A péntek már csak laza levezetés volt, Erzsike tanácsára elmentem kék sálat venni, a narancs kendő nem tesz jót a torokgyulladásnak. A boltos nő is rögtön tudta, miről van szó: torok csakrára lesz? Néztem bután, hogy azt nem tudom, de felsőbb utasításra kék kendőt kell a torokgyulladásomra kötnöm.
Röpke kitérővel Lucky Lucianot elhelyeztem elit garázsában: két hónap huzavona után végre rászánta magát a biztosító, és elismerte, hogy az a csapágyazott izébizé a futóműben sérülhetett a karamboltól, és mehet a csere. A hír csütörtök délután jött, így a szervízeléssel nem nagyon kell kapkodniuk, egy hónapra megkapták az autót. Emlékeztető magamnak: 21438 km van benne (arra az esetre, ha Ancsa feltételezése szerint befognák csereautónak).
Münchenig nem volt semmi extra, szép volt a város felülről. Látszódtak a ködpamacsok, de egy csomó részen kristálytisztán lehetett látni.
Münchenben jött a jó hír, nem kell 3/4 7-től éjfélig várnom, 8-kor beszállás a nagy gépbe, 8.50-kor indulás (gőzöm sincs, mit sikerült ennyire félrenéznem.....). Viszont ahogy elnézem, nem a szokásos méretű és felszereltségű Airbussal megyünk tovább, hiányozni fog a saját monitoron futó 12 film melletti szunyókálás.... sebaj, tűrök :-) Holnap ilyenkor a Barney’s teraszán 25 fokban Savannázgatás közben fogjuk Verával kitárgyalni az élet nagy dolgait :-)))
Kár volt túlaggódni a dolgot, megvolt a saját monitorom. Vacsi közben (meglepően finom marhasült torma mártással) megnéztem az UP-ot, majd módszeresen végig kómáztam 8 House részt. A részek végén rendesen magamhoz tértem annyira, hogy a következő részt betegyem (véletlenül se menjen kétszer ugyanaz) , és már mentem is vissza alfába :-)
Johannesburgban elég szűkre szabott átszállás várt rám, szedtem is rendesen a lábaimat, túljutottam az útlevél ellenőrzésen, és megkezdtem hosszadalmas várakozásomat a futószalag mellett.
Johannesburg, 11 fok, eső, szél, a frizura kicsit zilált
Közben jött a drogkereső kutya, udvariasan félreálltam, hogy hozzáférjen a kézipoggyászomhoz, amit alaposan végigszaglászott, majd leült mellette, jelezve, hogy itt bizony van valami. Nyitom a kisbőröndit, az első, amit meglátok benne, a kender szál köteg volt, amin szálátmérő eloszlást akarok mérni Andi dolijához. Már-már feladtam, hogy ebből valaha lesz valami, amikor diadalmasan kiemeli az Imótól útravalóként kapott banánt, mint tiltott terméket. Megkapta a jutalomkekszet, és elvonszolták a helyszínről. Hamarosan megérkezett a bőröndöm, de a nordic botjaimat hiába vártam. Közben újra jött a kutya, újra jelzett, de most valaki más kísérte. Mondtam, hogy biztos a banánt érzi, nehogy már mégegyszer ki kelljen nyitni, és lebukjak a kenderrel. Le is csapott a hírre, a banán tiltott cucc.... mondtam, hogy azóta már tudom, el is vették már. Megnyugodott, nem kellett kicsomagolnom. A botok csak nem jöttek meg, a München feliratot is lecserélték már Lushakára, így indultam reklamálni. Amíg a reklamálós sorban álltam, megláttam a közelében „törékeny csomagok átvétel” c. tábla alá kihajigált cuccok között az enyémet. Felkaptam, röpültem a belföldi terminál felé - volna, ha a vámos nem állít meg a zöld folyosón. Lelki szemeim előtt újra megjelent a drogos kutya, de szerencsére beérte az útlevelemmel.
Becsekkoltam a Port Elizebethi járatra, és megveregettem a vállaim, hogy milyen szuper vagyok, van még egy órám a beszállásig. Aha. 5 perc. Még jó, hogy eszembe jutott, itt most egy órával előrébb járunk.
A gépen aztán sokáig úgy tűnt, a mellettem lévő, ablakos hely üres marad. Aztán jött egy smicisapkás, AC/DC world tour táskás idősebbecske fekete nő, és leült. Megpróbálkozott afrikaansul letárgyalni valamit, végül maradtunk az angolnál. Ha már ilyen jó haverok lettünk, megkérdeztem, hogy a koncertről van-e a táskája. Na, kiderült, hogy egy pap felesége, Németországban vannak pár évig kiküldetésben, és most egy temetésre jön haza. A koncerten nem volt, csak kicsinek találta a kézipoggyászát, ez tetszett meg neki :-)
Alakul :-)
Az utolsó kanyar
PE-ben kiszállva aztán fejbe vert a 31 fok :-) A reptéren Vera nem várt. Nem mondanám, hogy tipikus, de nem lepődtem meg nagyon. Pár SMS kicserélése után hamarosan megjelent, és elhozott az új kecóba.
A házikóm
Konyha, étkező
Nappali
Ezt a szobát választottam
Nadine mondta, hogy ezentúl majd itt akarok lakni, be is jött. Még az eddigieknél is közelebb vagyok a tengerhez, és az udvarnak van egy hátsó kapuja a helyi bevásárlóközpont parkolójára. Nem voltam még 10 perce Port Elizabeth-i lakos, már a hűtőben pihent két karon Savanna :-) (nem lehetett sokáig cicózni, szombaton korán zár a Bottle store.
Az első savanna után gyors kört futottunk Veránál, megtárgyaltuk az új kézműves őrültségeit (zseniális a nő, most éppen takarót fest a mozaikozás mellett), felvettük Nadinet és húztunk le a partra, a barátjával találkozni. Vera után nagy megnyugvására én is áldásomat adtam rájuk, tényleg helyes, szimpi a pasi.
A 31 fokból aztán gyorsan 20 lett, egy röpke Dizzy Dolphine-os szendvics után áttelepültünk a „kertembe”, és már jól felöltözve savannázgattunk és pletyóztunk tovább. Nagy bánatomra, mint kiderült, két olyan ember is elment az intézetből, akit nagyon szerettem. Reena barátnőm az egyik, a másik a főnök, Abisha.
Este elmentünk egy laza vacsira. Bár mostanra semmi kiruccanást nem terveztem, csak melót, nyugit, kis szörfözgetést, mozaik tanfolyamot Veránál, a vacsi alatt töb hónapra való programot találtunk ki, közte az Addo-ban alvástól, a farmon lovaglásig, Graf Reinet-Neu Bethesda kiruccanást, Knysna környéki csavargást és még sorolhatnám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése