A backpackersből 10 előtt le kellett lépnem, de a reptérre csak 3-ra kellett kimennem... Nagyon elkolbászolni már nem akartam, nehogy valami gubanc miatt lekéssem a repcsit. Meg amúgy is terveztem egy utolsó cikk feltöltést az utazom.com-ra, triviális volt a választás: Waterfront. Őrzött a parkoló (a kocsi tele volt a csomagjaimmal), mellőle indul az autópálya a reptér irányába, és nem utolsó sorban kiszemeltem egy kávézót, ahol volt wifi.
Be is ültem, elírogattam, válogattam a fotókat, egyre sűrűbben pillogva az órára. Végül eljött a feltöltés ideje, de a wifi nem ismer fel... ajjajj.... próbálkoztam még más elérhető rendszerekkel, de semmi. Mély sóhajjal pakoltam, és indultam.
De szembejött még egy hotspot-os kávézó. Sajnos még egy kör kávé rendeléssel, fizetéssel már nem fért bele, így a kávézóval szemben felpattantam a korlátra, adtam egy esélyt a feltöltésnek. És láss csodát, működött :-) Amint az utolsó entert is leütöttem, kapcsoltam ki a gépet, és futottam a parkolóba.
Az út a reptérig sima ügy. Csak tankolnom kellett. Volna. De sehol egy útba eső benzinkút. Sebaj, a reptéren a második körben már meg is találtam. Már csak az Avis visszaadós részlegét kéne becserkészni. A központ már megvan, de az nem jó. Egy kör... újra a benzinkútnál vagyok. Még egy kör... megvannak a kölcsönző cégek. De ez a kiadó oldal. Újabb kör... lassan újra tankolni kell. Végül -némi segítséggel- a parkoló hátsó csücskében megtalálom a helyet, ahol végső búcsút kell vennem a kis vörös ördögtől. Még eljópofiztunk az átvevővel, hogy tartsák meg a kocsit, ezt fogom kérni, amikor legközelebb erre járok, és már húztam is be a reptérre.
A korábbi évek túlsúly tapasztalatai alapján az a zseniális ötletem támadt, hogy az ajándékok nagy részét, ami a több tonnányi asztali naptárat, és még néhány apróságot jelenti, majd a tranzitban veszem meg. Ugyan kicsivel drágább, mintha a városból hoznám, viszont így nem számít bele a csomagjaim súlyába, és a túlsúly árakat figyelembe véve máris erősen pozitívban leszek :-)
Lennék. Ugyanis a fokvárosi reptér töredék a Johannesburgban megszokottnak, csak néhány pici shop van, és nincs köztük a biztos naptár forrás, a kedvenc könyvesboltom. Végül sikerült valami hasonlót becserkészni, de csak néhány darab van belőle. De Afrikában mindent lehet, bár mindenre idő kell, nem úgy, mint itthon... az eladó csaj el is kezdett telefonálgatni, fél óra múlva ott is volt a kereskedelmi mennyiségű asztali naptár :-)
A repülőút nem hagyott mély nyomot, kicsit ugyan aggódtunk, hogy a hóviharokkal küzdő Frankfurtban mennyire várnak majd bennünket tárt karokkal, de simán leszálltunk. Gyors Amarula beszerzés, és már szállunk is be a buszba.
Rendesen átfagytam, mire mindenkit betereltek. Aztán jött a csodálkozás. Vagy 20 percet buszoztunk, mire a reptér legeldugottabb csücskében megtaláltuk a gépünket. Még nem sikerült letakarítani, vastag hó fedte a törzset, szárnyakat.
Már jó ideje ücsörögtünk a gépen, elagyalva, hogy vajon elindulunk-e egyáltalán, de akkor megjelent a jégmentesítő gép. Csápjaival és ormányával meglehetősen fura szerkezet volt. Először gőzzel-forró vízzel letolta a havat és jeget a gépről, majd valami színezett folyadékkal -gondolom jegesedés gátlóval- alaposan lelocsolta a kritikus részeket. Közben persze minden ablakhoz nyomódott egy kíváncsi orr, végre valami történés van, már bő 30-40 perce unatkoztunk a gépen.
Én a vészkijáratnál ültem, amikor figyelmeztetés nélkül az "arcomba" köpte a zöld szmötyit, kellően gyorsan ugrottam hátra :-)
A felszállásra már nem igazán emlékeztem. Jelképes 24 órája voltam ébren, ideje volt alaposan bekómázni. A szokásos tájékoztatások mellett egyszercsak félálomban hallom, hogy a kapitány két utasnak továbbít szolgálati közleményt: az egyik Ms. Rácz, aki Frankfurtban felejtette egyik poggyászát, valamilyen botokat, majd Budapesten menjen az elveszett poggyászok ablakához, a másik meg Mr. Izé, aki.....
Jól eldünnyögtem magamban, hogy szó sem volt róla, hogy a speckó csomagként feladott botjaimat Frankfurtban be kéne gyűjteni, úgy tudtam, az is simán jön Pestig. De idővel csak fáradtan legyintettem, a napokban úgysem terveztem nagy nordicozást.
Ferihegyen aztán ért a döbbenet, amikor nem sokkal a bőröndöm után a botokat is megláttam a szalagon. A hiányzó botoknál sokkal rosszabbat is álmodhattam volna :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése