Már ráfordultam a felvonóhoz vezető útra, mikor a két hegy közötti nyeregben bevillant valami, mintha a túloldalon sütne a nap…. kanyar vissza, iránya Signal Hill. A Table Mountain tetejéről elképesztőek a naplementék, de most nem járt a felvonó, erről az oldalról pedig a hegy mindent takar. A szomszédos Signal Hill ideális, szinte teljes körpanorámás kilátást nyújt a városra, tengerre, Robben Islandre és a Table Mountainra. Tudják ezt mások is, zsúfolásig tele a parkoló, már az út szélén sem lehetett egyszerűen parkolóhelyet találni.
Nagy hagyománya van itt a naplementés piknikezésnek, pár éve a Table Mountain tetején hűltem el, hogy a shopban borospoharat lehetett kölcsönözni, ha véletlenül otthon felejtetted volna. Hogy nézne már ki, hogy műanyagpohárral koccintunk a hegy tetején…. Itt is sok volt a piknikkosár, olyan ligeti majális hangulat uralkodott. gyerkőcök rohangáltak mindenfelé, röpködtek a szappanbuborékok. A műsör végén egy csapásra kiürült a placc, a hegyről levezető úton elnyúlt fénykígyó húzódott a város irányába.
A reggel a vártnak megfelelően kezdődött. Sűrű felhős, szürke nyúlós volt minden. Esős képeim még úgysincsenek a Fok-félszigetről….
A félsziget csücskébe több úton is el lehet jutni, a preferenciáktól függően, nézelődni akarunk, vagy minél hamarabb odaérni…. Mehetünk az Atlanti óceán partján, az Indiai óceán partján, vagy a kettő között cikázva (már ha elfogadjuk, hogy itt találkozik a két óceán és nem a Cape Aguilas-nál… de természetesen minden környékbeli azonnal rávágja, hogy ez az a bizonyos hely). A leglátványosabb út (szerintem) az Atlanti part menti. A Haut Bay-en és a Chapman’s Peak-en át vezető út sűrű megállókkal felszerelt, de még így is gyakran találkozni a szerpentin lehető legrosszabb helyén fotózni megálló turistákkal… Bár a távolság nem nagy, hosszú-hosszú menetidővel kell számolni.
A Jóreménység fokhoz menet –mint már annyiszor- egy páviáncsapat tartóztatta fel az autósokat. A mama kurkászni tanította egy kamasz kölykét, a másik hasonló korú már áteshetett ezen a kiképzésen, ő az út szélén ülve szorgalmasan gyakorolt. A két kisebb kölyök viszont fergeteges műsört adott elő. A legkisebb kezdte. Először csak egy nagyobb fűcsomón próbált meg átjutni, de lépten-nyomon megfeneklett a közepe táján és hol csak hanyatt esett, hol lebukfencezett, hol oldalvást legurult, de nem adta fel. Aztán megpróbált lebirkózni egy másik fűcsomót, persze ezzel sem ment sokra. Következett a bratyó, elküzdöttek egy darabig, olyan rendes testvéri bunyó alakult ki közöttük.
A Jóreménység foknál nagy hangzavar fogadott. Az idegenvezető próbálta lecsendesíteni a japán csoportját, akik visítozva ugráltak a közel merészkedő, kajáért kuncsorgó dessiek elől.
A Foknál (a másik csücsök, kb. 1-2 km-re a Jóreménység foktól) két világítótorony is van. A régi a szikla tetején, az új, most is működő sokkal alacsonyabban. A világítótorony ellenére sok volt a hajóbaleset a környéken. A szikla tetején lévő tornyot sokszor nem lehetett észlelni a sűrű köd miatt, így amikor a Lusitania is zátonyra futott a ködben, gyorsan építettek egy biztonságosabbat.
Visszafelé érdemes a másik utat választani és megállni Simmonstown-ban. Többezres pingv inkolónia lakik a parton, ha nem mis pávián szinten, de ők is tudják produkálni magukat.
Mire visszaértem Fokvárosba, felhőtlen ég fogadott. Estére visszaszaladtam Champs Bay-be. Pár éve felfedeztünk egy rövid utat a szokásos szállás és a Table Mountain háta mögötti fehérhomokos kis öböl között, így tényleg néhány perc alatt értem oda. A strandot a Copacabana utáni legszebb városi tengerpartnak választották. Tökéletes egy utolsó estés, pepper&steak pite társaságában eltöltött naplementéhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése