Bálnák ki a partra

Hétfőre elvileg enyém volt a gép. Illetve gyakorlatilag is. Kicsit jobban is, mint szerettem volna. Ugyanis Haydon egyszerűen nem jött dolgozni. Egy darabig még mindenki várta, aztán csak legyintettek, hogy „Monday disease”.... sok volt az alkohol a hétvégén, egész megszokottnak éreztem a jelenséget. Kedden reggel aztán, mintha mise történt volna, megjelent. Elkezdte volna a koextrúzióhoz átszerelni a kütyüt, mire szóltam neki, hogy elfelejtette, hogy mától a svéd leányzó használhatja.

A szokásos napi előadások után elszámolgattam még, mire észbekaptam, megint én zártam az intézetet. Baktattam hazafelé, mikor a dombtetőről mintha valami spriccelőset láttam volna az óceánban. Rögtön magamhoz tértem. Még jó sokszor megismétlődött az eset, Így aztán nehogy lemaradjak a bálnákról, nem hazamentem, hanem le a partra. Elég messze volt(ak??), de határozottan bálna érzésem volt.

Jó darabig elbámultam őket (optimista megközelítés), közben lassan baktattam a parton hazafelé. Közben megjelent egy halászhajó, és ha nem is gázolta le őket, úgy néztem, hogy elindultak utána kifelé az öbölből.

Hazajöttem, összeszedtem magam és fényképezőgépet (betettem a memóriakártyát - tegnap ugyanis anélkül sikerült megsétáltatnom), nagyobi felszerelve, rongyoltam le a partra (persze öregasszony, nem gyorsvonat - szombat óta igen óvatosan közlekedek), hátha még elkapom őket. Éppen a bejövő kajakosokat fényképeztem, mikor a kép tetején valami csobbanást láttám.

Kajakosok elfelejtve, már csak a horizontra koncentráltam. Az utolsó hátrabukfenc csobbanását még sikerült elcsípnem, aztán gyorsan eltűntek.

Hogy kicsit javítsak a fotostatisztikán:

A svéd nyár Port Elizabethben:

(mikor én érkeztem, hoztam a 30 C-ot, napsütést, mos a svéd lány jött... no comment)

A szokásos nordicos terepem :-)


Visszatérő vendég