Donor(jelölt) lettem

Vannak témák, amikre mostanság a normálisnál jóval érzékenyebben reagálok. Ezek közül is top prioritású a "tehetetlenül végignézni valaki különösen fontosnak az elveszítését" c. terület. Így amikor a tegnap reggeli első kávéhoz járó netes körképnél szembejött egy sziklafalon lógó, csupamosoly, tűzrőlpattant lány képe, mellette a barátja kétségbeesett segélykérésével, nem sokat agyaltam, nyomtam az "ottleszek" gombot.

Kata leukémiási, gyors lefolyású a betegsége, őssejt donorra van szükség a gyógyulásához. Szerencsére nemcsak csontvelőből tudnak őssejtet kinyerni, egy véradás-szerű eljárással is megoldható a dolog, megsokszorozva ezzel a vállalkozó szellemű donorjelöltek számát.

A tervek szerint ma délután hozhattam volna el a kocsit Budaörsről, a Bay-ban bepakoltam volna a még ottmaradt cuccaimat, és hazafelé kényelmesen útba ejthettem volna a Karolina úti vérellátó központot.
A kocsi nem készült el, a délelőtti meeting átcsúszott délutánra, a TAJ kártyámat nem találtam az irataim között, a szokásos helyen.... minden a B terv bevetésére utalt:  megyek egy héttel később. Itthon aztán adtam még egy esélyt a TAJ kártyának - élt is vele-, és a frissebb hírek között felfedeztem, hogy a Péterfyben is lehet vért adni. Szuper, 1,5 perc séta, nem is öltöztem túl a dolgot, átbaktattam. Kapun be, majd ki. Két bejárattal odébb kell jelentkezni. Kapun be, majd.... visszapattanás a vérellátó üvegajtajáról. Hmm... nem értem. Tolni a felirat, én tolom. Azt az ajtót tolom. De nem moccan. Nem vagyok túl jó formában, a biztonsági őr tombolása kell, hogy felfogjam, valóban nem fogok átjutni az ajtón.  A Karolinán 7-ig lehet vért adni, automatikusan kiterjesztettem a nyitvatartást erre a helyszínre is. Pedig itt 3-kor zárnak.

A biztonsági őr visszatért eddigi tevékenységéhez: egy meglehetően ideges társaságnak magyarázza, hogy jutnak át a Karolinára. A Moszkva téren keresztül. Van rá majdnem egy órájuk.
Kerekedő szemem láttán tőlem várnak segítséget, de BKV-s ügyekben nem vagyok otthon, kezdeném magyarázni a Körtér-61 villamos lehetőséget, de az üveges tekintetek nem sok jót ígérnek. Nem folytatom, mondom, hogy kocsival jobban ismerem az utat. Felcsillannak a szemek, kocsival vannak, de nincs helyismeretük. Fogjunk össze, ha hajlandó vagyok velük menni és navigálni, szívesen elvisznek. Kicsit haboztam, kotortam valami kósza buszjegy után a hátizsákban, hogy haza tudjak jönni, de elhangzott a kulcsmondat: és vissza is hoznak, úgyis errefelé kell hazamenniük Kistarcsára.

A kocsi az István utcában parkol, szapora léptekkel haladunk. Indulás, néhány kanyar, Rottenbiller, a Rákóczi út áll, kikanyarodni sem lehet. Forduló a felüljáró alatt, irány a Wesselényi. Kicsit jobb. De a kis körúton csak az ellenkező irányba lehet menni, a fordító után pedig áll a sor. Végre átverekedtük magunkat az Astorán, viszonylag jól haladunk a hídig. A hátsó ülésen az egyik idősebb hölgy idegenvezetést tart a másiknak. Rábök a Nemzeti Múzeumra: ez pedig itt a Nagycsarnok....

Csak ritkán merünk az órára nézni. 18.32 és még a Szabadság hídon állunk. Talán ha 40-ig beérünk, nem küldenek el. Az idegenvezető hölgy átment aggódóba. Átlag 20 m-enként kérdezte meg, hogy messze vagyunk-e még. Valahol megértettem szegényt, feljönnek a világ végéről, kiderül, hogy a doki rosszul tájékoztatta őket, lehet, hogy felesleges az egész herce-hurca, és közben a férjének -aki folyamatosan kapja a vért- jókora adagra van szüksége a hosszú hétvégére. Keze a kilincsen, amíg a srác leparkolja a kocsit, ő majd előre szalad, nehogy bezárjon a vérellátó központ.

Persze mire felismeri a házszámokat, és "elszalad" a 19-21-ig, én már rég sorban állok. 22.-ként. 15 perccel a záróra előtt :-) Nagy úr az FB :-)
A hölgyek még méltatlankodnak kicsit a félretájékoztatás miatt, hálálkodnak, hogy odanavigáltam őket és  engem az Ég küldött, majd lassan felveszik az aktuális feladat fonalát. Biztosan itt kell-e sorbaállni, milyen adatok-iratok kellenek, mit kell kitölteni (jajj, senki nem hozott szemüveget), és a többi, és a többi.....

Terike, az idegenvezető felderíti a terepet, addig Ilonkával csacsogunk. Különféle természetes gyógymódok titkába próbál bevezetni. Megmutatja a 3000 m mélyről felhozott kavicsból készült karkötőjét, ami Kistesóm szerint még az áltos isi negyedikes számtan doliját is rendbetenné, elmeséli, hogy ebből szőnyeget is csinálnak, ami masszíroz és..... kezdek a belső vetítésre koncentrálni, mikor a szájából kivesz valamit. Először azt hittem, a rágóját akarja kiköpni, de kiderült, hogy egy ugyanilyen kavicsot szopogat, mert sokkal gyorsabban javul tőle az orrán lévő herpesz.

Lassanként sorra kerültünk. A kartonozós hölgy nagyon lelkes, hogy megtalált az adatbázisban. Kissé csodálkozok, mert a történelem előtti időkben, egyetlen egyszer adtam vért, kizártnak tartottam, hogy benne legyek az adatbázisban. Ő bőszen bólogat, hogy dede, Kerepestarcsa, Kossuth utca... mondom, hogy az nem én vagyok, mire visszanéz, hogy ha nem is most, de azért valamikor csak laktam ott.... :-) szomorúan tudomásul vette, hogy nem, majd felvitte az adataimat, megkaptam a kérdőívet (mindenféle múltbéli betegségek, kezelések feltérképezése), majd kezdődött az újabb várakozás az orvosi vizsgálatra. Közben a fokozott rizikótényezők felsorolását tanulmányozom, úgymint intravénás drogok használata, gyakori partnercsere vagy szexuállis szolgáltatás pénzért vagy drogért cserébe....

 A rendelőkből a papíros emberkék balra mentek vért adni, a papírtalanok lógó orral jobbra, a kijárat felé. Nagyon sok a kizáró tényező (teljesen jogosan), az egyik lányt a pár héttel azelőtti foghúzása miatt nem engedik vért adni, de Ilonka herpeszét sem gyógyította elég gyorsan a kavics, ő sem lehet donor (sőt valamiért Terike sem, de legalább a srácot beveszik, nem jöttek hiába).

A vizsgálat viszonylag gyors, újjbökés, vércsoport vizsgálat (megtudom, hogy A-s vagyok), egy gyors hemoglobin mérés (ez is rendben), vérnyomásmérés közben csacsogás a dokival az oltásokról, réges-régi tüdőbajomról, meghallgatja a csodás szívverésemet, és már mehetek is adakozni.

A bökés nem túl kellemes, viszonylag vastag a tű.... de gyorsan elmúlik a fájdalom, pumpálom rendesen a gumilabdát, csordogál a sötét lé. Már túlvagyok a felén, mikor a velem foglalkozó csaj fura tekintete kezd aggasztani, amint a karomra néz. De megnyugtat, nem durrant el a vénám, csak ereszt.... jól be fog kékülni, de ad rá kenőcsöt.... Ugggyan, teljesen normális, hogy tele legyek kék-zöld foltokkal....

Megvan a 450 ml, leveszi rólam a szereléket, megkapom a lyukra a pamacsot, kelnék fel, de rámdörren, hogy azonnal feküdjek vissza, mit csinál velem, ha elájulok? Ééééén? De azért visszafekszem, és halkan megjegyzem, hogy legfeljebb itt alszok.... de a csajnak nincs kedve hozzá, hiába dobnám be a közösbe a széken látott üveg vörösbort....

Lassanként felkelhetek, megkapom az utolsó instrukciókat: két napig nincs sportolás (hmm, pedig erősen futhatnékom van), kenegessem a szúrás helyét, egyek-igyak sokat és 56 napon belül jöjjek vissza, ha komolyan gondolom az őssejt-donorkodást. Ez persze nem kérdés, C U next week, HAJRÁ KATA :-)))