövid vonatozás és egy rövid buszozás várt, és már meg is érkezek Kamikochiba, Japán talán legszebb túrázós helyére. Gondoltam én. Az gyorsan kiderült, hogy pont most fog indulni egy közvetlen busz, megkímélhetem magam az újabb átszállástól. Szupiiiii :-) A retúrjegy pedig a vonat-busz visszaútra ugyanúgy érvényes. Mégjobb, ügyesek ezek a japcsik, van mit tanulni tőlük :-)
Jegy megvan, irány a busz... itt estem igazán kétségbe... olyan sor állt az én buszomra várva, hogy teljesen esélytelennek tűnt, hogy valaha odaérek. De szépen sorban jöttek a buszok, megteltek és elindultak. A sor az 5. busz elindulása után mozdult meg... mondjuk onnan kezdve pörgős lett :-) A röpke buszút majdnem 2 órán át tartott. Ahogy közeledtünk, egyre izgibb volt a környék. Gát, tó, vízesés, hegyek.... legalább jó volt a műsor :-))
Megérkezéskor gyorsan izgalomba jöttek a lábaim :-) Kerítettem térképet, lónyálat, kiderítettem, hogy a kiszemelt házba ugyan nem kell foglalás, de naggggyon sokan lesznek, viszont nem fognak elküldeni... de, ha egy bizonyos kereszteződéshez nem érek el 2-ig, akkor már ne induljak el felfelé. Ott is van egy ház, próbáljak meg valahogy ott helyet szerezni. OK, akkor most megyek :-)
Nem szöszmögtem sokat, csak éppen a kötelező szájtátásokra álltam meg, de így is 3 óra volt, mire az ominózus elágazóhoz értem. Innen állítólag még 3 óra felfelé. Lámpa ugyan van nálam, de medvecsengőt már nem vettem. Márpedig sötétben anélkül, amikor már forgalom sincs.... és gyakorlatilag minden errejáró csilingelve közlekedik... Győzött a józan ész, bementem Yokoo házba szállásért... Saaajnos teltház van, nagyon sokan vannak, mert nemzeti ünnep van... már görbült lefelé a szám, hogy akkor nincs mit tenni, megyek tovább, mikor folytatódott a mondta: de.... megoldjuk. Ha nem gond, hogy egy férőhelyen ketten alszunk.
Dehogy baj, csak maradhassak :-)) Már a Fujin is erre készültem, de ott megúsztam :-) Egyszer csak túl kell esni rajta :-)
Megkaptam a vállszélességnél alig keskenyebb helyemet, pár tenyérnyi törölközőmet (és az útmutatást a japán stílusú forró fürdőhöz), majd felkaptam a hátizsákomat és elindultam felfelé a legközelebbi hegyre.
Szállásadóm kerek szemekkel nézett (egy japántól ez nem rossz teljesítmény), hogy hova húzok teljes motyóval, mikor most perkáltam le egy kisebb vagyont a szállásért. Röptében még megnyugtattam, hogy nyugi, vacsira itthon leszek, de ilyen korán ülhetek még le :-)
Vigyorogva baktattam felfelé. Az ösvény eleje még majdhogynem gereblyézett autópálya, bambuszcsemetékkel a szélén, ami persze idővel átváltott olyan rendes hegyi pályára. Viszonylag sokan jöttek szembe, mindenki megviselten, elgyötörten... A völgy 1500 m-en van, a hegyek, gerincek 3000 környékén... szép kis lejövetel, és ezek nem a lankás fajták....
5-re visszamentem a szállásra. Sötétedett is, éhes is voltam, a baki is lekívánkozott már a lábamról.... Kis ejtőzés után vacsi, aztán irány a fürdő :-) És tényleg jó, minden hegyi házba ilyet kérek :-)
A vacsitól forró víztől aztán úgy elpilledt a tömeg, hogy 7-kor már mindenki ágyban volt, csendben várta, hogy valaki végre lekapcsolja a villanyt.
És jött a móka :-) Eleinte mindenki ficergett, mocorgott, póbált elférni a szűk helyen és még a magáról lerúgott vaskos paplant is elhelyezni úgy, hogy ne zavarja a szomszédot és ne lógjon túl a vonalon. Gyanítom a pasiknak ez gyorsabban ment, vagy kevésbé zavart őket a szomszéd, de nagyon gyorsan kezdtek horkolni. És nagyon hangosan. Mikor az egyik abbahagyta, kezdte a másik... Kemény volt, az egyiküknél félő volt, hogy megfullad. A horkanások után mindtha valami nagyon szűk résen próbált volna levegőt venni...
De eljött a reggel, és valamennyit még aludni is tudtam :-)
A reggeli ugyanaz, mint a vacsi, csak kevesebb :-) Mizo leves, rizs és hal... mit nem adnék egy vajaspirítósért és egy tejekávéért...
Fél 7 után nem sokkal már úton voltam. A visszautat nyugisabbra vettem, sok helyen megálltam nézelődni, még egy rendes kávéra is találtam helyet :-)
Most a folyó másik oldalán mentem, itt vannak a "megállós" attrakciók, szentély, vulkánkitörés által létrehozott tó, egyebek....
Idővel elértem a völgy másik végébe. Ha a csúcsig nem is volt idő felmenni, valameddig azért most is fel tudtam menni. Finom, szuszogtató emelkedők voltak, és az alsóbb szakaszokon még nem is voltak annyira térdgyilkosok...
A hazaút már simán ment. Előző nap megkaptam a 13-as sorszámot, így az első buszra kerültem, biztosnak éreztem, hogy elérem a vonatot. El is értem :-) Percre pontosan gördültünk be az állomás elé. Aztán vártunk, hogy a többi busz is megérkezzen...
Már a vonaton ültünk, ketyegett az óra, de még mindig vártunk a buszokra. Már késésben voltunk, de nem indultunk.... Márpedig nekem csak 8 percem volt Matsumotoban, hogy elérjem a helyjegyes vonatomat.... Egyre jobban aggódtam, míg végre 5 perces késéssel eindultunk. Persze minden létező helyen megálltunk... És persze percre pontosan érkeztünk Matsumotoba....
Kezdődött azzal, hogy Hirtsukában összefutottam Moritsuka-sannal, és megbeszéltük, hogy ha már a szomszéd állomásnál lakunk, időnként bizony összejöhetnénk egy-egy csajos partira. És az első alkalom valahogy pont erre a péntekre esett. Néhány sört letoltunk, ami nagy károkat nem okozott (bár lehet, hogy Ákosnak, akit az éjszaka közepén -hála az időtolódásnak neki a munkaidő végén- telefonon zaklattunk, más a véleménye), de a másnapra tervezett hosszú futásomat semmiképpen sem segítette :-) Mondjuk a 30 fok és az előző napi esőkből következő brutál páratartalom sem vált a javamra... 6 km után végleg leálltam, hogy majd este folytatom...
Addig pedig megveszem a másnapi vonatjegyemet, bemegyek Tokióba, kicsit sétálgatok valami izgi negyedben, aztán kis pihenés után futok legalább 15-18 km-t.
Ezzel viszont elment annyira az idő, hogy Tokióról lemondtam. Egyelőre. Helyette benéztem a szomszéd plázába egy-két ügyet elintézni (mint pl. a közelgő szülinapokra való felkészülés).
Otthon heveny döglésbe kezdtem, rásegítve egy emlékeztető Once upon maratonnal... annyira, hogy szépen lebszéltem magam a futásról. Úgyis túrázok mindkét nap, nem kell teljesen szétcsapni magam a hétvégén...
(Mind arra a távoli buszra szeretnénk feljutni...)A hajnali (Melinda szerint reggeli) 5 órai kelés nem esett igazán jól. Az első pillanatokban nem is igazán értettem, miért szól a vekker, de hamar beugrott, hogy nem hagytam nagyon sok időt a szöszmögésre, fel kell kelni... Soványmalac vágtában időben kiértem az állomásra, másodikra meg is találtam a jó irányba mutató vágányt, és még vagy 5 percet vártam is a vonatra. Ezen is időbe telt, mire le tudtam ülni, de a másikon (Azusa Limited Express) szó szerint hering pozícióban utaztunk jó sokáig. Az út jó 2,5 óra, a felénél sikerült az átjáróba férkőzni, itt valahogy kisebb volt a népsűrűség, és páran lekucorodtunk földre :-) Ahogy beértünk a hegyek közé, kezdtek fogyatkozni az emberek a vonaton, az utolsó negyed órára már széket is találtam magamnak :-)
Matsumoto állomását rögtön megszerettem. Az emberek 95 %-a túrazsákkal közlekedett, és legalább kétharmaduknak nagyobb volt a zsákja, mint az enyém :-) Sőt, nagyrészükén kempingcucc is volt, aminek részben örültem (ők sem a házakban foglalják előlem a lehetséges helyeket), részben aggódtam miatta (biztos többet tudnak, mint én....).
Innen még egy rövid vonatozás és egy rövid buszozás várt, és már meg is érkezek Kamikochiba, Japán talán legszebb túrázós helyére. Gondoltam én. Az gyorsan kiderült, hogy pont most fog indulni egy közvetlen busz, megkímélhetem magam az újabb átszállástól. Szupiiiii :-) A retúrjegy pedig a vonat-busz visszaútra ugyanúgy érvényes. Mégjobb, ügyesek ezek a japcsik, van mit tanulni tőlük :-)
Jegy megvan, irány a busz... itt estem igazán kétségbe... olyan sor állt az én buszomra várva, hogy teljesen esélytelennek tűnt, hogy valaha odaérek. De szépen sorban jöttek a buszok, megteltek és elindultak. A sor az 5. busz elindulása után mozdult meg... mondjuk onnan kezdve pörgős lett :-) A röpke buszút majdnem 2 órán át tartott. Ahogy közeledtünk, egyre izgibb volt a környék. Gát, tó, vízesés, hegyek.... legalább jó volt a műsor :-))
Megérkezéskor gyorsan izgalomba jöttek a lábaim :-) Kerítettem térképet, lónyálat, kiderítettem, hogy a kiszemelt házba ugyan nem kell foglalás, de naggggyon sokan lesznek, viszont nem fognak elküldeni... de, ha egy bizonyos kereszteződéshez nem érek el 2-ig, akkor már ne induljak el felfelé. Ott is van egy ház, próbáljak meg valahogy ott helyet szerezni. OK, akkor most megyek :-)
Nem szöszmögtem sokat, csak éppen a kötelező szájtátásokra álltam meg, de így is 3 óra volt, mire az ominózus elágazóhoz értem. Innen állítólag még 3 óra felfelé. Lámpa ugyan van nálam, de medvecsengőt már nem vettem. Márpedig sötétben anélkül, amikor már forgalom sincs.... és gyakorlatilag minden errejáró csilingelve közlekedik... Győzött a józan ész, bementem Yokoo házba szállásért... Saaajnos teltház van, nagyon sokan vannak, mert nemzeti ünnep van... már görbült lefelé a szám, hogy akkor nincs mit tenni, megyek tovább, mikor folytatódott a mondta: de.... megoldjuk. Ha nem gond, hogy egy férőhelyen ketten alszunk.
Megkaptam a vállszélességnél alig keskenyebb helyemet, pár tenyérnyi törölközőmet (és az útmutatást a japán stílusú forró fürdőhöz), majd felkaptam a hátizsákomat és elindultam felfelé a legközelebbi hegyre.
Szállásadóm kerek szemekkel nézett (egy japántól ez nem rossz teljesítmény), hogy hova húzok teljes motyóval, mikor most perkáltam le egy kisebb vagyont a szállásért. Röptében még megnyugtattam, hogy nyugi, vacsira itthon leszek, de ilyen korán ülhetek még le :-)
A vacsitól forró víztől aztán úgy elpilledt a tömeg, hogy 7-kor már mindenki ágyban volt, csendben várta, hogy valaki végre lekapcsolja a villanyt.
És jött a móka :-) Eleinte mindenki ficergett, mocorgott, póbált elférni a szűk helyen és még a magáról lerúgott vaskos paplant is elhelyezni úgy, hogy ne zavarja a szomszédot és ne lógjon túl a vonalon. Gyanítom a pasiknak ez gyorsabban ment, vagy kevésbé zavart őket a szomszéd, de nagyon gyorsan kezdtek horkolni. És nagyon hangosan. Mikor az egyik abbahagyta, kezdte a másik... Kemény volt, az egyiküknél félő volt, hogy megfullad. A horkanások után mindtha valami nagyon szűk résen próbált volna levegőt venni...
De eljött a reggel, és valamennyit még aludni is tudtam :-)
A reggeli ugyanaz, mint a vacsi, csak kevesebb :-) Mizo leves, rizs és hal... mit nem adnék egy vajaspirítósért és egy tejekávéért...
Most a folyó másik oldalán mentem, itt vannak a "megállós" attrakciók, szentély, vulkánkitörés által létrehozott tó, egyebek....
Idővel elértem a völgy másik végébe. Ha a csúcsig nem is volt idő felmenni, valameddig azért most is fel tudtam menni. Finom, szuszogtató emelkedők voltak, és az alsóbb szakaszokon még nem is voltak annyira térdgyilkosok...
A hazaút már simán ment. Előző nap megkaptam a 13-as sorszámot, így az első buszra kerültem, biztosnak éreztem, hogy elérem a vonatot. El is értem :-) Percre pontosan gördültünk be az állomás elé. Aztán vártunk, hogy a többi busz is megérkezzen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése