A ráhangolódást tovább lassította, hogy az utolsó héten csak úgy kapkodtam a fejem, nem igazán volt időm az utazással foglalkozni.
Kedden reggel a szokásos rádióhallgatós kómában hallom, hogy valamelyik NKTH-s pályázatról beszélnek a rádióban. Eleinte nem is tudatosult bennem, hogy melyik, mikor feleszméltem, rohantam a nethez ellenőrizni. És tényleg ott volt, Jedlik eredmények, éééééééés NYERTÜNK!!!!! Gyors levél a pályázatunk szervezőjének a jó hírrel, aztán fürdés, készülődés.... de valami nem stimmel. Ezt a hírt valahogy "kiabálni" kell, ahhoz pedig egy emil nem elég. Telefon Endrének, hogy meg vagyunk mentve... Azóta sem lehet a vigyort letörölni a fejemről.
Délben biztosítás kötés, a szerdai konferenciára poszterek begyűjtése, közben fordult a kilométer óra és Giovanni Puntoval összepacsiztunk az együtt eltöltött 100.000 km örömére.
Ebéd után Ircsi fotóit nézegettük, amiből egy dél spanyol túra terve kezdett kibontakozni, röpke marokkói kiruccanással. Este a menetrendszerű levelek közt érkezett egy ppt file Marokkóról, aminek hatására aztán elkezdtem komolyan számolgatni a lehetőségeket.
Szerdán Bay Zoltán konferencia, semmi különösen izgalmas, persze a néhány bezsebelt pozitív visszajelzés nem esett rosszul. A csütörtöki jó hírrel a következő évi utazások tervei tértek vissza a kalandos irányba. Pénteken már sűrű rendszerezés, szervezés, megbeszélés... Időnként már benne volt a bugi a lábamban. Estére még becsúszott az Al Di Meola - Horgas Eszter koncert (töööök jóóóóóó volt).
Persze szombaton még korai csomagolni, délelőtt gokartozás (hát nem leköröztek??), délután TükkiMükki úr köszöntése 4. szülinapján.... Vasárnap délelőtt aztán mese nincs, muszáj bepakolnom (azóta sem tudom, mit hagytam otthon, de olyan nincs, minden meglegyen...), délben találkozás Erzsiékkel az intézetben, és irány a reptér.
Kicsit aggódtam a bőröndöm dagiság miatt (tele dögnehéz könyvekkel, csomó granulátummal..), de nemhiába bíztam Erzsiben, az övé csak 10 kg, így az én 32,5 kg-s döhöncömet is mosolyogva vették be :-)
A frankfurti 4 órás várakozást a szokásosnál jobban viseltem, ebben óriási szere volt a megtalált konnektornak, így a nálam levő fordításon dolgozva egyszercsak indulnunk kellett a beszálláshoz. A South African Airlines nem hiába a szívem csücske, vacsi előtt Amarula, vacsihoz vörösbor, utána meg a huszonvalahány mozifilm gondoskodott az éjszakai alvásról (és persze az üres szomszédos szék).
Johannesburgban a szokásos dilemma (csomag vagy csatlakozás), és csodák csodája, ha neccesen is, de mindkettő belefért (ebben azért vastagon benne volt, hogy már Pesten megkaptuk erre a járatra is beszállókártyát, és bár erős volt az ingerencia, nem rohantunk be rögtön a klotyóba rendbeszedni magunkat).
PE a szokásos módon várt: szikrázó napsütés és tisztességes szél... Az üvegfalon túl meg Vera. Ismét a push carral. Azóta az Uno-ját lecserélte egy pickupra, azzal meg mégsem jöhetett az ünnepélyes fogadásunkra.
Gyors kicsomagolás után irány a part. Még mindig ááállat jó, és még mindig nem nagyon tudtunk emelet fővel végigmenni, egyfolytában a kagylókat-csigákat lestük a homokban. Gyors Boardwalk kör után irány haza, felhősödött is, hűvösödött is, mi meg kipurcantunk. Este átjött Vera, az otthoni Savanna után csak rávettük a Leonardo’s-ra, persze Kasha barátnőnk kimenőn volt.
Az első hetünk nagyon gyorsan eltelt, reggel intézet -hol gyalog, hol a pickuppal-, az intézet zárása (első nap majdnem bent ragadtunk) után délután kocogás a parton (vizihulla gyűjtemény egy értékes pörölycápa hullával gyarapodott), este vacsi otthon, aztán folyt köv, fordítás, pályázatírás 11-ig, éjfélig.
Ennek szerencsére hamarosan vége, fordítás elküldve, pályázati anyagok leadva, és Vera is lassan befejezi a konyhafalra tervezett (megrendelésre!) helikopter mozaikot, és jobban ránk fog érni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése